Avagy aki Gogolt meg Bulgakovot szereti, rossz ember nem lehet. :)

Ez, kérem, nem regény. Ez tündéri ötletbörze, elképesztő fantáziával és humorral összerakva. Annyira elképesztő, hogy fel se tűnik, hogy cselekménye nincs is. Megfelelő hangulatban könnyesre röhögöm rajta magam, de nem megfelelő hangulatban is kicsal belőlem egy-egy mosolyt.

Műfaji vagy stíluskategóriába nem merném sorolni: van benne egy kis tudományos fantasztikum, van benne egy kis fantasy-vonal, van benne egy kis mágikus realizmus is, no meg van benne jó sok szatirikus elem – és mindaddig nem fog kimenni a divatból, amíg hivatali rendszerek lesznek a világon. A Szovjetunió összeomolhatott, de amit ez a regény kicsúfol, hát az sose fog. 

Orosz népmesék és középkori mítoszok hősei matematikai és fizikai tételek bizonyításával foglalkoznak, miközben a tudományok határai jelentősen kitágulnak: egyesek megtanulnak tárgyakat materializálni a levegőből, mások repülni… de sohasem hagyjuk el a földet. Az a bizonyos hétköznapi világ a legmágikusabb, legszürreálisabb pillanatokban is ott van: az összes szereplő emberi, még az állatok is, és minden cselekedetük, hogy finoman fejezzem ki magam, evilági mintázatokon alapszik.

Kevésbé finoman szólva: ezek az evilági mintázatok kivétel nélkül ritka nagy marhaságok, úgyhogy az olvasó szétröhögheti magát rajtuk. Meg saját magán. 

Utóirat: A fordítás hol tetszik, hol nem. Mindenképpen ráfért volna az újrakiadás előtt némi átvizsgálás. Ugyanis a fordító, bár kitűnő munkát végzett, és igyekezett mindenre figyelni, azt nem vette észre, hogy a regényben szereplő tulajdonnevek és varázsmondások közül párat már korábban lefordítottak magyarra. Segítette volna a felismerhetőséget, ha átveszi a korábbi fordításokat. Hogy mást ne mondjak, az ismerős mesében „csuka parancsára – szívem óhajára” a varázsige, nem pedig „a csuka parancsára – az én kívánságomra”. A Kopasz-hegyet meg Kopár-hegynek kellett volna hívni.

Ezt 2018. április 8-án írtam. 

Pontszám: 10/9