Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Az igazság odaát van (Menipposz avagy leszállás az alvilágba)

2021. január 08. - Timár_Krisztina

diego_velazquez_022.jpgLukianoszt olvasok.

Alvilágjárós. Azt szeretem. 

Minek oda mászkálni, kérdezhetné bárki joggal, előbb-utóbb úgyis lejutunk. Na de Menipposz* az igazságot keresi, az más. Mert az igazság, az olyan, hogy nem részesülhet benne bárki. Az olyan, hogy az – pár ezer évnyi filozófiai életmű szerint – el van rejtve. Kútba, barlangokba, labirintusokba, csatorna aljára, egyéb ilyen sötét helyekre, amelyek mind bizonyos emberi testrészekre emlékeztetnek, de ezt a gondolatmenetet majd máskor. Na és mi van az ember szeme elől jobban elrejtve, mint a túlvilág? Hát pont ezért kell odamenni annak, aki Menipposz kérdéseit akarja feltenni, mondjuk, Teiresziásznak. Hogy mi az élet értelme meg ilyenek. Az igazság szó szerint odaát van. 

Olvastam már ebből a kötetből alvilágjárós szakaszt, csak az nem igazán tetszett. A „Halottak párbeszédei” komikusnak komikus ugyan, de hiába emlegetik benne annyit a könnyed vidámságot, ez bizony inkább keserű. Márpedig a fekete humorral nincs bajom, de a keserűvel van. Meg a kárörvendő-megsemmisítő nevetéssel is. Megvan neki persze a létjogosultsága, ráadásul természetesen bátor dolog is az, ha a gazdagnak és a hatalmasnak a szemébe mondják, hogy halandó, és hamarosan belőle is ronda csontváz lesz. 1200px-nuremberg_chronicles_dance_of_death_cclxiiiiv.jpgAz is tetszetős logika, hogy azok, akik földi életükben megvetették a világot, a gazdagságot, a szépséget, a dicsőséget, akik mindezeken csak nevettek, azoknak most eggyel jobb, mert a gazdagság, a szépség és a dicsőség nem megy az emberrel át a túlvilágra, de a nevetés igen. Jogosnak jogos a nevetés, hiszen a többiek viselkedése csakugyan nevetséges a végkifejlet ismeretében, de azért hogy az legyen az egyedüli, de tényleg egyedüli példaértékű cselekedet, hogy az ember mindenkit megvet és kigúnyol?! Ahhoz nem derű kell, hanem – tetszik vagy nem – jó adag rosszindulat. Az meg nekem, bocs, de nem kell, ha Rabelais meg Bahtyin együtt reklámozza se. 

De ez a dialógus egész más, ebben tényleg van vidámság.

Az alászállás sztenderd módszereivel indul a menet. Kell hozzá fáklya, hagyma és hátramenés, nem nagy ügy, ilyeneket bárki el tud képzelni. Hanem aztán jön csak az érdekes része: Menipposz jelmezt ölt és nevet vált! Ez már igen!

1200-skd283128sdc-comedy-and-tragedy-masks.jpgAz alvilágjáró, akár a színpadi színész (ezt az analógiát nem én találtam ki, hanem Lukianosz), szerepet vesz föl – ami azt illeti, többet is egyszerre: Héraklész, Odüsszeusz és Orpheusz szerepét, azaz olyan mitológiai hősökét, akik már megjárták az alvilágot, és visszajöttek onnan. Vagyis ha az ember felveszi a maszkjukat, biztonságban becsaphatja az alvilág bíráit, akik nemcsak szigorúak és kérlelhetetlenek, hanem buták is. Nem beszélve a Kerberoszról, akinek zenés elkábításához bőven elég az Orpheusz szerepében komédiázó Menipposz. Nem, Kerberosz nem a röhögéstől kábul el, bár stílszerű lenne. (Asszem, piaci rést látok.) Hanem elhiszi a líra hangját hallva, hogy Orpheuszt hallja. Márpedig ő utánozhatatlan, szóval a Kerberosz hülye. Hát ezt is jó tudni.

fluffy-harrypotter.pngIgen, őjaz. :) Más író is olvas Lukianoszt. Sajnos olyan képet nem találtam, amelyiken a húros hangszer is rajta van, de gondos olvasók tudják, miről beszélek. Igen, tudom, más művekben is előfordul, adott esetben szintén húros hangszerrel, ettől még Lukianosz jelentősége megmarad.

Persze megtalálja az összes halottat, akik csupaszon, félelmetesen, megkülönböztethetetlenül fekszenek egymás hegyén-hátán, egy rakáson. Ez a jelenet több okból is összeszorítja az olvasó gyomrát. Szerencsére ugyanezen a ponton található az első poén is, amelyiken tényleg vihogtam: Menipposz szerint az egyiptomiak kivételek, mert a mumifikálástól pirospozsgásak maradnak. Aztán akár koncentrálhatna arra is, hogy kinevesse a halottakat, amiért egész életükben mulandó dolgokat hajszoltak, és hova jutottak – de nem teszi, hanem folytatja a színház-analógiát, és az már ismét érdekes. A test és az anyagi-társadalmi helyzet, az a jelmez és maszk, a Vaksors pedig a rendező. No nézd csak. A színész aztán akár egyetlen előadás alatt is több szerepet felvehet, mint ahogyan egyetlen élet leforgása alatt is lehet valaki uralkodó is, rabszolga is, bármilyen sorrendben. No, akkor gondolkodjunk, hogy hogy lehet ezt (poszt)modernné csavarni. Nem oly nehéz. 

A végén még egy kis lélekvándorlás is jut nekünk, amennyiben aki életében sok rosszat tett, halála után szamártestben bűnhődik. Mondjuk, ettől kicsit vakarom a fejem: először is nem minden gazdag ember gonosz is egyben, ahogyan a szöveg állítja, másrészt nem vagyok biztos benne, hogy minden esetben olyan szörnyű sorsa van a szamárnak.** De az ötletet elteszem egy fiókba.

lucianus.jpgHogy aztán mi az élet értelme, amelyet a végén Teiresziasz Menipposz fülébe súg? Bocs, de nem mondom meg, keressétek ki. Csak annyit árulok el, hogy van benne sok nevetés. Nem feltétlenül keserű.

(Ahogy haladok a Lukianosz-összessel, több ilyen bejegyzést is fogok készíteni, lehet számítani rájuk. Ez a gyűjtőoldal, de a „Lukianosz” címkét is lehet nézni.)

* A Kr. e. III. században élt, több mint négyszáz évvel Lukianosz előtt, akinek Diogenész mellett kedvenc filozófusa, példaképe volt, gyakran szerepelteti írásaiban. A fenti képen úgy látszik, ahogyan Velázquez elképzelte. 

** Ezt a zsenit nézzétek meg.

A képek forrásai: Wikipédia, még egyszer a Wikipédia, Onstageblog, Non-Aliencreatures meg még egy Wiki. Az általam olvasott fordítást Tar Ibolya készítette.

A bejegyzés trackback címe:

https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/api/trackback/id/tr3716377850

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása