Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Átlényegülés és elkülönülés (Szabó Lőrinc: Tücsökzene)

2022. december 12. - Timár_Krisztina

szabo_lorinc_tucsok.jpgÚjraolvasás vége. 

Erősen addiktív anyag. Ha van dallamtapadás, akkor ezt ritmustapadásnak nevezném, amit ez csinál. Pedig elsőre úgy hangzik, mint az élőbeszéd, amelyik annyira váratlan helyeken rímel, hogy szinte észre se veszi az ember. Sok-sok kis darab, egyenként tizennyolc sorosak, rövidek, viszik a tekintetet. Azt gondolná az olvasó: hm, milyen könnyű befogadni. Aztán belegondol egyikbe-másikba... és agyal rajta két napig, és még akkor is csak kezdegeti érteni. 

Én nem is emlékeztem rá, hogy ennek a műnek misztikus vonásai is vannak. Nem definíció szerinti misztikus költészet, bár szó esik benne valamiféle istenséggel való eggyé válásról is. Hanem misztikus vonásai vannak. Az „én” határai megnyílnak, valahányszor a „másik”-kal találkozik (akár szerelemben, akár természetjárásban, akár elmélkedésben, akár emlékezésben), és a kettő folyamatosan átömlik egymásba. A halál is csak arra való, hogy ezt a mozgást felerősítse és beteljesítse. Ugyanakkor az a határ legalább annyiszor le is zárul, méghozzá végérvényesen, és az „én” saját falaiba ütközik. Örök kívülálló marad, mert amikor a „másik”-at nézi, akkor is önmagát nézi, vagyis azt, amit őneki a másik jelent. 

Hogy a kettő egyszerre nem lehet igaz? Az Szabó Lőrincet hihetetlenül nem érdekli. Hogy egy „én” mindkettőre nem képes? Hát ki mondta, hogy csak egy van? Az ember önmagát sem ismeri, nemhogy arról tudna dönteni, melyik személyiség a sajátja. Hogy ez őrület? Ja, végül is ki normális? A versek jók, az fix. A nyitóvers éppen arról szól, hogy a beszélő tudatos döntés alapján elképzeli, hogy a tücskök őneki üzennek, az is fix. Tudja a beszélő, hogy amit gondol, az nem igaz, de ez a gondolat esik jól neki, tehát ezt választja. Megesik az ilyen önzés sok-sok emberrel – ugyan mekkora az a töredék, amelyik be is vallja? 

Kiderül a Tücsökzenéből, milyen ember volt Szabó Lőrinc? Nem. Többféle személyiség bontakozik ki a szövegből, és egyikről sem igazolható, hogy azonos lenne a költőével. Kiderül belőle, hogyan működik az emlékezet, az önmegértés, az önmagában való kételkedés, a mások megértésére való törekvés, az Isten felé fordulás? Ó, de mennyire. Egész tisztességes módokon (is). Barátok, szerelmek, családtagok követik egymást, csupa mellékszereplő a beszélő életében (mint ahogy ő is az lenne az övékben), csupa főszereplő a nekik szentelt kis versekben. Asszociációk, különböző időkből való, de egymással összekapcsolódó emlékek. Olvasmányélmények, amelyek szintén arra valók, hogy az embernek segítsenek megérteni önmagát és a világot, korszaktól függetlenül. Fölösleges rengeteget olvasni, ha az ember nem építi be önmagába, amit megért. Hasznára van és erőt ad neki a rengeteg olvasás, ha beépíti. Ha arra használja a mások szavait, hogy kimondja, amit ő akar kimondani. 

A nemek közötti viszonyról esik talán a legtöbb szó – szexről ilyen szépen kevesen írtak a világirodalomban –, és időnként oly módon vált átlényegülésbe, hogy még átváltozással is jár. (A párosodó hímnős csigák külön verset kapnak.) Ahhoz képest, hogy mennyire kegyetlenek tudnak lenni Szabó Lőrinc szerelmes versei, ebben a műben egész kellemes meglepetések értek, amikor a nőkről ír. Sokkal több empátia van benne, mint vártam, bár megértés nem feltétlenül; de hát éppen arról (is) szól a szöveg, hogy milyen nehéz a másik embert megérteni. 

Mindenekelőtt pedig van itt sok-sok szépség. Sok ragyogás, sok szín, sok telítettség. A pontos szavak eltalálása biztos kézzel, mindenkoron. A könnyedség, amely mögött kegyetlen nehéz munka búvik meg. A befejezetlenség – hiszen minden önéletrajz befejezetlen. A halál zárja le. Többször is, ami azt illeti. 

Utóirat: A versekben ábrázolt személyiségek sok vonásával tudok azonosulni, másokkal egyáltalán nem. Utóbbira példa az, ahogyan a versekben a gyermeki én képzelete állandóan összeütközik a valósággal, és állandóan csalódik. Elég intenzív fantáziám volt nekem is gyerekként, de komolyan mondom, ötéves koromban el tudtam különíteni, mit várhatok a környező világtól, és mit nem. Soha nem hittem, hogy Bambi szembejöhet a szomszéd sarkon, ezért soha nem csalódtam. (Ebben. Attól még ugyanolyan intenzíven tudtam róla történeteket kitalálni.) Amikor gyerekként Szabó Lőrincet olvastattak velem, már akkor se értettem, mire ez a nagy felhajtás. Most is nehezen viselem. Igen, én, a fantasyíró. 

Pontszám: 10/10

Kiadási adatok: nincsenek, a MEK-ről olvastam

A bejegyzés trackback címe:

https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/api/trackback/id/tr618000830

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása