Tízből tízes, kapásból, mindenféle levonások, valamint utólagos megbánás nélkül.

Elég szép teljesítmény, ha azt nézzük, hogy:
– a könyv nagy része nem áll másból, mint hogy oldalakon keresztül idézi mások műveit, vagy éppen anekdotákat hajigál egymás hegyére-hátára, persze aztán levonva a következtetéseket;
– hogy egész pontosan 0 oldalas a forrásjegyzéke, vagyis kaparássza össze az olvasó a főszövegből, mi honnan való;
– hogy bármilyen szép rendszeresnek nézzenek ki a fejezetek hármas címei, az egész mű folyamatosan szétfeszíti a rendszert, oldalanként legalább hat irányba folyik széjjel, szinte kiabál rendező kéz után, és messziről látszik rajta, hogy nem kiadásra készült (esélye nem lett volna rá Várkonyinak, amikor írta, és ezt tudta is);*
– hogy krónikus grafomániában szenvedő szerzője mindent belevett az érvelésébe, amivel a saját gondolati kiindulópontját támaszthatta alá, és mindent kihagyott, amivel nem (legfeljebb roppant bájos lábjegyzetekben említi meg őket a forma kedvéért, majd közli, hogy ez az ellenérv képtelenség, és ezzel elegánsan lezárja a vitát);
– valamint azt, hogy én az egészet kívülről figyelem mint érdeklődő bölcsész, a felvetéseknek a töredékével értek egyet (a gondolati kiindulóponttal például nem), és ezer oldalból legalább háromszázat halálosan untam.

Feltételezzük, hogy létezik a Roxfort. Feltételezzük, hogy létezik neki közép- vagy kelet- vagy mindkét-európai változata. Feltételezzük, hogy négy tornya van neki, roxfortos rendszer alapján, legfeljebb a nevük más. Ha mindez igazolódna, akkor száz százalékos biztonsággal állíthatnánk, hogy Várkonyi Nándor (Hamvassal meg Weöressel együtt) ebben az intézményben végzett, a Hollóhát (vagy annak helyi megfelelője) növendékeként, műveit ebben az intézményben évtizedek óta a felsőbb évfolyamok tankönyvként használják – és buknak belőle rakásra. Én is hollóhátas lennék, és én is megbuknék, ha kihúznám a mágusérettségin, de sajnos erre esélyem nincs, mert a felvételi levelemet elsikkasztották.

Alap-szakirodalom. Roppant értékes, fontos források nélkülözhetetlen gyűjtőhelye. Sehova nem tudom már itthon tenni a könyveket, de ezt akkor is meg fogom venni, ha az ágyneműtartóban kell tárolnom. (Azt mondták a kiadó boltjában, hogy újra fogják nyomni az első kötetet is!!! Bár igazából én a szabadon ide-oda hurcolható e-könyvnek örülnék a legjobban, de hát arra esélyem nincs.) A téma minden vonatkozására, kiágazására odafigyel, és akármiről ír, hozzáadja a saját nézőpontját, gondolatmenetét és stílusát, amelyekkel nemcsak vitára, hanem továbbgondolásra is késztet. Azt reméltem, Seligmann könyvének a kibővített változatát fogom kapni, mert az nagyon hasznosnak, csak sajnos rövidnek bizonyult a számomra. Sokkal többet kaptam. Művelődés-, kultúr- és eszmetörténetet kocsiderékszám (nevezzük bárhogy), filozófiát, teológiát, a XIX-XX. század okkultizmusának összefoglalását, vallástörténetet, iránymutatást irodalmi tanulmányaim folytatásához, és akkora löketet a regényíráshoz, hogy nem is értem, hogy lehettem elég nagy állat enélkül hozzáfogni a saját szövegeimhez. Komoly veszteség, hogy nem ismerkedhettem meg ezzel a könyvvel a kiadás évében. Jó, persze sok mindenre magamtól is rájöttem, meg sok forrást magamtól is megtaláltam, de mennyivel könnyebb lett volna, ha tudom, hogy egy helyen össze van gyűjtve az egész, úgy, hogy mint bűvész a kalapból, estig húzgálhatnám ki belőle a nekem tetsző nyulakat. A többi nyúl benne maradhat.

Ha valaha az életben sikerül még irodalomtudománnyal foglalkoznom (és miért ne, reménykedem a hosszú alkotóidőben), akkor a munkám nagy része a Várkonyi Nándor művével való folyamatos beszélgetésből és vitából fog állni. Azt is tudom, milyen alapon, bár elmagyarázni még nem tudnám. Áldja meg az Isten, akárhol jár. Remélem, a Tejúton, vagy valami más jó helyen.

* Abból gondolom ezt, hogy a Sziriat oszlopai, amelyet lett volna esélye kiadatni (más kérdés, hogy mi lett az eredmény), sokkal összeszedettebb, könnyebben olvasható, látszik rajta, hogy megrostálta, hogy szembesülnie kellett az ellenvéleményekkel, és reagált rájuk. Sokkal jobb így, nem folyik annyira széjjel.

Ezt 2017. október 28-án írtam. 

Pontszám: 10/10