Más körülmények között valószínűleg még ennél is jobban élveztem volna az olvasását, csak hát a Mirèio olvadó-bájos szépsége után ez a hősének azért elég durvának bizonyult. Mondjuk, annak is volt szánva. Ezért nem vonok le, csak szubjektíve egy pontot.
Annyi minden van ebben a szövegben, igazán nem csoda, hogy nemzedékek sora őrizte meg az emlékezetében. Kincsesláda, amelybe nemcsak a hősök történetét tették el gondosan, hanem még sok-sok mást: ősi mitikus alakokat, szokásokat, imádságokat, ráolvasásokat, még gyermekjátékokat is. Az egyikről külön bejegyzést is írtam.
Szóval sok-sok minden van benne – legfeljebb logikát ne keressen az ember. Az utószó le is írja, hogy több hősének-elem összekapcsolásából keletkezett a mű, amitől időnként elég meghökkentő és indokolatlan jellemfordulatok tudnak bekövetkezni. De mire idáig eljut az ember, már úgy elringatta a burját versmérték (meg a Lőrincz L. László (!) csudálatos fordítása), hogy az ilyesmit figyelmen kívül hagyja.
Olyan, mint a víz, viszi az embert a hátán.
Többet nem is írok, inkább olvassátok Arianrhod értékelését. Meg persze az eposzt, fenn van a MEK-en.
Ezt 2017. május 26-án írtam.
Pontszám: 10/9
Kiadási adatok: Európa, Bp., 1976. 194 oldal, Lőrincz L. László fordítása