Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

A Nagy Mali Birodalom története, amely bizonyítja, hogy kicsi a világ

2020. február 29. - Timár_Krisztina

mali.png

2018. június 6. 

"Hallgatta ő megbűvölve, mit vitt véghez
Gyulu-Kara Naini, a dicső király,
Arany-ezüst híres ura, kinek napja
Forró fényben fürdette a fél világot."
(55. oldal)

Szungyatának, a nyugat-afrikai történelem nagy alakjának története egy birodalom megalapításának története is egyúttal, nem csoda, hogy a mandinka énekmondók hőskölteményt alkottak róla, amelyet hétszáz év után is fenntart az emlékezet. (Itt írtam róla.) A Nagy Mali Birodalom az ő idejében keletkezett, miután legyőzte ellenségeit. (Persze biztos nem olyan idealizált módon, ahogy az eposz leírja, de attól még nagy teljesítmény volt. :)) Szungyata olyan eredményesen rakta össze az államot és törvényeit, hogy az jó pár száz évig tudott még létezni és virágozni Nyugat-Afrikának a térképen beszínezett területén. (A kép forrása a Wikipédia. A bejegyzés forrása nem. :) Ahhoz az eposzt meg annak az utószavát olvastam el.)

"Wagadu vad, száraz ország, víz alig van.
Ott éltek rég a legnagyobb uralkodók,
Arany-ezüst dicső ura, nagy királya,
Gyulu-Kara Naini volt az ő ősük."
(71. oldal)

"A mémai javasok is megjósolták
Gyata rendkívüli sorsát. Azt hirdették,
Hogy Gyulu-Kara Naini utódja lesz,
Sőt, még fennebb fog ragyogni dicsősége.
Az egész had hódításról álmodozott,
Hisz ily vezérrel nincs lehetetlen.
A katonák felbuzdultak jó példáján,
Mert a harcos örül, hogyha azt láthatja,
Hogy a vezér is vásárra viszi bőrét."
(81. oldal)

"(…) mesélték Szungyatának
Gyulu-Kara Naininak történetét
És még sok más hősét, ámde mindnyájukból
Gyatának a legvonzóbb a nagy király volt,
Arany-ezüst ura, aki a világon
Végigvonult napnyugattól napkeletig.
Túl akart ő tenni fényes példáján is,
Még több földet s kincset kívánt meghódítni."
(105. oldal)

Ki a búbánat ez a Gyulu-Kara Naini, akit folyton emlegetnek az eposzban (a fentieknél sokkal többször ám), Szungyata példaképnek tekinti, és az énekmondók is állandóan párhuzamot vonnak köztük, hangsúlyozva, hogy míg Gyulu-Kara Naini nyugatról keletre söpört végig a világon, és hozta létre birodalmát, addig Szungyata keletről indult, és Afrika nyugati partjáig hatolt?

Ő. :)

Fene gondolta, hogy ilyen messzire elér a hírneve. :) Na jó, hát ezerhatszáz év alatt volt ideje odaérni, de akkor is meglepődtem, hogy még Nyugat-Afrika énekmondói között is ilyen népszerű legyen, pedig az azért elég messze van. :) Még Egyiptomtól is. :) Asszem, repesne az örömtől, ha tudná. :) Azt azért nem hiszem, hogy a második idézetben szereplő Wagadu uralkodói tőle származnának. Ahhoz tényleg messze van Nyugat-Afrika.

Ez a Wagadu egyébként Ghána, mandinka nyelven. Amúgy tudtátok, hogy Ghána, az nem Ghána, csak nosztalgiából nevezték el így, amikor függetlenné vált az ötvenes években? A Ghánai Birodalom jóval északabbra terült el, és aztán a későbbi Mali Birodalom középső része lett belőle. A Mali Birodalom egy részét erre a történelmi Ghánára alapozták – meg a Szungyata-féle alkotmánynak is a ghánai uralkodók vetették meg az alapjait.

Szungyatáról bővebben pedig itt olvashattok. Meg persze az eposzban.

A bejegyzés trackback címe:

https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/api/trackback/id/tr3815498008

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása