Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Minden(féle) családnak (Zalka Csenge Virág: Széltestvér és Napkelte)

2020. december 12. - Timár_Krisztina

szeltestver.jpgHallottatok már mesebeli kedves mostoháról? Váltott gyereket sajáttal együtt nevelő házaspárról? Hát a hősről, aki kőből született? Vagy arról a másik hősről, akinek két anyja volt? 

Ha Zalka Csengének azt mondod, hogy keressen olyan népmesét, amelyikben van éneklő csiga, hős denevér vagy lelőtt csillag, akkor Zalka Csenge megy és talál. Vagy mennie se kell, mert rögtön eszébe jut egy. Hát akkor hogyne találna népmesét örökbe fogadásról, bántalmazó kapcsolatból kilépő egyedülálló szülőről, nagymama által nevelt unokáról, családon belül erőszak elől baráti közösségbe menekülő lányról, egymást támogató testvérekről, gyermeket nem vállaló, ellenben a rájuk bízott közösséget hatékonyan védelmező házaspárról, vagy éppen együttműködni hajlandó és képes mozaikcsaládról? Bele is teszi mindet a jelen kötetbe, természetesen gyerekek számára feldolgozható módon.* Meg még az éneklő csigát, a hős denevért és a lelőtt csillagot. Amelyik egyébként – mindenkit megnyugtatok – élettelen holmi, fűtésre kell, hogy meg ne fagyjanak az emberek.

Ahogy már az előző értékelésemben is írtam, sokan hajlamosak a hagyományt egységes tömbként kezelni, amely emberi kapcsolatok terén (is) csak egyféle mintázatot tűr meg. Aki abba a mintába belefér, az boldog lehet, aki nem, az szomorú véget ér, vagy éppen nem is létezik. Aztán jönnek az ilyen mesegyűjtemények, akár a magyar nyelvterület, akár az egész világ minden tájáról való népmesékkel, és hirtelen kiderül, hogy nemhogy mintázat, hanem hagyomány is számtalan van. Még az egy nyelvet beszélő és/vagy egy hitet valló közösségen belül is többféle. Választani lehet, hogy kinek melyikre van szüksége. Azok, akiknek valamelyikre éppen nincs, szintén nem lesznek kevesebbek tőle, hogy másféle mintát is látnak, mint amilyet megszoktak. Itt megbízhatóan csak az ér szomorú véget (vagy marad ki örökre a meséből), aki szándékosan bajt okoz másoknak. Kivéve persze, ha jóváteszi. De azt kemény próbák nélkül nem adják. Mert a mesékben minden rendbe hozható, de csak akkor, ha van, aki hallgasson a bölcs tanácsra, és megdolgozzon azért a boldog végért.

Saját gyerekkoromra visszatekintve is, mások gyerekkorát látva is – olvasóként is, pedagógusként is – tudom, milyen fontos, hogy az ember minden életszakaszában találjon olyan történetszereplőket, akikkel azonosulni tud, és akik lehetőleg nem mennek minden egyes történetben a levesbe. Természetesen lehetséges azonosulni olyan szereplőkkel is, akik sem külsejükre, sem származásukra, sem a társadalomban elfoglalt helyükre nézve nem hasonlítanak hozzánk. Nagyon gyakran megtörténik. Ilyenkor az ember először nehezebben, később már rutinosan hagyja figyelmen kívül azt a több-kevesebb részletet, amely a szereptől elválasztja. De azért félreértés ne essék – ez munka. Adott esetben nem is kicsi. Mesélheti egy nagyon kedves nevelőanya is a fogadott gyerekének a Hófehérkét, minden további nélkül tetszhet is nekik, miután túlteszik magukat azon, hogy gonosz mostohák is léteznek. De miért kellene mindig túltenniük magukat rajta? Miért kellene bizonyos külsejű, származású, társadalmi helyzetű embereknek minden egyes alkalommal elvégezniük ezt a munkát, másoknak pedig sohasem? Hiszen az, ha valaki mindig azt látja, hogy a történetek soha nem (vagy nem egészen) róla szólnak, éppen olyan nehéz, és éppen olyan csúf következményekkel járhat, mint az, ha valaki minden egyes történetben kizárólag önmagával találkozik, mintha mind az ő számára volna tükör. Miért kellene ennek mindig így lennie – ha egyszer maga a hagyomány adja meg a lehetőséget arra, hogy jóval kiegyensúlyozottabbá váljon a helyzet? 

Ha pedig Zalka Csenge szerint a hagyomány megadja ezt a lehetőséget, akkor azt el is lehet neki hinni. Azt is csak ismételni tudom, hogy aki egy ilyen kötetet a kezébe vesz, az nagyon komoly kutatómunka eredményét látja. A Széltestvér és Napkelte meséi mögött is ott van az évek óta tartó folyamatos népmeseolvasás, amely több nyelven zajlik, a Föld minden országára kiterjedő módon. Ha jól látom, a szerző éppen ma fejezte be a százkilencvenharmadik kötet olvasását, és már nem sok van hátra, hogy elmondhassa: minden államból olvasott legalább egy kötetnyi hagyományos történetet. Úgyse bírja abbahagyni, szerintem nemzetiségekkel folytatja. :) Ráadásul a sok-sok szöveg közül kiválasztott és itt bemutatott meséket számtalan gyerekközönségen kipróbálta már, tudja, mire figyelnek, mit képesek befogadni, mire van szükségük. Nem egyet föl is ismertem azok közül, amelyeket élőben hallottam egy-egy mesemondásán, vagy amelyek a Facebook-oldalán meghallgathatók. Kételkedő felnőtteknek ajánlott az utószóval kezdeni, sok meglepő dolgot fognak megtudni belőle.

Végül megemlítem azt is, miben különbözik ez a mesekönyv a másik két kötettől, amelyekről az idén írtam. (Eltekintve persze a tematikától.) A maga nemében mind a „piros”, mind a „kék” Ribizli hibátlan alkotás, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas, tanulságos történeteket tartalmaz. Szubjektíve mégis ez a kötet tetszik a legjobban, azért, mert nyomokban visszatértek a szerző első meseköteteinek (például ennek) a kommentárjai. Megértem, hogy a másik két idei mesekönyvből teljesen kimaradtak – így lettek maradéktalanul befogadhatóak a gyerekek számára is. Nemcsak mesélésre, hanem önálló olvasásra is tökéletesek, nincs bennük semmi „zavaró” tényező. Azt is megértem, hogy ebben a kötetben szűkre szabták a kommentárokat, csak éppen annyira, amennyire egy kilenc-tízévesnek szüksége van – hiszen ezt sem szakkönyvnek szánták. Nekem azonban engedtessék meg, hogy felnőtt szemmel (is) nézzem a meséket, és jobban örüljek, ha – legalább nyomokban – a szakmai háttér apró részleteit is látom. Várom a következő olyan Zalka Csenge-mesekönyvet, amelyikből nemcsak új meséket, hanem új módszereket is tanulhatok. Bár a tökéletes, az utolérhetetlen biztosan mindig ez marad. :) Különbözik ez a kötet a korábbiaktól abban is, hogy változott az illusztrátor személye. Bertóthy Ágnes képei is szépen illenek a mesékhez, jól kiegészítik a szövegeket. A külcsín ellen nem lehet kifogás.

A Széltestvér és Napkelte gondosan válogatott és szerkesztett kötet, amely a hagyomány iránti tisztelettel készült, minimális (és a kommentárokban jelzett) változtatásokkal. Ajánlom minden rendhagyó és nem rendhagyó családban élőnek, mert gyerekek és felnőttek közül egyaránt mindenki találhat benne legalább egy olyan szereplőt, akit közel érezhet magához. Nem mellesleg pedig aki megvásárolja, az jelenleg a Világszép Alapítvány által gondozott gyerekek karácsonyához járul hozzá.

* A kiadó kilencéves kortól javasolja a könyvet, ezzel egyet is értek. Ismerős szülők szerint kisebbek számára is befogadhatók a mesék. Úgyhogy ez egyéni döntésre van bízva. 

Pontszám: 10/10

Kiadási adatok: Móra, Bp., 2020. 160

A bejegyzés trackback címe:

https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/api/trackback/id/tr9416328856

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása