Fú, ez most nagyon nagyot ütött. Hogy csúnyábbat ne mondjak.
Vitathatatlanul a legjobb disztópiák közé tartozik, mind világábrázolását, mind a nyelvhez való viszonyát tekintve. Enné meg a fene, bár ne lenne olyan jól megírva.
Szóval akkor most visszafogom magam, szigorú leszek és objektív. Most majd jól megmondom, mitől üt akkorát ez a könyv. Mert ahhoz én kellek, ugye, más még soha észre nem vette. Ja, hogy Booker meg ilyenek, bocs, mellément...
1. Egyetlen eleme sem eredeti. Csak a szintézisük az. (Így kell ezt csinálni a rómaiak óta.) Ebből következően az olvasót a guta kerülgeti, mert olyan disztópiát olvas, amelynek minden eleme ismerős neki valahonnan. Kényelmetlenül közelről.
2. A világábrázolásban minden elem a helyére kerül. Az egyik molyos értékelő felrója neki, hogy a regény nagy részében nem történik semmi. Igaza van. Én viszont azt mondom, hogy még ez az unalom is a helyén van. (Az olvasót egyébként nem feltétlenül untatja, engem például nem.) Egy ennyire zárt közegben, szisztematikusan megfosztva minden információtól, mi is lehetne nyomasztóbb és hitelesebb, mint ez a fajta szörnyű unalom? Amelyről az ember nem tudja, merje-e kívánni a végét, vagy inkább addig örüljön, míg nem történik semmi, tehát ideiglenesen biztonságban van. Jaj.
3. A világábrázolással együtt, azzal összefüggésben a szereplők rajza realisztikus, lélektanilag indokolható. Ettől lesz csak igazán kísérteties a hatás. Hogy egy ennyire durva világra is megszokott módokon reagálnak az emberek. Hogy a világ kifordul magából, de az embereket nem fordítja ki magukból, és pont EZÉRT válik még inkább kifordulttá a világ. Mert be lehet vezetni ókori módszereket, ha XX. század végi marad az emberek reakciója, és mégis ragaszkodnak az ókori módszerekhez. A történelemben nincs visszaút. De ismétlődés új körülmények között, az, kérem tisztelettel, van. Hogy száradna le a keze annak, aki megcsinálja. MIELŐTT megcsinálná, természetesen.
4. A realisztikussághoz hozzátartozik, hogy a regénybeli disztópikus körülmények haszna és kára egyáltalán nem egyértelmű. Aki azt állítja, hogy ebben a regényben a szegény elnyomott nőket kihasználják a gonosz elnyomó férfiak, az nem olvasta a regényt. Valóban agresszíven patriarkális a regényben ábrázolt rendszer - de attól, hogy a nőknek rengeteg minden meg van tiltva, a férfi szereplőknek egyáltalán (és akkor még finom voltam) nem lesz jobb. Beleértve azt is, aki társadalmilag a legmagasabb pozíciót foglalja el. Valóban vannak a könyvben nagyon csúnyán vagy még annál is csúnyábban kihasznált nők – akik azonban adott esetben maguk is részt vesznek a rendszer fenntartásában, sőt mások elnyomásában is. Ezek a jól megírt disztópiák legijesztőbb vonásai: a rendszer, amelyet egyébként a legjobb szándékkal hoztak létre (meg a pokolhoz vezető út, ugye), kicsúszik a drága jó szándékú vezetők irányítása alól, önjáróvá válik, és úgy lesz mindenkinek rossz, hogy a változtatás lehetősége is eltűnik. Itt semmi sem fekete-fehér. Maximum piros.
5. A regénynyelv pontosan illik az elbeszélőhöz, és folyamatos feszültségben tartja az olvasót. Ehhez hozzájárulnak a rövid, szaggatott mondatok és a jelenidejűség, amely miatt legfeljebb bízni lehet abban, hogy a főszereplő-elbeszélő megmarad. (Néha mintha bizonytalanul utalna arra, hogy később foglalja össze az eseményeket, de azt nem mondja meg, mennyivel később.) Számomra az volt a leghátborzongatóbb pillanat, amikor kezd kiderülni, kihez is beszél voltaképpen. Ja, és telitalálat a főszereplő-elbeszélő "neve": Offred. Egészében lefordíthatatlan angol szójáték: nemcsak azt jelenti, amit a magyar fordításban a "Fredé", hanem az "offered" szóra is rájátszik, ami viszont olyasmit jelent, hogy "áldozatul felajánlott".
Volna még éppen elég hatáskeltő elem, amelyről beszélhetnék, de elmúlt tíz óra, és nekem leesik a fejem. Úgyhogy csak egyvalamit jelzek még: a regény összetett viszonyát a keresztény valláshoz, egyáltalán a Bibliához. Egyfelől a regénybeli Gilead teokrácia, amelynek törvényeit, szokásait bibliai idézetekből és szent hagyományból rakják össze. Nekem mint római katolikus kereszténynek ez nem olyan jó érzés. Hogy visszafogottan fogalmazzak. Másfelől nyilvánvalóan összefüggésükből kiragadott idézetekről, kiragadott elemekről van szó. Ha annyira kell őrizni a szent szövegeket, hogy az alárendeltek közül senki ne férhessen hozzájuk, akkor az őrzők is pontosan tudják, hogy ugyanazokból a szövegekből való más idézetek a világuk lehetséges felforgatóivá is válhatnak. Hogy egyáltalán nem minden az ő igazukat bizonyítja.
Legyen ez a végszavam.
Ezt 2019. november 4-én írtam.
Pontszám: 10/10
