Ez a jó könyv!!! Ma délután fél kettőkor még csak a harmadánál jártam, most meg már a végére is értem, és még nincs is este.
Megint csak azt mondom, amit A bábjátékosok olvasása után mondtam: színvonalas, tartalmas szórakozás! Igaz, hogy Amirrezvani regénye nincs azon a szinten, mint a Kinkelé, de szerintem ez csak a tapasztalat hiányán múlik. Hiszen ez az első regénye.
Ami látszik is. Ha nem volnék olyan jól nevelt olvasó, az első fejezet után fanyalogva abbahagytam volna.* Szerencsére folytattam. A regény pedig – miként kiskutya az ugatásba. 

Ajánlom mindazoknak az olvasóknak, akiknek tetszett a Trónok harcából az önálló kisregényként is megjelent Daenerys-történet.** Meg azoknak, akiket érdekel az Ezeregyéjszaka világa. Meg azoknak is, akik szeretik a lélektani-történelmi fikciót, nem igénylik feltétlenül a csatajeleneteket, és nem riadnak vissza a sok zárt tértől sem, viszont szeretnének sok érdekes információt megtudni a XVII. századi iszlám világról, főleg ami a képzőművészeteket és a családi életet illeti. Amirrezvani nagyon alaposan utánajárt a történelmi háttérnek, lelkiismeretes korrajzot ad, a szőnyegkészítés rejtelmeit pedig olyan ügyesen jeleníti meg, nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy a háttérmunkálatokhoz némi inaskodás is hozzátartozott. 

Ami a családi életet illeti, a történet fordulópontjai „természetesen” ahhoz kötődnek, hogy a főszereplő-elbeszélő fiatal lány életében éppen van férfi (apa, gyám, férj, fiúgyerek) vagy nincs, és ha van, miért és meddig van, és ha nincs, miért és meddig nincs. Több molyos értékelésben is olvastam, hogy a történet erotikus jelenetei zavarták az olvasókat – meg tudom érteni, mert tényleg elég naturalista részletezéssel szerepelnek, de nem lehet azt mondani, hogy indokolatlanok volnának. Abban a világban, amelyben a szereplők mozognak, sokkal szabadabban lehetett/lehet beszélni a szerelmi életről (még nőknek is, amennyiben férjes asszonyok), és sokkal kevesebb tabu tapadt/tapad hozzá, mint a mienkben.***

Ami a képzőművészeteket illeti, életemben nem gondoltam volna, hogy ennyi minden kell a szőnyegkészítéshez. A perzsaszőnyeg, az egy fogalom volt a számomra, kb. annyit tudtam, hogy gyönyörű és irtó drága, főleg, ha kézzel készítik. Ez a könyv elmeséli, hogyan. Mester és tanítvány (azaz nagybácsi és unokahúg) kapcsolatán keresztül bontakozik ki, mit jelent megtanulni ezt a fizikailag és szellemileg egyaránt komoly kihívást és megterhelést jelentő foglalkozást – akarom mondani: elkezdeni megtanulni, mert a tanulás még a történet végén sem marad abba. Az utószó szerint ezért is marad névtelen a főszereplő: mert a kor szőnyegkészítői, akiknek életműve akár évszázadokkal túlélte őket, éppúgy névtelenek voltak, ahogy az európai középkor építészei és szobrászai. A fonalkészítés, mintarajzolás, csomózás dinamikus leírásait igen-igen élveztem.
És szerintem ezen a ponton fordult meg az, hogy tartalmas szórakozás lesz a könyvből, vagy inkább magas irodalom. Mert a hét fejezet hét régi perzsa mese (vagy inkább régi mesék modern átiratai és imitációi) segítségével beleágyazódik az iráni kulturális hagyományba, és többször utal arra is, hogy a történetmondás és a szőnyegek kibomló mintái rokonságban állnak egymással. De érzésem szerint itt abba is marad a dolog. A regényből nem lesz szőnyeg, befogadásához nem kell másféle mesehallgatói technika, mint ami amúgy is van már az olvasónak (jelen esetben nekem). Amirrezvani nem nehezíti meg az olvasói dolgát. Bár a regény végkifejlete azért egy kicsit meglepett. Részint kellemesen, részint kellemetlenül. De erről spoiler nélkül nem beszélhetek.

Ami pedig Daeneryst illeti, azért jutott eszembe őkhaleesisége, mert A virágok vérének főszereplője is hasonló (bár azért jóval védettebb) helyzetből indul, hasonló megoldást választanak a számára ún. gondviselői, és ahelyett, hogy szépen betagozódna a társadalomba, avagy hagyná, hogy kinyírják, egy harmadik variációt talál ki.

* Sablonok ízlésesen egymásra rakva, mint a kártyavár, stílusbeli ügyetlenségek stb. De a később kibontakozó elbeszélői erényeket figyelembe véve a könyv az elejével együtt is megérne nyolc pontot akkor is, ha nagyon szigorú volnék. A kilencbe már bele van számolva, hogy kezdő szerző könyve.
** Úgy tudom, önálló kötetben viszont nem jelent meg, pedig Martin még díjat is kapott rá. Folytatásokban jelentette meg. 
*** Az más kérdés, hogy – a regénybeli főszereplő esetében is, az úgynevezett „valóságban” is – ez micsoda kiszolgáltatottságot jelent.

Ez a bejegyzés egy sorozat része, amelynek minden darabja a világolvasási kihíváshoz kötődik. A teljes listát itt találjátok.

Ezt 2015. december 19-én írtam. 

Pontszám: 10/9