Szeretek olyan egzotikus irodalmakban kutakodni, mint a finnugor nyelvű népekéi, különösen, ha a népművészetükről van szó. Népköltéseket, népmeséket sokat olvastam már tőlük. Természetesen a konkrét szerzővel bíró szövegeik is érdekelnek. Mivel főleg Oroszországban élnek, „oroszországi nemzetiségek” címkével szerepelnek a blogon. 

Erre a könyvre sokáig vártam, végül ajándékba kaptam meg, köszönöm szépen. Tetszik is, nem is. Elvileg manysi (régebbi nevükön vogul) és hanti (régebbi nevükön osztják) népköltészeti alkotásokat tartalmaz, köztük epikus, lírai és drámai szövegeket, azaz teremtésmítoszokat, medveénekeket, dalokat, még egy alakoskodó játékot is.

Csupa érdekes dolog, rendes körülmények között hamar a végére is érek az ilyeneknek. Ez a kötet azonban sajnos nem váltotta be a várakozásaimat. Pedig jól indul. Tetszik a cél: feltárni egy olyan költészetet, amely az ősmagyar költészet rokona lehet, amely annak újraalkotásában segíthet. Csak az a gyanúm, hogy végül olyan szövegegyüttest sikerült létrehozni ebből a koncepcióból, amelyik se nem egészen magyar, se nem egészen obi-ugor. 

Két baj van vele: a szerkesztés meg a fordítás.

A szerkesztés a nagyobb. Azt, hogy melyik szöveg honnan való, gondosan megadják, és semmi mást. Se jegyzet, se előszó, az utószó meg gyakorlatilag köszönetnyilvánítás. Szép dolog Reguly Antal emlékét fenntartani, de egy informatívabb szöveg ebben többet segített volna. Egy ilyen bonyolult, tőlünk meglehetősen távoli gondolkodásmódot képviselő szövegekkel teli kötetnek legalább a harmada ismeretterjesztésből kellene, hogy álljon. Én tudom, mi az a medveeskü, és ki az a réti állat meg erdei ember, sőt, azt is tudom, mire valók a medvés népi drámajátékok... és ezt ugyan hányan tudják még az olvasók közül rajtam kívül? Nem több olvasója volna ennek a könyvnek, ha benne volna a kötetben, hogy mik ezek? De bizony párszor még én is jegyzetre szorultam volna. Pedig nekem még tanították is ezt a fajta költészetet, a sokujjú hőseivel, a háromosztatú világképével, a sajátos gondolatritmusaival.  

Lehetséges, hogy eleve nem ismeretterjesztő kiadványnak szánták, hanem olyannak, ami a hangulatával hat. Hangulata tényleg van, de itt jön elő a fordítás hibája: abból, ami az eredeti szövegekről kiderül, nem egyértelmű ám, mennyi ebből a manysi-hanti kultúra, és mennyi a Bella István. Az, hogy olyan szavakat használ, amelyeket senki más (szerintem a szavak egy részét ő találta ki), engem nem zavar, sőt. Az, mondjuk, kár, hogy az ikes ragozást úgy akarja használni, hogy nem ismeri, máskülönben azonban nagyon szép a szöveg. Azt is elismerem, hogy az igazán szép műfordítás gyakran hűtlen az eredetihez. Csak azt nem szeretem, ha ennyire nehéz látni az eredetit. (Főleg úgy, hogy nem eredeti nyelvből, hanem – sokszor nem is magyar nyelvű – nyersfordításból készült a szöveg, és nincs odaírva lektor.) Ebben (is) segítene a jegyzet. Ja, és az viszont zavar, hogy a két nép régi megnevezéseit használja, amikor azok tudtommal nem egyszerűen külső megnevezések, hanem gúnynevek. De ez legyen az én bajom. 

Az illusztrációk szépek. Információim szerint a manysi és hanti kultúrához sok közük nincs, de mivel ehhez nem értek, nincs velük bajom. A kiválasztott szövegek, amennyire átjönnek, szintén tetszenek, mitikus-néphiedelmes szövegeket olvasni mindig hasznos. Az ajándékozó pedig nagyon kedves volt, még rajzolt is nekem bele egy cédulára, azt is meg fogom becsülni. 

Pontszám: 10/6