Hogy én milyen büszke voltam magamra, hogy találtam magyar nyelvű Costa Rica-i irodalmat, méghozzá ilyen igényes, szép fordításban! Nem is most készült, már a magyar kiadás is elmúlt ötvenéves, hát még a spanyol.
De hát azért annyira nem jó.

Eleinte nagyon élveztem ennek a vásott kölyöknek a válogatott csínytevéseit, némelyiktől a lélegzetem is elállt. Én se voltam angyal, na de annak, amit ez a kölyök csinál, a töredéke se jutott volna eszembe. Aztán persze rájöttem, miért: engem, hála Istennek, sokkal gyerekbarátabb módszerekkel neveltek. Nemcsak a szüleim.
A fülszöveg az egekbe dicséri ezt a regényt meg a hősét, mondván, hogy egészséges gondolkodású, talpraesett gyerek, aki nemcsak a kalandot, hanem a munkát is szereti. Aha. 1960-ban mi mással reklámozhatták volna? Hát annyira azért nem.

Az, hogy szép szóval jobban lehet rá hatni, mint veréssel, teljesen rendben van. Aki a gyerekek testi fenyítésének pártján van, csak ezt a regényt kell a kezébe nyomni, amelyben Marcos klasszikus E/1.-ben meséli el gyermekkora történetét, és bizony nem titkolja el, hogy minél jobban verik, annál jobban megkeményedik testileg-lelkileg. Időnként tényleg elég horrorisztikus bosszú-módozatokat talál ki.
Az, hogy Marcoson kívül jó pár felnőtt szereplő is több mint gyerekesen viselkedik a regényben, már annyira nincs rendben, de sajnos elég valószerű. Némelykor sírva tudtam volna fakadni, hogy egyetlen nevelőjének se jut eszébe feltenni azt a borzasztó egyszerű kérdést, hogy „miért csináltad?” Nem: akármit cselekszik, bűnösnek tekintik, és jobb esetben jön a megtorlás, rosszabb esetben még ki is nevetik. Nem mondom, hogy e nélkül a társadalom legjelesebb tagját csinálnák a legényből, az egyáltalán nem biztos. Csak azt mondom, hogy ha valakit így nevelnek, akkor bármilyen jólelkű emberpalántából ördögfiókát lehet csinálni.

És itt jön a problémám. Mert az még belefér az „egészséges lelkű” meghatározásába, hogy az édesanyja pár csöndes szóval nagyobb hatással tud lenni a gyerekre, mint akármilyen verés. De az nagyon nincs rendben, hogy a gyerek egy idő után minden veszélyesebb „kalandját” azzal végzi be, hogy elszökik a következmények elől. Ez hatéves korban még normális, de tizenévesen már a sunyiság kategóriáját közelíti. És egy felnőtt se mondja neki, hogy „ha odaütöttél, kis barátom, állj csak szépen oda vállalni a felelősséget is, ahhoz is legyél elég bátor!” Sőt, még a felnőttek bújtatják a legjobban.

A másik problémám: hogy a regény gyakorlatilag dicsfényt von a „rosszaság” köré. Értem én, hogy csínytevőnek lenni izgalmas, azt is értem, hogy ha valaki okos, jólelkű és tehetséges, az gyakran többre viheti, sőt akár sokkal hasznosabb is lehet a világ számára, mint az, aki semmi mást nem akar, csak megfelelni az elvárásoknak. Ezt elismerem. Az elbeszélő, aki visszatekint gyerekkorára, gyakran beszél is arról, hogy milyen viharos élete volt, és mégis mennyivel jobban járt, mint „az ostobák”, akik magoltak vagy unalmas munkát végeztek.
Na de álljon csak meg a gyalogmenet! Azért az finoman szólva is csúsztatás, ostobának és korlátoltnak állítani be mindenkit, aki nem töri be csúzlival az ablakot! Nem beszélve arról, hogy Marcos esetében nem arról van szó, hogy nem akar unalmas munkát végezni – leginkább semmilyet nem végez. Mindenbe belekap, minden érdekli, de leginkább kalandot és mesét akar, kitartó csak akkor tud lenni, ha folyamatos külső megerősítést kap. Mihelyt valami csak egy kicsit nem úgy alakul, ahogy elképzelte, bevágja az ajtót, és felégeti a hidat maga mögött. Van ilyen, tudom én, hajaj, csak glóriát ne kanyarítsunk már köréje… Ha az a glória ott nem volna, két ponttal is többet adtam volna.

A legnagyobb baja ennek a gyereknek az, hogy tele van ötlettel, tehetséggel, kreativitással, és nincs tere kibontakoztatni, úgyhogy időnként szétveri maga körül a világot. Ez pedig szomorú.
Különben a regény, különösen az első fele, nagyon is vidám, még vicces is. Az még nagyon tetszett. Csak a második felében ugyanaz a vidámság már inkább csak ironikus mosolyt csalt az arcomra. Az jut eszembe róla, amit a kisgyerekekről szoktak mondani: „hogyne, persze, hogy tündéri, amikor szemtelenkedik, de képzeld el, mikor majd tíz év múlva is ugyanígy beszél…” 
Tanulságos könyv, az biztos.

Ez a bejegyzés egy sorozat része, amelynek minden darabja a világolvasási kihíváshoz kötődik. A teljes listát itt találjátok. 

Ezt 2016. július 27-én írtam. 

Pontszám: 10/7