Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Ott is ott van, ahol nincsen (Borzsák István: A Nagy Sándor-hagyomány Magyarországon)

2020. február 20. - Timár_Krisztina

borzsak.jpgNem vagyok se történész, se klasszika-filológus, csak érdeklődő állampolgár, ezért időnként gyorsolvasásra kellett kapcsolnom az agyamat, mégis nagyon megérte elolvasni ezt a rövid kis könyvecskét, és a tanulság, amelyet levontam, mindenképpen megjegyzésre méltó.

A tanulság pedig a következő: a Nagy Sándor-történet olyan szinten foglalkoztatja az emberiség fantáziáját kétezer-háromszáz év óta, hogy még ott is tetten lehet érni, ahol nincs is. Ne tessék röhögni, ez halálosan komoly.
(Még a fenti idézet egyes elemeiben is, ha nem is mindegyikben.)

Nagyon érdekes, ahogy Borzsák kimutatja, hogy oly sok más nemzet között a magyar is imádta a saját legjobban tisztelt hőseit a Nagy Sándor-regények alapján ábrázolni. Az, hogy Mátyás királyról úgy tudjuk, oroszlánsörényként lobogó, dús haja volt, ruganyos izmai, szép simára borotvált képe és mittommilyen éles tekintete, jelentheti azt is, hogy tényleg így nézett ki, de még inkább azt, hogy a korabeli krónikások mindenáron ilyennek akarták látni/láttatni, mert így olvasták a hős leírását a Nagy Sándor-regényben. „Idealizálni” annyit jelentett, mint „a közismert történetnek megfeleltetni.” És ha a király nem úgy nézett ki, akkor is jobban jártál, ha olyannak láttad.* Posztmodern klasszika-filológia, avagy hogyan használta fel a középkor marketing-célokra ezt az ókori eredetű, eszméletlen tartós történet-anyagot.

Hogy a Sanyi tényleg úgy nézett-e ki, ahogy leírják, vagy már az ő megjelenését is marketingesek dolgozták ki, arról nem szól a fáma. :D Ami meg az életeseményeit illeti… Amit a középkori Nagy Sándor-regények elmesélnek róla, annak a tizede is sok lett volna szegénynek arra a harminchárom életévére. De ha végignézzük a hiteles(nek tekinthető) életrajzokat, akkor is marad éppen elég, amivel utána kétezer-háromszáz évig elfoglalhatja magát a kalandszerető emberiség. Akkor meg már nem mindegy, hogy szép volt vagy csúnya?

* Szokva voltak ám az ilyesmihez a középkoriak, nem kellett őket félteni. Aki már látott középkorban lejegyzett mesét vagy trubadúrverset, az tudja, hogy az összes lovag és hölgy szőke, kék szemű, hibátlan megjelenésű, karcsú, kecses v. erőteljes stb. A töredékük nézett ki így. De ha a hölgynek ferde orra volt és kancsal szeme, akkor is kötelező volt ezekkel a sablonokkal írni róla, ha a trubadúr jót akart magának.

Ezt 2015. május 14-én írtam. 

Pontszám: 10/9

Kiadási adatok: Akadémiai, Bp., 1984. 48 oldal 

A bejegyzés trackback címe:

https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/api/trackback/id/tr8415483576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása