Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Lovecrafti rémmesék (Pető Zoltán: Szepessy gróf különös esete és egyéb misztikus történetek)

2023. június 03. - Timár_Krisztina

peto_szepessy.jpgRoppant műveltséggel megírt novellák ezek. A stílusuk választékos, kicsit barokkos, de soha nem mennek át giccsbe, úgyhogy a barokkosság jól áll nekik. Nemcsak a szerző széles körű, alapos olvasottsága érződik a szövegeken, hanem elsősorban Lovecraft hatása is, de nagyon. Aki kedveli a klasszikus rémtörténeteket, ezekben sem fog csalódni. 

Hozzám, megvallom, csak a címadó novella jött közel, de az nagyon. Alapötlet és megvalósítás egyaránt tökéletes. Pont eltalálta azt az arányt, amit fenn kell tartani a lovecrafti hatás és a mai (magyar és külföldi) valóság között ahhoz, hogy se utánérzés ne legyen, se úgy át ne alakítsa a lovecrafti világot, hogy rá se lehessen ismerni. Okos ötlet volt ezt tenni második helyre a kötetben (nyitónovellának túl erős lett volna), és az is, hogy a címlapon is kiemeljék. Erről még írok később, de most előbb összefoglalóan az egész kötetről. 

Sok mindent el lehet mondani a novellákról, de hogy gyerekként kezelnék az olvasójukat, azt nem. Csak úgy röpködnek az alkimista szakmunkák, kelta mítoszok, római kori régészeti emlékek nevei. A szereplők rendszerint folyékonyan beszélnek a misztika nyelvén, és otthonosan mozognak a mai Budapesten meg az alternatív történelemben egyaránt. (Mert a Pangeán játszódó történeteknek még akkor is örültem, ha egyébként magukat a történeteket nem éreztem magamhoz közel állónak.) 

Illetve mit is beszélek. Még hogy otthonosan. Amikor (Lovecrafthoz illően) éppen arról szólnak ezek a novellák, hogy elvész az otthonosság. A főszereplők rendszerint eleve nagyon magányosak, legalábbis mindig meglepődnek azon, hogy van ember, akivel a számukra fontos témákról beszélgetni tudnak. Akadnak ugyan közöttük, főleg a harcos szereplők között olyanok, akiknek vannak társai, de azok a társak szépen elmaradoznak mellőlük, a horrornovellák hagyományainak megfelelően. A többiek sem járnak jobban: amikor szembekerülnek életük nagy kihívásával, kiderül, hogy a megbecsült társaság nem ér semmit, sőt, akár el is árulhatja őket. A közeg pedig, amely körülveszi őket, fokozatosan egyre ellenségesebbé, nyomasztóbbá válik. Szerintem különösen jól sikerültek azok a novellák (illetve a végén a Choronzon című kisregény), amelyekben a misztikus hagyomány híve találja magát szemben azzal, hogy ahol Istent keresi, ott egy rosszindulatú külső erőt talál, amely elpusztítja testét és elméjét. Érdekes figyelni, mennyire másként jeleníti meg Pető azt a közeget, amelyet egyébként Gustav Meyrink történeteiből ismerek. Pető világa ijesztő és szomorú. 

Ha már behoztam Meyrinket a képbe, a háttérről mindenképpen szólni akarok. Nagyon sok ismerős nevet és fogalmat fedeztem fel a novellákban, de rólam tudni kell, hogy huszonévesen rengeteg misztikus irodalmat olvastam, harmincon túl meg még rengetegebb kultúrtörténetet. Fogalmam sincs, hogyan tudja befogadni a novellákat az, akinek ez a háttere nincs meg. Lehet, hogy neki tömény lesz, úgyhogy beosztást javaslok. Ha nem adagolja túl az ember, akkor viszont szerintem nem fogja nyomasztani, sőt, inkább arra ösztönzi majd, hogy mindennek utánanézzen, és csupa érdekes dolgot talál majd, azt megígérhetem. 

Ami a főszereplőket illeti: A magányos értelmiségiekkel nincs semmi bajom, kellő empátiával és iróniával ábrázolja őket az elbeszélő ahhoz, hogy összetettek és emberiek legyenek. A harcosokról szóló novellákkal már van. Ők ugyanis erősen sztereotipikusak, és ráadásul nagyon emlékeztetnek a klasszikus ponyvaregények izmos, ám egyszerű lelkű hőseire, akiket már eredetiben se találtam vonzónak. Paródiában elmennek, de komolyan venni elég nehéz őket. Bármely főszereplőnek a nőkhöz való viszonyát meg leginkább lemondó sóhajjal tudtam fogadni: ebben a tekintetben is túltengenek itt a sztereotípiák. A nő, ha egyáltalán megjelenik, mint kísértő, démonikus erő jelenik meg, amely szoros kapcsolatban áll a természetfölötti erővel. Értem én, hogy honnan való ez a gondolkodásmód, és hogyan illik a képbe, de hamisnak találom és unom. Éppen úgy, ahogyan a külső, természetfölötti erő definíció szerinti rosszindulatú jellegét is – függetlenül attól, hogy tudom, hogy ennek a fajta horrornak ez ismét kötelező eleme, és én sem vagyok biztos benne, hogy ügyesebben tudnám csinálni. Igaz, láttam már mástól ügyesen. Lovecraftnál persze érdekelt (bár nagy töménységben ott se szerettem), de Lovecraft száz éve alkotott. Egyébként sem ezt keresem elsősorban, ha Lovecraftot olvasok, hanem valami egészen mást. De ezt leírtam a róla szóló bejegyzésemben. 

Ezért aztán, bevallom, sokszor olyan érzésem volt olvasás közben, hogy van itt sok-sok érdekesség, jól felépített háttér, fordulatos történet – csak minek. Nem tudok vele mit kezdeni, se ő énvelem. 

A címadó novellát viszont nagyon értékeltem. Hogy ott mit csinált másként, jobban a szerző, fogalmam sincs, de abban tényleg minden a helyén volt. Szegény végtelenül művelt, végtelenül kíváncsi, de végtelenül naiv főszereplő, akinek az ember a legszívesebben kiabálna, mint a gyerekeknek szóló bábelőadásokon, hogy legalább egy hírportált nézz már meg, te idióta! No meg a sztereotip zárkózott, hűvös, olvasott, minden nyelven folyékonyan beszélő arisztokrata, akiben jelen esetben pont az a legjobb, hogy sztereotip, hiszen látványosan hamis minden szava és mozdulata! Látszik, hogy ez egy megalkotott szerep, amit a világnak mutat, mert pont ez kell ahhoz, hogy a tájékozatlan, Kelet-Európát csak a Drakulából ismerő nyugati közönséget megtévessze. (És hogy az ember a megtévesztettet sajnálja – mert körülbelül ennyire tájékozatlan lenne egy művelt magyar ember például Elefántcsontpart viszonyait tekintve.) Nekem meg pont elég ennyi irónia, hogy a lovecraftivá alakuló hátteret is el tudjam fogadni. Attól pedig, ahogyan beleilleszti a történetbe Északkelet-Magyarország egyik természeti kincsét, még kirándulni is megjött a kedvem.

Így történt, hogy a tíz pontból végül nyolcat kapott a novelláskötet. Értékelem a hátteret, értékelem a megalkotottságot, de egy kivétellel nem tudtam értékelni a történeteket. 

Pontszám: 10/8

Kiadási adatok: Trivium, Pilis, 2022. 300 oldal

A bejegyzés trackback címe:

https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/api/trackback/id/tr318138404

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása