Sem a szerelemnek, sem az összetartozásnak, sem az árulásnak nincsen neme. 

Ez az a híres-nevezetes történet, amelyik úgy van megírva, hogy mindvégig ne lehessen kitalálni, milyen nemű a főszereplő-elbeszélő. Mindent megtudunk róla, csak azt nem, hogy hogy néz ki. Egy olyan regényben, amelynek a címe az, hogy „a testre írva”, esetleg „a testről írva”, nem lehet tudni, milyen a teste (vagy az arca) annak, akinek a szavait az írás közvetíti.

Ha akarom, kísérleti regény, amely megmutatja, hogyan lehet megírni egy történetet ilyen lehetetlen körülmények között is. Főleg angolul, amely nyelven elvileg már a névmások árulkodhatnának a nemekről, amennyiben bármikor is harmadik személyben szólna valaki a főszereplő-elbeszélőről. Egyébként érdekes, hogy az egyik kiadás fülszövege nőneműként utal rá. Nyilván erős a késztetés, hogy azonosítsuk őt a szerzővel.* De valahányszor egyértelműnek tűnik, hogy MOST megtudjuk, milyen nemű – ugyanannyiszor azonnal elhangzik valami, ami az ellenkezőjére utal. Lehet, hogy valamelyik. Lehet, hogy mindkettő. Lehet, hogy egyik sem. Amit mond vagy tesz, így nem lehet automatikusan beskatulyázni. Legalábbis a nemek szempontjából.

Látszik, hogy nem öncélú a kísérlet. 

Normál körülmények között az ember teste, arca a személyiség jeleként működik. A megjelenésből, mozdulatokból, arckifejezésből, tekintetből vonunk le következtetéseket a személyiségre vonatkozóan, mert beljebb nem látunk. Ugyancsak erős jelölő a név, bár abból általában ilyen következtetéseket nem vonunk le. Ebben a regényben viszont az sincsen. Kizárólag a főszereplő-elbeszélő szavai számítanak. (Mint tulajdonképpen minden fiktív történetben, hiszen ott sem látjuk a szereplőket a szó szoros értelmében. Winterson csak felhívja a figyelmet arra, ami annyira evidens, hogy nem is gondolunk rá.) A szavak által lehet megismerni bármiféle személyiséget is. Ha ugyan lehet. 

A regény első felében cselekmény alig van, az is a főszereplő-elbeszélő szerelmi kalandjaiból áll. Mert akárhogy is nézzen ki, őrülten vonzó mindkét nem számára. (A szeretői nemét, sőt nevét is tudjuk, csak a sajátját nem.) Egyszerűen képtelenek neki ellenállni, ő pedig mindannyiszor őszintén szerelmes lesz – pont addig, amíg a következő egyetlent meg nem látja. Érdekes, hogy amúgy szerintem monogám természet. Amikor valaki mellől szökdös egy másikhoz, akkorra már az a valaki gyakorlatilag közömbös a számára. Pontosan ebben a kapcsolatában derül ki az is, hogy nemcsak őrülten vonzó, hanem őrületet is kelt; elhagyott szeretőjének reakciója körülbelül olyan eltúlzott, mint az ókori mitológia bármelyik hősnőjéé. 

Ugyanakkor nem olyan irigylésre méltó ez a helyzet, mint amilyennek látszik. Az, hogy bárkit képes elcsábítani, egyúttal azt is jelenti, hogy, ahogyan az ő számára mindenki ideiglenes, úgy ő is ideiglenes a szeretői életében. Egyiktől repül a másikig, sehová nem tartozik igazán, és időnként kegyetlenül magányos. Amikor pedig úgy tűnik, megtalálta az igazit, és le fog horgonyozni valaki mellett – akkor jön az elhagyott férj, és nagyon csúnya alkut kell vele kötni.** 

Ez bizonyult számomra a legérdekesebbnek: hogy egy cselekedetről, amely önmagában olyan nemesnek és önfeláldozónak tűnhet, bizony a gyakorlatban kiderülhet, hogy árulás. Nem véletlenül adtam én olyan kétértelmű címet ennek a bejegyzésnek.

És természetesen a szavak. Amelyek úgy áradnak elő a láthatatlan testből, mint... szóval, mint a testnek az ő nedvei. Érdekes, hogy a könnyön kívül az összes többit a kultúránk undorítónak vagy mulatságosnak bélyegzi, de élni egyetlen szervezet sem tud nélkülük. A testnedv pedig úgy árad, mint – hogy visszafordítsam a szavakra a szót – egy roppant méretű vers. Nagyon szép szöveg, de nem könnyű befogadni. 

A kiadásról pedig annyit mondok: tömegközlekedésre ideális. A világ legkonszolidáltabb fekete borítóját produkálta a kiadó (mármint a papírborító alatt). Szerintem nem létezik más mű, amelynek szexjeleneteit úgy olvashatja az ember, hogy a szemben ülő nemhogy nem háborodhat fel, de valószínűleg száraz és unalmas elemzéskötetnek hiheti az objektumot. Azért viszont lenézik az olvasót. Hát ezeknek a szemben ülőknek semmi se jó. 

* A magyarnak meg milyen könnyű dolga van a gendersemleges névmásaival. Bezzeg az orosz fordítás készítőjét nem irigylem, ott bizonyos igeidőkben neme van még az igének is. 

** A férj külön jellemtanulmány. Ott van benne egy generáció traumatizáltsága, sajnálatra méltósága, de ott van az is, hogy akit traumatizáltak, az saját maga is viszi tovább a borzalmat más életébe, és erre nem mentség a múlt. 

Pontszám: 10/9