Kitűnő detektívregény egy sajnálatosan elfeledett írótól. Aki egyébként nyelvész volt, beszélt vagy nyolc nyelvet, köztük ilyeneket, hogy jávai meg tibeti, és „mellesleg” diplomata Kínában (meg Japánban). Lefordított angolra egy XVIII. századi kínai detektívregényt a negyvenes években, majd gondolt egyet, és ő is írt egy olyat. Aztán kettőt. Aztán egész sorozatnyit.
Történelmi krimi ez a javából, amelyből legalább annyit meg lehet tudni a kínai kultúráról, mint a gyilkolászás és felderítés módozatairól. Nem volt valami rokonszenves időszak ez a VII. század Kínában se… Bár egészen ellenszenvesnek sem mondanám.
Milyen is egy kínai detektívregény? Mindenekelőtt kell bele 3, azaz három darab bűnügy, se több, se kevesebb. Lehet közte gyilkosság is. Aztán kell bele 1, azaz egy darab bíró (a magándetektív itt nem divat), aki hűséges vagy kevésbé hűséges alárendeltjeivel együtt nyomoz és igazságot szolgáltat. Okos, művelt, hidegvérű, némiképp melankolikus, főleg a vége felé, ahogy szaporodnak a hullák. Kell bele – mint minden rendes krimibe – több gyanúsított, sok logika, kellő mennyiségű verekedés keleti harcművész módra, némi jóleső humor, várt és váratlan csavarok, no meg minden fejezet végére 1, azaz egy darab függővég. Pont olyanok, mint a Vízparti történetben. Még a fejezetcímek is hasonló módon épülnek fel.
Ha még stílusérzéke is van a szerzőnek diplomata létére, az hab a tortán.
Ezt 2017. június 28-án írtam.
Pontszám: 10/10
Kiadási adatok: Magvető, Bp., 1987. Mészáros Sándor fordítása