Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Életidegen korrajz (Johann Wolfgang Goethe: Werther szerelme és halála)

2020. március 13. - Timár_Krisztina

werther.jpg…meg az én szenvedéseim, a másik cím után szabadon.

Újraolvasás vége. Szegény Wertherhez nem sok türelmem volt most. Próbáltam visszaemlékezni, milyen hatással volt rám diákként, de egyszerűen semmilyen hozzá fűződő érzést nem tudtam felidézni. Elmentünk egymás mellett, azt hiszem. Azóta pedig még messzebbre távolodtunk egymástól.

Nagy könyv (hála Istennek rövid is egyúttal), jelentős könyv, sorsfordító könyv, tényleg olvasni kell, mert sok mindent elárul a korról, amely kultuszkönyvet csinált belőle. De csöppet se bánom, hogy attól a kortól messze vagyunk.

Bevallom őszintén, Werther-olvasás közben egyszer véletlenül belenéztem ebbe, és onnantól kezdve még a stílusát is képtelen voltam komolyan venni. Bocsánat. De ha azt komolyan veszem, akkor sem vagyok biztos benne, hogy nem paródiát olvastam voltaképp. A világ, amelyet ábrázol, annyira furcsán életidegen.*

Nagyon sokáig az tartott a felszínen, hogy új szempontot találtam a regényben, amelyet diákkorom elemzései érdekes módon egyáltalán nem említettek. Most is csak egy új tankönyvi szöveg figyelmeztetése után tűnt föl. Hogy Werther nem(csak) leépül, hanem föl (is). Hogy a szétesése egyúttal a világmindenségbe való beolvadás vágyát is valóra váltja, ami nem(csak) szenvedéssel jár, hanem éppen ellenkezőleg, kiegészüléssel (is). Hogy amikor a halálról gondolkodik, akkor szinte mindig azon is gondolkodik, hogy a halállal ki fog lépni önmagából, megszűnik személyiség lenni, de ez nem feltétlenül veszteség. Nyer is vele, az örökkévalóságot nyeri.** Mert Lottén kívül leginkább az örökkévaló érdekli: a természet, a klasszikus irodalom, az Isten. Amikor ezekről gondolkodik, akkor az az érzésem, hogy a szerelmet is elsősorban a szellemi oldaláról fogja föl.

De akkor minek szenved attól, hogy nem lehet együtt azzal, akit szeret? Szóval mégse a szellemi oldal érdekli? Hazudik magának? Mégse vegyem komolyan ezt az olvasatot?

Egy idő után sajnos pontosan ez történt. Amikor Werther elkezdett nemcsak hibát hibára halmozni, hanem még a legcsúfabb bűnre is indokot találni. Mert a mellékszereplők közül kikkel is azonosítja magát a legjobban? Addig jó, míg az önfeláldozókkal. Aztán már nem annyira...***

Röviden: A lehető legkomolyabban meg vagyok győződve róla, hogy a tanítvány nagyságrendekkel jobbat alkotott a mesterénél, legalábbis ebben a műfajban. Ahhoz, hogy ettől a meggyőződéstől eltántorítsanak, valakinek NAGYON keményen meg kéne dolgozni. (Mondjuk, bebizonyítani, hogy Goethe éppenséggel Werther gondolkodásmódjának a kritikáját alkotta meg, és direkt iróniával köll a hőshöz viszonyulni.) Amíg pedig ilyen valakivel nem találkozom, addig nem szeretnék Wertherrel se találkozni. Pontozni se.

Faustról lehet szó, bele is kezdtem gyorsan, terápiás céllal.**

* SPOILER Hogy vegyem komolyan azt, hogy Lotténak a nyolc (!!!) kistestvére felnevelése mellett még van ideje rendszeresen regényt olvasni, és az olvasottakon Wertherrel együtt csöndesen elmélkedni? Hogy a gyerekek jelenléte kimerül abban, hogy kenyeret esznek, néha Wertherrel játszanak, vagy üldögélnek Lotte ölében, míg az érzelmes darabokat zongorázik? Mi van?! Látott ez gyereket életében?! Pláne nyolcat?! Werther rendkívül rosszul reagál az apró hétköznapi bosszúságokra, ez érthető. De akkor nyolc gyerek mellett a falat kéne kaparnia. Mert azoknak tuti, hogy a szerelmes számára legrosszabb pillanatban kell kifújni az orrukat. 
** Most tekintsünk el attól, hogy ez mennyiben illúzió a részéről. Remélem, nem létezik ember ma már, aki követni szeretné a példáját, de a maga korában morbid divatot teremtett. Még a ruháját is hordták, sokan a sorsát is akarták. Jaj, Istenem. 
*** SPOILER ...mikor szenvedélyesen kezd érvelni a bizonyos béres ártatlansága mellett. Mert az olyan nagyon szerelmes az özvegy gazdasszonyába. Eleinte kedvesen, gyöngéden beszél róla, én meg örülök. Aztán úgy dönt, hogy az asszony viselkedése neki szól mint „biztatás”, én meg kissé hátrahúzom a fejemet. Aztán vaslogikával kikövetkezteti, hogy meg kéne erőszakolnia a nőt, én meg kezembe temetem az arcom. Aztán amikor kidobják, visszajön, és meggyilkolja a következő bérest, mert a nő állítólag ahhoz akar férjhez menni. Nekem meg ettől tényleg, de tényleg meg kéne hatódnom??? Mert szegény mennyire szerelmes??? És ezt kéne Wertherrel azonosítani? Hát, tudod, édes Wertherem, azzal nem biztos, hogy olyan jól járnál. Még némely kényelmetlen következtetéseket is levonhatnék esetleg a viselkedésedből.
**** Nov. 25.: Jó ötlet volt.

Ezt 2018. november 19-én írtam. 

Szépirodalmi, Bp., 1986. 168 oldal, Szabó Lőrinc fordítása

A bejegyzés trackback címe:

https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/api/trackback/id/tr1215519628

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása