Hiánypótló kötet volt a maga idejében, és sajnos most is az, mert nem követték újabbak.

Múlt ősz óta sorozatban találnak meg ezek az „egzotikus” népköltéseket tartalmazó kötetek. Olyan kultúrákról hoznak hírt, amelyeket egyébként nem sok esélyünk van belülről megismerni.

Az előzőleg olvasott, Hozott Isten, holdacska! című kötet nagyobb élmény volt számomra, és a munkámhoz is fontosabb, de ezt sem becsülöm alá. Annál is inkább, mert a jegyzetanyaga ennek sokkal bővebb, és az utószava is annyi érdekességet tartalmaz, hogy az magában pontot ér.

Szibériáról elsőként az jut az ember eszébe, hogy irtó nagy és még annál is hidegebb. Ezt a kötetet olvasva az is eszébe fog jutni, hogy azon kívül még rendkívül változatos és gazdag is. Soknyelvű, sokkultúrájú terület, amelynek minden elvesző porcikájáért kár. Ha nem egyetlen állam tömörítené magába ezt az óriási területet – azaz ha a rajta élő népek hamarabb kapnak észbe, és szervezik állammá magukat –, akkor ma legalább olyan sűrűn követnék ott egymást az országhatárok, mint Európában.

Tetszik nekem, hogy milyen sokféle kultúrából válogattak, értő kézzel, minden elképzelhető műfajban. Van itt lakodalmi ének, sirató, sámánének, elbeszélő költemény, ballada, hősének, panaszdal, szerelmes dal, ami belefér. Ez Kőhalmi Katalin hozzáértését dicséri. Bede Annáét pedig a műfordítások minősége. A tartalmi pontosságra (a jegyzetek szerint) éppen annyira ügyelt, mint a formai jellegzetességek visszaadására. Mert a soknyelvűség azt is jelenti, hogy sokféle ritmus- és rímrendszert is kitaláltak a különböző szibériai népek. Urai Erika sziklarajzokon alapuló illusztrációi pedig még többet hozzátesznek az élményhez.

Ha legközelebb vastag verseskötetre lesz szükségetek, ássátok elő bátran ezt valamelyik antikváriumból, megéri. Idézni annyi mindent tudnék belőle, hogy nem volt értelme a főszövegbe beemelni, lentebb találjátok a részleteket.

Ezt 2018. április 2-án írtam. 

Pontszám: 10/10

Idézetek: 

Két szeme vöröslő
homloka sárgálló
tűzből támadt Gazdag Béka
varrott nyírkéreg csészémet
áldd meg intéseddel!

(…)
Hatodik égbéli Hold atyánk!
Ötödik égbéli Nap anyánk!
Harmadik égbéli Pogos Szent anyánk!
Negyedik égbéli Teremtő Szent Anyánk!
Szentségteknek adózunk
felségteknek adózunk!
Most jövel te nénécském
hívásomra hallgató
kiáltásomra közelgő
tornyos felhőköntösű
zöld felhő ablakú
hét létrafokon lépdelő
hetedik égben játszódó
nénécském Íjász Istennő!
Szentségednek adózunk
felségednek adózunk!
(…)

Réges régen történt,
mái nemzedék előtt,
régi nemzedék után,
föld formálása idején,
aranyhegy midőn felhőn általnőtt,
fehér tenger fövenyéig hömpölygött.
Arany kakukk kakukkolván,
vadak, madarak megszületvén,
köpülőtől föld elváltán,
kőcsöbörtől víz elváltán,
Víz úr midőn part közé szállott,
Hegy úr, midőn talpra állott,
Erdő úr elhatárolódott
Erdő úr szélinél,
Víz úr partja mentén,
sűrű sátorú nép lakott,
farka-nem-férő nyáj tolongott.
Hegy úr talpánál,
Víz úr partjánál
hasonnyelvű nép lakozott,
hasonszőrű nyáj bolyongott.

Aranypuszta közepében,
adózó népe körében
napnak, holdnak szentelt
nagyaranypalota állott.
Fölfelé átnyúlt három egen,
lefelé három földrétegen.

Aranyos hegyorom

Aranyos hegyorom csúcsára
aranyat helyezek, nőjjön hát!
Hatvanszor tízezer dalt tudok,
határnyi sokaság hallja hát!

Ezüstös hegyorom csúcsára
ezüstöt helyeztem, nőjjön hát!
Tó-tiszta dalokat dalolok,
tömérdek sokaság hallja hát!

Keleti irányba indulva,
tornácból kilépve, körülnézve:
kék párákban remegő réten
ős-öreg fenséges Fa fénylik,
Alsó Világon végigfutó gyökerével,
kilenc eget áttörő csúcsával,
kilenc öl termetes tobozával.
Gyökere alól forrás fakad,
gallyairól, tobozairól gyanta gyűlik
zúgó zuhataggá,
Keshedt, kivénült, kódorgó
fehér-fekete állatok,
szárnyas, lábas állatok
kóstolgatják, kortyolgatják,
megújhodnak, megifjodnak.

„Nirr-nirr!” – mennydörgés dörgött.
„Dabdirr-dabdirr!” – zápor zuhogott.
Fakó felhők felfakadtak.
Villám villogott.
Szél szállott.
Föld fölmorajlott,
Talaj tántorgott.
Folyóvíz felcsapott.
Tengervíz tajtékzott.

Lováról le sem szállt,
csontos íjára tompa nyilat tett,
egy hó harminc napján keresztül kifeszített
idegét elengedve, süvítő nyila
szénásszekérnyi szakadékot szakított.
A sziklán átszökkent,
nyílásán átnyargalt.
Ment mendegélt, sűrű vas-vadonhoz ért,
nyilával nyílást tört,
futott feltartóztathatatlanul.

Föld peremén zsurló nővén,
Ég peremén cédrus nővén
összeérve dörzsölődnek,
napvilágban lángra kapnak,
holdsugárban sustorognak…

Valaki várakozott:
bőre-nincs, lába három,
vasfekete lován keresztben kuporog,
fagyott fenyőtörzs testű,
kerek katlan fejű,
homloka kellős közepén
jégbe lékelt léknyi, pillantástalan pupillával,
vésőnek való két fogával,
melléből-nőtt egyetlen fonál vékony karral,
ujja-nincs kapányi kézzel,
egyetlen oszlopnyi mozsárütő lábbal,
fejétől talpáig vasruhát viselő,
vas-íjú, kő-nyílú, réz-lándzsájú,
fél-ördög fél-ember szörnyeteg.

Sziklán felnőtt fűzfa
szép időben kivirágzik.
Ha szavainkat belénkfojtják,
hallgatásunk nem tart sokáig!

Hegyen felnőtt fűzfa
halk szellőben kivirágzik.
Népünk szavát ha elnyomják,
némaságunk nem tart sokáig!

SZÜLETENDŐK LELKÉNEK FELHOZÁSA A VILÁGRA

Hajnallik! Serkenjetek, siessetek,
újszülötteinket kísérjétek!
az éjen által kísérjétek!
Hiúz Úrtól jó reggelt könyörögjetek!
Kicsinyeinket felhozzátok!
Őket hozva közeledjetek!
Csecsemőink lelkére ügyeljetek!
Csecsemőinket földdel nedvesítsétek!
Újholdacskáinkat nedvekkel nedvesítsétek!
Sátoroszlop, Gyökér néne, emelkedj,
őket körülvéve kísérjed!
Kicsinyeinket, csecsemőinket
sorra keletnek röpítsétek!
Gyermekeinket pásztoroljátok,
minden gonosztól megóvjátok!
A reggel legmélyebb gyökere felől
ide érkezzetek!
Őseink szellemei! Újszülötteinket
adjátok át a reggel túlvilágából!

Koratavasz

Felhőcskék közelednek.
Vadászok vigadoznak.
Tó felett jégzajlás.
Nyirkos laposon vadhagyma kél
kékellve készülődik.

Medvék moccannak.
Szárnyasok tollászkodnak.
Tavaszra várnak.
Minden megnő.
Az ég tere teljesedik.

Felülről felszél, támadj!
Alulról alszél, áradj!
Mennydörgés, mennydörögj!
Záporeső, záporozz!

Fekete felhőből
folyamként fakadjál!
Ragyogó felhőből
robbanva robogjál!

Gyöngyös jég, gyöngyözzél!
Sáros víz, sustorogj!
Hene-re nine!
Rene-re nine!

Folyóparton lépdelek

Folyóparton lépdelek,
magamban elmélkedek.
Meredek folyóparton,
szomorú folyóparton.
                Zöld ág nincs,
                virág nincs,
                napláng nincs,

Gyönyörű társamat
Mindenütt keresem,
keresve keresem,
nagyon, nagyon keresem.
                Fekete haja,
                csendülő dala,
                hófehér maga.

Vízparton vágyom
járdalni véle,
dalolni véle,
örökkön véle.
                Csalit lombosodik,
                virág nyiladozik,
                patak hangosodik.

Falu sok-sok lánya felkészül,
város sok-sok nője felkészül.
Zelnice-teli zelnicés rétre indulnak,
bogyó-teli bogyós rétre indulnak.
Négyrekeszű rekeszes hajót megtolnak…
Soká eveztek, röviden eveztek,
zelnice-teli zelnicés rétre érkeztek,
ott partra szállottak.
Dobni való evezőiket ledobják,
dobni való kendőiket ledobják,
zelnice-teli zelnicés rétjüket bejárják,
zelnicemeggyfa-dönteni próbálnak.
Fürge kezű nő
kéregdobozát közepéig megszedte,
lusta kezű nő
kéregdobozát fenekéig sem szedte.