Alap-szakirodalom, amelyet sajnos már megint kissé későn találtam meg. Jobb későn, mint soha, ugye… Bár a mondás értékelhetőségéből sokat levon, hogy kb. tizenöt éve ül a polcomon, és majdnem ugyanannyi ideje félbe volt hagyva a tizedik oldalon. Mentségemre szóljon, hogy tizenöt éve még biztos jóval nehezebben és lassabban tudtam volna végigolvasni. Mégiscsak tudományos szöveg.

Mint ilyen, enciklopédikus igényű, és gyakorlatilag használható is enciklopédiaként. (Ebből a szempontból kár, hogy nem ábécérendes szócikkekben van írva, pedig úgy könnyebb lenne keresni benne – de hát nem ez volt az elsődleges cél.) Ehhez a munkához Eliade óriási műveltséganyagot gyűjtött össze és rendezett egységes egésszé. Csak ehhez a bekezdéshez mennyi minden kellett, gondoljunk bele: 

Egyfelől a sámán dobolás közben a Világfához röpül; hamarosan látni fogjuk, hogy a dob nagyszámú fölemelkedési szimbólumot foglal magában. Másfelől, az „életre keltett” dob bőrével való misztikus kapcsolatai jóvoltából a sámánnak sikerül osztoznia az állat alakú ős természetében; más szóval el tudja törölni az időt, és helyre tudja állítani azt az őseredeti helyzetet, amiről a mítoszok beszélnek. Mindkét esetben olyan misztikus élménnyel van dolgunk, amely lehetővé teszi a sámán számára az idő és a tér túllépését. Mind az állat-őssé változás, mind az eksztatikus égbeszállás egyazon élmény eltérő, de egymással hasonítható kifejeződése: a profán létállapot meghaladása, a mítikus idő véget érésével elveszített „paradicsomi” lét helyreállítása.

Az, hogy egyetlen munkán belül lehet utánanézni a tunguz, a polinéz meg a kanadai eszkimó samanizmusnak, és értékelhető adatokat találni róluk, az önmagában tíz pontot érne nálam. De Eliade ennél többet is tudott. 

Mindenekelőtt az összes – mondom: az összes adatát lelkiismeretesen forrásadatolni,* nem rugaszkodni el túl messze egyiktől sem, nem menni át (legalábbis nagy nyilvánosság előtt) sámánhívőbe,** no és ami a legnehezebb: bevallani nemcsak azt, hogy valami irtó érdekes dolog nem fér bele a munkája kereteibe, hanem még azt is, ha valamihez nem ért. Az igen. Kalapot le.  Még így is belecsúszik időnként Frazer hibájába, hogy tudniillik mindent elhisz, amit a szakirodalma mond neki, de azért tényleg, tényleg nagyon vigyáz.

És nem engedi szétfolyni a szöveget. Ha ő a samanizmusról kezd írni, akkor a végére is a samanizmusnál marad. Megmutatja a kapcsolatokat más vallási jelenségekkel (különösen tetszik az, ahogyan párhuzamba állítja a miszticizmussal), de nem azonosítja egyikkel sem, nagyon vigyáz, hogy a kijelölt kereten belül maradjon. Túlvilágjárás (közvetítés evilág és túlvilág között), lélekvezetés, gyógyítás, kapcsolattartás a szellemekkel (de nem megszállottság) – az elején leszögezi, hogy idáig tart a sámánság, nem tovább, és ezt a négyszázhatvanadik oldalon se felejti el. Igaz, hogy ezeken a kereteken belül aztán tényleg enciklopédikus teljességre törekszik. (Kivéve az afrikai samanizmust, arról nem szól, viszont megadja, hol lehet utánanézni.) Számomra nagyon hasznos olvasmány volt, sokat jegyzeteltem közben. Hiszen ilyenek nélkül fantasyt írni lehet, csak nem érdemes: 

A jakut hagyomány szerint az „első sámán” különlegesen nagy varázserővel rendelkezett, s gőgjében nem volt hajlandó elismerni a jakutok legfőbb Istenét. Ennek a sámánnak a teste kígyók tömkelegéből állt. Isten elküldte a tüzet, hogy elégesse, de a lángokból egy varangy ugrott ki; ettől a jószágtói eredtek a „démonok”, akik azután kiváló sámánokat és sámánnőket adtak a jakutoknak.

A következtetéseinek már nem örültem mindenütt ilyen intenzitással. Azokban azért némi elfogultságot is tetten lehet érni. Mondjuk úgy: látszik, hogy mikor jelent meg a szöveg. Ettől még persze sok mindenben lehet igaza, de azért mielőtt egyetértenék vele, olvasok még egy kis Gimbutast is, meg ilyeneket. Emiatt először le akartam vonni egy pontot, aztán viszont arra jutottam, hogy 1. mégiscsak 1951-es a szöveg, én könnyen vagyok okos így majd' hetven év távlatából, 2. Eliade mindenütt elkülöníti az adatot és a saját (bájosan többes szám első személyben megfogalmazott) véleményét, szóval ártani nem árt vele.

Ja, utóirat: Roppant hasznos volt, hogy a kötettel párhuzamosan olvastam egynémely szibériai népmeséket és népköltéseket. Írtam is róluk, pl. itt, itt vagy itt. Azóta mindenütt sámánokat látok, de tényleg. Ezek a mesék nagyon sokat használják a samanizmus szimbolikáját (létra, szűk kapu, íj stb.).

* Várkonyi Nándor könyveit olvasva gyakran nyavalygok, hogy legalább egy összefoglaló bibliográfiát illesztett volna a végükre, ha már lábjegyzetelni snassz volt neki. Na, itt ilyen probléma nincs. Van olyan oldal, amelyiknek a kétharmada lábjegyzet, és az szinte mind forráshivatkozás.
** Az más kérdés, hogy otthon az íróasztal mellett szerintem időnként kipróbálta, tud-e a székéről levitálni.  Láthatóan bele volt zúgva a témába, kb. mint Kerényi a görög mitológiába, pedig tényleg nagyon igyekszik visszafogni magát. 

Ezt 2018. március 16-án írtam. 

Pontszám: 10/10