Jó kis klasszikus meseválogatás, gyerekeknek és felnőtteknek szóló szövegekből egyaránt. Igen gazdag a manysi (vogul) nép hagyománykincse, sok mindent érdemes tőlük olvasni. Éppen annyira egzotikus helyen laknak (mert Nyugat-Szibéria pont az egzotikusságáról híres), hogy izgalmas legyen a kultúrájukkal való találkozás. Ugyanakkor éppen annyira útjába estek történelmük során a nemzetközi útvonalaknak (kulturális értelemben is), hogy ne legyen túlságosan idegen tőlünk ez a kultúra.

Ezek a mesék is ilyen „köztes helyzetűek”: ismerősek is, nem is. Akadnak közöttük bőven olyan történetek, amelyek teli vannak nemzetközi motívumokkal; sajátos helyi színezettel persze. Meg olyanok is, amelyektől az ember csak ül és néz és dunsztja sincs, mi miért történt, annyira elborult-szürreális a cselekmény. (Ez utóbbiak kizárólag felnőttmesék, rendes horror-effektusokkal.) Bár ezt nem mindig bánják a szereplők, sőt.

Útjukban egyszer csak egy hármas útkereszteződéshez értek. Látják ám: a macskafi nyila ott van befúródva az útkereszteződés kellős közepébe! Az útkereszteződés mellett pedig egy tábla áll. Ez van ráírva: „A jobboldali út – halál. A baloldali út – éhség. A középső út – szomjúság.”
Megkérdezi erre a macskafi a testvérétől:
– Testvéreim, most melyik úton menjünk?
– A jobboldalin! – feleli a másik kettő, azon nyomban el is indulnak.

A válogatás gondos munka volt, abban az értelemben, hogy sokféle szöveg van a kötetben: állatmese, tündérmese, anekdotamese, még „hazudós mese” is. Az állatfigurák egyébként minden mesében túltengenek, és nyilvánvalóan nem mind állatok biológiai értelemben, hanem nagyon is emberi vonásokkal rendelkező, szellemszerű lények, akik akár még házasodhatnak is emberekkel. Jelen vannak persze a manysi mitológia jellegzetes alakjai is: a címadó „Asszony-unokája”, más néven „Világra-Ügyelő-Férfi”, aki hol istenfiként közlekedik nyolclábú lovon (!) a levegőn át (ezt sajnos a mesékben nem, csak a jegyzetekben teszi), hol tricksterkedik lenn a földön; aztán örök ellensége, a Városi-Fejedelem-Öreg; de akadnak manószellemek (egy- vagy többfejűek), rézember, Hét-Coboly-Magasságú-Rezes-Vasmanó, sőt még egy-két egyszerű mezei sárkány is befér a pantheonba. És hát sokféle meghatározását ismerem a férfiszépségnek, de szerintem ez mindent visz:

Ezzel odaadta a rézember a fiúnak a lovat. Azután ráadásul egy kardot is adott neki. Ahogy a fiú kezébe fogja a kardot, érzi ám, nagyon erős lett egyszerre! Amikor felült a lóra, akkor meg olyan szemrevaló lett, hogy az ember kiskanállal is megette volna.

A pontlevonás a jegyzeteknek meg az utószónak szól. Sem a mennyiségükkel, sem a minőségükkel nem vagyok kibékülve. A jegyzeteknek sokkal részletesebbeknek kéne lenniük, sokkal alaposabban kitérni főleg a manysi mitológiára, nem éppen csak utalni annyi mindenre. Másrészt ha valamire utalnak, akkor ahhoz kapcsolódjon már mese is, ld. az Asszony-unokáját mint istenfit. Az utószó meg főleg azzal van elfoglalva, hogy bebizonyítsa, milyen szörnyű volt a manysiknak a cári időkben, bezzeg most a kolhozban de tök jó nekik (1959-ről beszélünk). Értem én, hogy a tiszteletkört meg kellett tenni, de a fél utószót mégse kellett volna ilyenekre szánni. Az ugyanebben a sorozatban megjelent szamojéd mesekötet jegyzetanyaga és utószava nagyságrendekkel részletesebb és hasznosabb.

Ja, és még tárgyi tévedés meg ellentmondás is maradt az utószóban. Ezt tényleg nem kellett volna. Azokat a motívumokat, amelyek tagadhatatlanul megvannak a magyar és a manysi mesekincsben egyaránt, Gulya János egyértelműen az együttélés korából (amely egyébként 3500 évvel ezelőtt történt, nem 2500, és főleg nem 1500, ahogy az utószó írja) származtatja, holott ő maga jelentette ki két oldallal korábban, hogy a manysi népmesékben jócskán akadnak nemzetközi motívumok, mert nem mindig laktak annyira fenn északon, pár száz éve még rendszeresen járták az Európa és Ázsia közötti közlekedési útvonalat, ahol hadseregeken meg kereskedőkön kívül Ezeregyéjszaka-mesék meg Grimm-mesék is jártak. Arról nem beszélve, hogy a nyelvrokonságot keveri a kulturális rokonsággal. 

Nesztek, nektek mese, nekem meg zsíros-vajasfazék!

De ez mind csak egy pontot ér, mert ez mind csak a kötet legvége, a mesék (és a fordítás) értékéből nem von le. Azok jók, kár, hogy csak ilyen kevés van belőlük meg magyarul.

Ezt 2018. március 18-án írtam. 

Pontszám: 10/9