Itt is megosztom ezt a diákkoromban hallott anekdotát, nehogy elvesszen az utókor számára. Valamikor a hatvanas évek végén történhetett az eset (ha megtörtént). Mesélője Kis Tamás nyelvész, abban az időben egyetemi adjunktus. Nem konkrétan nekem mesélte, hanem az egész évfolyamnak, egyetemi előadáson, színesítésként.
Egy csapat debreceni finnugrász-palánta a Balatonra utazott nyaralni. Egyetemisták voltak, vidámak és vélhetően már nem szomjasak, amikor egyszer csak megláttak a strandon elterülve egy keleties ábrázatú fiatalembert.
Összetanakodtak: nézzétek má', az meg ott pont úgy néz ki, mint egy vogul*. Menjünk oda, mondjunk neki valamit vogulul. Jó. Akkor összetanakodtak, hogy ki tud közülük valamit vogulul. Kiderült, hogy egyvalamit tudnak mindannyian vogulul: Juvan Sesztalov vogul költő „Vihar” című négysorosát,** mert azt mindenkinek meg kellett tanulni.
Csoportosan odaosontak hát a fiatalemberhez, körbeállták, és elkezdték neki fennhangon szavalni a „Vihar”-t. A végét találjátok ki.
Na jó, elmondom: Juvan Sesztalov volt az illető. Elképzelem, mit érezhetett. Egész életére szívébe zárta Magyarországot,*** az biztos.
Itt írtam a műveiről: Kék vándorutak és Julianus rám talált és „Vörös legenda fehér havon”.
* Ma már nem vogulnak, hanem saját nevükön manysinak hívják ezt az Oroszországban élő kis finnugor nyelvű népet.
** Helyesbítés: Jelezték nekem, hogy a vers nem négysoros, hanem hosszabb. Ez esetben valószínűleg ők nem tudtak négy sornál többet belőle.
*** Ezt Emmi Lotta molytárs (Mészáros Edit nyelvész) is megerősítette, mert ő ismerte.
