Az ilyenekért érdemes világolvasásba fogni.

Amikor egzotikus országok irodalmát olvasom, azt szeretem, ha nem egyszerűen fordulatokat és szereplőket kapok, hanem megtudok valamit arról, hogyan gondolkodnak ott az emberek, és miért éppen úgy. Mit szeretnek, mitől félnek, min vesznek össze, mit bocsátanak meg, hogy rendezik be a házukat, mire költik a pénzüket, mit tesznek a fazékba. Vagy a teáskannába. Hogy ebben a regényben mennyi teát megisznak. Lehetne vele olyan játékot játszani, mint a whiskyvel szoktak a Dallas-nézők.

Szóval ha Bhutánból kerestek könyvet, tovább nem is kell keresni.

Nemcsak egy életnek, hanem egy zarándokútnak is a története a regény. Illetve maga az élet a zarándokút. Valahol a felénél szólítják a főszereplőt először zarándoknak, de akkor csak kimondják azt, ami már elég régen igaz rá. Az élete főbb pontjait egy-egy útra kelés jelöli, az úti cél pedig gyakran akkor is hozzákapcsolódik valahogy a valláshoz, ha Tsomo nem is vallási okból fog bele az utazásba. A címbeli kör nemcsak jelképes, nemcsak filozófiai értelemben veendő, hanem (a jelképes értelemtől elválaszthatatlanul) földi, nagyon is ebből a világból való.

Egyáltalán: nagyon földhözragadt történet ez, minden jelképességével és átszellemült vallásosságával együtt. Choden igen ügyesen olyan főszereplőt választ, akit hétköznapi célok és indulatok mozgatnak, aki dühös az apjára, szereti a csilit, kiválóan tudja elkészíteni az ara nevű helybeli szeszes italt, felfordul a gyomra a motoros járműveken, moziba jár, ötven évbe telik, míg megbocsát, és legnagyobb fájdalma, hogy nem tud írni-olvasni.* Titokzatos betegsége, amely a regény nagy részében kínozza, különösen a földhöz köti, mert nehézzé teszi a testét. A regény vége többször hasonlítják szarvasmarhához (a világnak azon a részén ez egyáltalán nem akkora sértés, mint nálunk, bár azért érezhető, hogy nem Indiáról beszélünk, szentnek sem számít a tehén), ez is korrekt. Lassú, megfontolt, csöndes, kiválóan bírja a monoton munkát, barát és házastárs egyaránt megbízhat benne, de ha egyszer elindul, akkor elindult, és ha egyszer feldühítik, akkor ne kerülj a patái útjába.

Ami Tsomo hitéletét illeti, annak az ábrázolása sikerült a legjobban, és ez is érintett meg engem a leginkább. Vallásosságában is evilági, például sokkal erősebben hat rá a meleg meg a fáradtság, mint annak a tudata, hogy most mekkora lámát hallgat. (Akit egyébként közember létére nem is láthat közvetlenül, csak a tömegben állva, olyan messze, ahová csak a hangszóróból érkező hang jut el.) Az a láma,** akit a legjobban tisztel, valóban nagyszerű egyéniség, igazi bölcs, de közben harsányan tud nevetni, és nem veti meg az alkoholt. Ő maga (mármint Tsomo) is fájlalja, hogy nem tud úgy azonosulni a vallása szellemiségével, ahogyan elvárná attól, aki érdemeket szeretne szerezni a következő élete jobbá tételéhez.*** Szóval az evilágisága egyáltalán nem zárja ki a túlvilágiságot. Sőt.

A háttérről: Rengeteg minden kiderül a regényből Bhutánról, annak ellenére, hogy nagy része nem is ott játszódik, de Bhutánon kívül is léteznek bhutáni közösségek, akik viszik magukkal a kultúrájukat. Összetett világ, mint bármelyik másik: vannak visszataszító vonásai és csodálni való vonásai egyaránt, ahogyan vannak ismerős és meglepő elemei is. Magától értetődő módon verik a főszereplő fejébe még lázadó kislány korában felnőtt férfiak és nők, hogy nőként hol a helye, de egy férfi segít neki megfogalmazni felnőttként, hogy hol vannak ennek a gondolkodásmódnak a korlátai, és mitől veszélyes. Magától értetődő módon kezelik azt, hogy ha csak a legcsekélyebb hatalommal bír valaki, már bármit megtehet a beosztottaival, de azt is, hogy a beosztottak viszont támogathatják egymást. A legrokonszenvesebb dolog ebben a világban talán éppen ez a kölcsönös támogatás. Ahogyan kisemberek spontán egymáshoz csapódnak, segítséget kérnek egymástól, és rögtön kapnak is, akár mértéken felül is, ha betartják a közösségük szabályait. (Miközben mértéken felül megvetik, büntetik, gúnyolják azt, aki a szabályokat, akár akaratán kívül is, megszegi.)

Szóval sajátosan ázsiaivá tett fejlődésregény ez. Nem tudom, ott létezett-e korábban ez a műfaj, vagy tényleg Európából vették át, de Chodennek igen szépen sikerült a saját kultúrája képére formálnia azt. Kiváló döntés ezt a regényt választani Bhutánhoz. És még könyvtárban is megvan. 

* Oké, értem én, hogy ennek jelképes értelme van, hogy az fontos, hogy pont ez a szereplő pont így ne tudjon szellemi értékhez hozzáférni, de azért szerintem hibája a könyvnek, hogy állandóan hangsúlyozza, mennyire szomorú Tsomo, hogy az apja nem tanította meg olvasni, miközben rengeteg ideje volna felnőttként megtanulni a betűket. De tényleg. Mondjuk, moziba járás helyett, ha már annyira szeretné. A másik, még komolyabb hiba, hogy idegen nyelveket sem beszél a főszereplő. Egy idő után rettentően idegesített. Rendben van, hogy élete nagy részét bhutániak között tölti,**** de ha egyszer makog valamit nepáliul meg tibetiül, vagyis van valami nyelvérzéke, nem igaz, hogy ne ragadna rá a hindi meg az angol. Főleg úgy, hogy ő maga is érzi, milyen hátrányban van a nyelvtudás hiánya miatt. Még össze is barátkozik egy hindi nővel, és hosszú ideig nyújtanak egymásnak lelki támaszt úgy, hogy semennyire nem beszélik egymás nyelvét. Szép, szép, csak nem hiszem el.
** Nemrég olvastam Alexandra David-Néel könyvét Tibetről, nagyon sokat segít abban, hogy az ember értse a regény szóhasználatát. Még be se fejeztem David-Néelt, már belekezdtem ebbe, hogy lássam, hogy néz ki mindez egy helybelinek a nézőpontjából.
*** SPOILER Aztán kissé meglepődik, amikor közlik vele, hogy mit akar, egymaga több zarándokhelyre eljut, mint a falujabeliek összesen, ráadásul a fentebb említett láma is többre tartja őt, mint a másik tanítványát, aki írástudó, és elvileg sokkal több lehetősége volna érdemet szerezni.
**** SPOILER ...még akkor is, amikor már Indiában lakik vagy Nepálban jár, keresi a bhutáni közösségeket, velük jár-kel, velük lakik...

Ez a bejegyzés egy sorozat része, amelynek minden darabja a világolvasási kihíváshoz kötődik. A teljes listát itt találjátok. 

Ezt 2019. június 8-án írtam. 

Pontszám: 10/10