Igen, nehéz olvasmány. Igen, nagyon megdolgoztatja az ember agyát. Igen, pont ez a jó benne. Olyan érzés olvasni, mintha beleeresztenének egy krimibe, ahol nekem kell kinyomozni nemcsak azt, hogy ki a gyilkos, hanem még azt is, hogy ki kinek a kicsodája, illetve kicsodája nem.

Ajánlom mindazoknak, akik szeretik a rejtvényfejtést, mert ez háromszáz oldalnyi tömény rejtvényfejtés lesz.

Jó is, hogy az, mert különben a történet maga elég nyomasztó. Az viszont nagyon szép, ahogy az első negyedben az elbeszélő beleéli magát egy szellemi fogyatékos fiú helyébe, és mindent ennek a fiúnak a nézőpontjából látunk. Tud szeretni, tud félni, tud fájdalmat érezni, a maga szintjén nagyon is érzékeli, mi történik körülötte.

Megjegyzendő azért, hogy minden nyomasztó volta ellenére a regény valahogy mégis optimista. Ha az olvasója megadja neki a kellő tiszteletet, és sikerül a rejtélyeket megfejtenie, akkor azzal a megelégedett érzéssel teheti le a könyvet, hogy a világ sötét, szomorú, olykor gonosz, de legalább leírható és felfogható. Úrrá lehet lenni a káoszon.

(Vagy nem. De az már nem Faulkner.)

Ezt 2014. május 4-én írtam. 

Pontszám: 10/10