Az Ipolyi Arnold által szerkesztett népmesekötet vége felé található két mese (igazából ugyanannak a két variációja), amelyeknek a hőse Hajnal (nem lány, hanem fiú), főgonosza pedig egy bizonyos Kalefaktor. Életemben nem láttam, nem hallottam ezt a nevet népmesében, és nagyon megörültem neki, bár fogalmam sincs, hogy került bele, ugyanis ez a debreceni diákszleng része – volt ezelőtt kétszáz évvel.

Alább nem igazi nyomozás következik, hanem annak csak a kezdete, de hátha ki lehet belőle deríteni valamit.

Mit csinál a mesében a Kalefaktor, ami olyan gonosz? Igazán extrát, méltót a hőshöz. Hajnalka hordozható űrlifttel érkezik (copyright: bfg3 molytárs), azaz van neki egy háromszáz mázsás vasmacskája háromszázhatvanhat mázsás lánccal (nyilván egyik szám sem véletlen), amelyet a mező közepére érve feldob, a horgony az égben megakad, és Hajnalka fölmászik nőt menteni. Amikor éppen mászik lefele a három királylánnyal, „hirtelen megjelent a Kalefaktor nevű szárnyas ember, a láncot derekán elvágta, s a leányokat az öléből kiragadta.” (Ezek szerint mindhárom királylányt ölben vitte lefele. Egyszerre. Végiggondolom hirtelen, hogy hány kéz kell ahhoz… inkább nem gondolom végig.) Később kiderül, hogy a Kalefaktort valamiért csak úgy lehet legyőzni, hogy becsalogatják valahova, majd a szoba minden nyílását becsukják. Ebben az egyik mese szerint a legkisebb királylány szeretne segíteni, de nem tud, végül egy másik hercegkisasszony segít elintézni, aki gazdasszonyként szolgál Hajnalkáéknál. (A másik mesében nem rabol királylányt Kalefaktor, csak a gazdasszony előtt jelenik meg, a többi ugyanaz.) Hajnalka ugyanis ekkor már tudja, hogy a Kalefaktor a szép nőknek nem tud ellenállni, ezért úgy instruálja a gazdasszonyát, hogy ő (mármint Hajnalka) majd elbújik, a lány meg álljon ki az ablakba, ha jön a Kalefaktor, aztán amikor a férfi beugrott az ablakon, gyorsan csukja be. Működik is a dolog, Hajnalka előugrik és győz. Fontos továbbá, hogy a Kalefaktor vére gyógyít, még a levágott végtagok is visszanőnek, ha az ember ebbe a vérbe mártja a csonkját.

A mese minden érdekességét korántsem merítettem ki, most csak a Kalefaktorra koncentrálok, akihez hasonló mesefigurát szerintem más se sokat látott, nemcsak én. Szóval repül, állandóan szerelmes, ezzel kellemetlenségeket tud okozni, de ez a gyenge pontja is egyúttal, illetve csak teljesen zárt helyen lehet legyőzni, és a vére gyógyít. Ki a fene lehet ez? Biztos, hogy több mitikus alakból rakták össze.

Ami a nevét illeti, abban tudok segíteni.

Először is nézzük a kétszáz éves debreceni diákszleng autentikus forrását, Jókai Mórt. :) És mégis mozog a föld című 1872-es történelmi regénye éppen a XIX. század elejének debreceni diákjai között kezdődik. Méghozzá olyan szóhasználattal írott bevezetővel, hogy a mai informatikusok elbújhatnak mellette. Ez így egy mondat:

„Akkor aztán felelevenednek az élcek, néha gorombák is: letorkoltatik a hálpaklacs, kibosszantatik a kalefaktor, kijut a gúny a grapsáknak; s jaj annak, aki ezt a kutyafülűnek besúgja!”

Szerencsére Jókai ebben a regényben kivételesen nem hagyja magára a népet, megmagyarázza a maga módján, ha nincs is benne sok köszönet:

„'Hálpaklacs' annak a neve, aki nagyon siet a beszéddel, rövidítve ebből: 'Hála a papnak, másvilágon is van kulacs!' Ez a legkellemetlenebb gúnynév a társaságban. 'Kalefaktor' az olyan ember, ki szereti a hallottakat a felsőbbeknek elmondani: 'grapsa' az illető felsőbbség, ha professzor – 'kutyafülű' pedig, ha jurátusi minőségben létezik.”

Még mindig nem tökéletes, ha a mai olvasó nézi, de hát azt Jókai nem tudhatta, hogy x év múlva az olvasóinak már nem lesz kötelező latinul tanulni, és az iskolákból kikopik a jurátus. De most koncentráljunk csak a kalefaktorra. Szerencsére itt van Tótfalusi Istvánnak gyerekkoromban (majdnem) ronggyá olvasott könyve, amely segít a nyelveket és a nyelvtanulást megszerettetni a gyerekekkel, nálam is működött. Szóval mit ír erről Tótfalusi?

„Jókai nem mindig szolgál akadémikusan pontos szómagyarázattal, hanem maga is humorizál, s egyébként is gyakran számít arra, hogy a korabeli olvasó konyít a latin nyelvhez, s ismeri nagyjából a református kollégiumok még akkor is eleven szokásait. A kalefaktorról például, aki a fentiek szerint a diáknyelvben besúgó, spicli, nem mondja el, hogy voltaképpen kollégiumi fűtőszolgát jelent, hisz a szó latinul annyi, mint „melegcsináló”. No persze a besúgó valóban jól befűt annak, akire árulkodik.”
(117. oldal, A forró kutya)

Oké, tehát nem is csak egyfélét jelentett a diákszlengben: egyrészt besúgót, másrészt kollégiumi fűtőszolgát. Ebben a mesében nem súg be semmit, de azért a hősöknek befűteni ő is tud. És szerelmes természetű, viszont a vágy elvakítja és becsaphatóvá teszi. Biztos az ördög képéből is sok minden átszármazott bele, de az is biztos, hogy nemcsak a (keresztény értelemben vett) ördöghöz van köze. Mindenhogy úgy tűnik, hogy aki a mesébe tette, az legalábbis sejtette, mit jelent a név a debreceni diákszlengben. (Esetleg más iskolákban is használták? Erre nincs bizonyítékom.)

Ha csak egyetlen mesében szerepelne, akkor azt mondanám, egyedi eset, de nem: kettőben is ott van. Igaz, mindkét mesét Heves megyében gyűjtötte egy teológushallgató, az egyiket Parádon, a másikat Egerben, valamikor a XIX. század közepe táján. Sajnos az nincs odaírva, hogy pontosan mikor, és hogy ki volt (meg főleg hány éves) az adatközlő. Ha idős ember, akkor minden további nélkül lehetett a századelőn legalább rövid ideig debreceni diák. Vagy valami ponyvakiadványból szedte a nevet, és azt írta olyasvalaki, aki Debrecenben tanult? A kötetbe elég sok olyan mese belekerült, amelyet ponyvából olvasott a nép, aztán onnan mesélték tovább.

De ezt már derítse ki más. :)

Kép: Hegedüs István illusztrációja a Tótfalusi-könyvhöz, én szkenneltem be.

– —- –
Utóirat: Mikszáth is használja a szót az Új Zrínyiászban (1898), ekkor már „csínytevő” jelentésben, „kalafaktor” alakban. Tuti, hogy Mikszáth tudott latinul, és mivel olvasta Jókait, a száz évvel korábbi jelentését (meg a helyes alakot) is ismernie kellett, szóval biztos, hogy nem ő találta ki a szónak ezt a használatát, hanem az ő idejében így kellett közhasználatban lennie.

Ezt 2019. június 9-én írtam.