Dickens Közös barátunk c. regényéből két minisorozatot is forgattak az angolok. Én az 1998-as BBC-s változathoz jutottam hozzá, azt néztem végig, apró darabokban, amikor jutott rá időm. (A regényt is hónapokig olvastam, nem mintha nem tetszett volna, éppen ellenkezőleg: sok volt a jóból. Itt írtam róla.)
A sorozatba eredetileg azért néztem bele, mert a regényben központi szerepet játszik egy törmelékhalmokkal teli udvar, és egyszerűen képtelen voltam felfogni, hogy pontosan mik is ezek a halmok. A filmváltozattól reméltem segítséget. Hát azt az egyet nem kaptam – becsületesen bevallom: most se igazán értem, mire valók, bár tény, hogy azt a bizonyos komor, sivár, depressziós dickensi London-hangulatot tisztességesen megalapozták.
Ami tetszett a sorozatban:
1. A rendezés. Különösen, ahogy a felső tízezer és a nyomorban élők közötti ordító kontrasztot megjelenítette a film. Még a fényhatások is változtak: a nagyúri lakomákon élénk, világos színek és nappali fények, a nyomortanyákon szürkék, feketék, árnyékok, sejtelmesen égő gyertyák vagy kályhatüzek, no meg jó sok Temze, hulladékkal meg köddel tele. Kivéve a kiveendő jeleneteket persze, de ez már spoiler lenne. Figyeltem, mennyire ügyes a rendező: vigyázott, hogy szín- és fényhatást váltsanak, ha ennek a történetben szerepe volt.
2. A törmelékhalmok. Függetlenül attól, hogy gőzöm sincs, mire jók. De minden jelenettől, amelyben szerepeltek, a frász jött rám.
3. Az éjszakai London utcáin felvett jelenetek. Hatás hasonló. Főleg a fekete és fehér színek váltogatásától, meg attól, ahogy időnként a falak elindultak egymás felé, vagy egészen eltakarták a teret a kamera elől.
4. A zsákutcák. Azok a szereplők, akikről az olvasó már tudja, hogy balul fog végződni a sorsuk, rendszeresen kapcsolatba kerülnek zsákutcaszerű terekkel. Ezt is direkt figyeltem és bólogattam.
5. Helyreütötték Dickens apró „hibáit”. Értsd: mindazt, ami a mai embert a regényben már zavarja egy hangyányit. Rettentő ügyesen csinálták: épp csak egy-két mondatot írtak hozzá a szöveghez, úgy, hogy a szereplő személyiségéhez attól még illeszkedjen. Különösen Bella alakjának tett ez nagyon jót. (Amit egyébként talán Dickens is megjátszott volna, ha nem tizenkilenc hónapig, folytatásokban jelentette volna meg a regényt, hanem módja lett volna át is írni közben.) Az egyik fő gazembert pedig úgy jelenítették meg, hogy emberibb legyen, és akár sajnálni is lehessen. Persze attól még nem kevésbé gazember.
6. David Morrissey!!! Életemben ezt az embert nem láttam (dobjatok rám követ, biztos nagyon népszerű, de én sose voltam nagy filmnéző), de mindegy is teljesen, mert ENNÉL NAGYOBBAT ÚGYSE ALAKÍTOTT soha a büdös életben.* Nem tudom, ki találta ki, hogy ő játssza Bradley Headstone-t, de magamon kívül vagyok a felháborodástól, hogy semmi díjat nem kapott érte. Még csak nem is jelölték. Eztmostígymégishogy?!
Timothy Spallt jelölték, na, ő se volt utolsó, az igaz. A sima modorú, melankolikus, örökké piszkos, örökké udvarias, örökké sóhajtozó és olykor keserűen szarkasztikus Mr. Venusként aztán igazán ki tudott bontakozni. Ja, és Martin Hancock sem utolsó Sloppy.
7. Apropó, Spall: ötpercenként szembejött egy Harry Potterből vagy Trónok harcából ismert arc. De most komolyan, David Bradley játszik valaha is mást, mint mocskot?! Nem mintha rosszul csinálná, de én a helyében azért már reklamálnék.
Ami nem tetszett, de nagyon nem:
1. Amennyire eltalálták Headstone-t vagy Venust, akkora bakot lőttek Katy Murphyvel, aki Jenny Wrent játszotta. HUMOR NÉLKÜL. Jennyt!!! Ezért, őszintén remélem, feljárt időnként Dickens a Murphy meg a forgatókönyvíró álmaiban. Az a Jenny-féle fanyar, ön- és közveszélyes humor, az nagyon hiányzott a sorozatból. Meg a szereplőből. Megkeseredett, már-már rosszindulatú alak lett belőle. Arról nem beszélve, hogy Katy Murphy legalább húsz évvel volt idősebb a szerepénél ’98-ban. Ami elég feltűnő, ha tizenöt éves kislányt kell játszani.
2. Kihagyták a Fledgeby-szálat! :((((( (Na meg Jenny leghumorosabb jelenetét, konkrétan az egyik kedvenc jelenetemet.) És ez még a kisebbik baj. De benne hagyták az öreg Riah-t! Mi a bánatnak? Szegényke lóg a levegőben, mert így egymagában az égegyvilágon semmi értelme, hogy benne van, és éppen az, aki. Bárkit beleírhattak volna a helyére, egy abesszin herceget is, semmit nem változtatott volna.
Összességében: tíz pontból (jóakarattal) kilencet kap tőlem a filmsorozat. Amikor Jenny a színen van, maximum nyolcat, amikor Headstone van a színen, tizenegyet. (Összesen egy közös jelenetük van, ottan billeg.)
(Megj.: BORZASZTÓ, hogy mennyire tele van spoilerrel a net, ha erre a könyvre/filmre akar rákeresni az ember! Aki jót akar magának, illetve el akarja olvasni ezt a kiváló regényt valaha az életben, az hozzá se fogjon. Mármint rákeresni. A róla írók szabályos sportot csináltak belőle, hogy az összes történetszálnak pont a végkifejletéről tegyenek fel képeket. Még az IMDB-re is!)
* SPOILER Az az igazi korlátolt, fafejű tulok, aki keményen húzza az igát egész életében, mert semmi máshoz nem ért, képzelőereje/empátiája nulla. Aki egyszer valamit úgy istenigazában meg akar kapni, és mivel nem kapja, hát elborul az a szűk agya, és reszkessen, aki az útjába kerül.
A képek forrásai: Themoviedb.org, Wondersinthedark, Boneyardmedia, IMDB, az ötödik képet nem tudom, hol találtam, négy év alatt eltűnt a link.
Ezt 2016. október 2-án írtam, 2020. december 21-én egészítettem ki.
