Az, aminek a fülszöveg nevezi: szellemi kaland. Klasszikus karneváli regény egy XX. századi filozófus tollából: minden szereplőnek megvan benne a saját igazsága, és a kerek világon semmi más nem számít nekik, csak az, hogy erről az igazságról minél többet beszéljenek. Meg a szex. De a kettő leginkább összefügg. Mégiscsak a pszichoanalízis születésénél vagyunk jelen, vagy mi. 

Soha nem hallottam korábban a regényről, igazából spontán vásárlás volt, antikváriumi ajánlat alapján. Tetszett a címe, a borítója (alkimistás), tetszett az első pár oldalon a szereplők régimódi bemutatása, mint valami vásári komédiában. Tetszett, hogy filozófus nem röstell ilyesmibe belemenni. Most pedig azért vettem elő, mert örömolvasást akartam: a sok ismeretszerző célú vagy inspirációs olvasás után valamit, amit pusztán azért olvasok, mert tetszik. Meglepődnétek, ha tudnátok, milyen ritkaság ez nálam. 

Olvasás után megerősítve látom minden korábbi feltételezésemet. Az a benyomásom, hogy nem igazán fordult elő korábban hasonló regény az irodalomtörténetben, egyedi darabnak tűnik. Ahogy az egyik alcíme mondja: kísérlet. Az alapötlete olyan emberre vall, aki rengeteg mindent tud a világról és arról, hogyan alakult ki egyik gondolat a másikból, de közben lazulni sem felejt el. A XVIII. század végének társadalmi forrongásában felfedezte azt, ami később a pszichoanalízis alapjává vált, azaz a mesmerizmust, amely ugyanúgy transzba ejtette az embert, mint a hipnózis (csak nem ugyanúgy), a gyógyulás érdekében. Aztán kanyarított hozzá egy mesét egy fiktív* osztrák orvostanhallgatóról, aki a korabeli Franciaország minden jelentősebb elméjével találkozik (akár fennmaradt az illető elme emléke, akár nem), mindenkiről kiderül, hogy szómenése van, ő pedig hűségesen mindenkit végighallgat, és közben klasszikus nevelődéstörténetet produkál. Ja, meg a jelentős elmék közül a nők felével lefekszik.** A többivel idő hiányában nem, pedig volna rá igény mindkét részről. Anya- és apafigurák természetesen álomban és valóságban rendszeresen felbukkannak, és intenzíven részt vesznek a főszereplő testi és szellemi fejlődésében. Az olvasó meg vigyorog. 

Bizony, így kell véresen komoly gondolatmenetekből vásári komédiát írni úgy, hogy se a filozófia, se a móka ne sérüljön, hanem szépen megfogja egyik a másiknak a kezét. Úgyhogy azt előre megmondom az utánam jövő olvasóknak, hogy ehhez a regényhez komoly szellemi erőfeszítés kell, de az anyaghoz is legyen gyomrotok. Cselekményt pediglen nem fogtok találni, csak egy véget érni nem akaró utazást. 

Egyvalamit sajnálok csak: a végén a fantasztikum beléptetését. Értem a célját, elegáns az események összeillesztése, szerintem akkor is fölösleges. E nélkül a végkifejlet nélkül is pontosan lehetne érteni, mi történik. Azt viszont jó ötletnek tartom, hogy időnként a történetbe apró anakronizmusok is illeszkednek: korabeli vagy későbbi klasszikus regények szereplői kameóznak egyet. 

A végkifejletért egy pontot levonok, de máskülönben nagyon örülök, hogy spontán megvettem annak idején.  

* A szerző ügyességét dicséri, hogy bár kezdettől fogva fiktívnek tekintettem ezt a szereplőt, pár oldal után gyanakodni kezdtem, hogy hátha mégis létezett, és feltúrtam érte a netet. Nem, nem létezett. Meghajlás Sloterdijk előtt. 

** SPOILER: Egy ponton talán nemcsak nővel, de elalszik, mielőtt kiderülne. Azért na, arra számítottam, hogy a filozófusok is fel tudják mondani a Káma Szútrát, de tömegszexre mégsem. Tegyük hozzá, cselekményileg nem öncélú, ott és akkor a történetbe teljesen beleillik, és abszolút konszenzuális is. Úgy általában ebben a regényben nem létezik szexuális erőszak, ezt pedig nagyon jólesett látni. Másféle erőszak sajnos igen. 

Pontszám: 10/9