Azon kívül, hogy 1001-listás könyvet kerestem Afrikából, igazából azért vettem elő ezt a szöveget, mert olyan élethelyzetekről szól, amelyekről nem sokat tudok. Látókör-szélesítés, ha úgy tetszik. Mivel a szerző (tudtommal) elsősorban nem íróként, hanem orvosként és aktivistaként ismert, dokumentumművet vártam, nem egyéni stílust. Tévedtem.

Ez a könyv ugyan – legalábbis nagyon úgy néz ki – megtörtént eseményeken alapul, de nem ettől jó, és nem is ez a fontos. A fontos az, hogy ami történik benne, megtörténhet, valószínűleg meg is történik, ha nem is egészében, hanem darabjaiban, naponta milliószor is, és mindenestül általánosítható. A történet is, a tanulságai is.

A helyszín: az események 90%-ában Kairó, a modern nagyváros, a maga összes mocskával és előkelőségével. A főszereplő: egy leányiskola kiváló tanítványa, hivatalnok, prostituált, kivégzésére váró rab. Igen, ez mind ugyanaz a személy, csak nem egy időben. A történet: szenvedés, menekülés, szenvedés, menekülés, szenvedés, menekülés, közben pedig – talán meglepő módon – személyiségépítés. Nem is akármilyen.

Igen, a főszereplő nagyon sok helyzetbe belekényszerül, igen, következetesen kegyetlen nyomást gyakorolnak rá a körülötte élők (férfiak is, nők is!), akik gyerekkorától kezdve pusztán a nemi vágy kielégítőjének tekintik, függetlenül a foglalkozásától. Igen, brutális dolgokat művelnek vele, újabb és újabb módokon használják ki, abszolút normálisnak és magától értetődőnek tekintik a kiszolgáltatottságát. Talán egy-két kivétellel gyakorlatilag mindenkinek megvan itt a maga kudarca, frusztrációja, amit még pluszban kiélhet rajta, azon kívül, hogy úgy általában el van nyomva.

Mindezekre számítottam. Nem mondom, hogy kíváncsi voltam rá, mert ilyenekre nem kíváncsi az ember, de ha ilyen könyvek kellenek ahhoz, hogy az ember szeme kinyíljon a világra, akkor lássuk. Meg nem is hosszú.

Arra nem számítottam, hogy Nawal El Saadawi tollának ekkora ereje van. Ez a nő nemcsak a pszichológiához ért, ez írni is tud! És itt nemcsak stílusról van szó, hanem szerkezetről, ami sokkal nehezebb! Ez tud kiemelni, fokozni, irányítani, az ismétlődésekből motívumokat csinálni, a motívumokból rendszert, sőt még azt is tudja, mit hagyjon ki, és azt is, hol álljon le! Mert azt senki be nem adja nekem (és tulajdonképpen nem is próbálja meg beadni, ha az ember figyelmesen olvassa az előszót), hogy ez a szöveg így hangzott el egy börtöncellából, reggeltől délutánig egy tömbben. Hamarabb elhiszem, hogy amit a főszereplő elmond, az nem történhet meg. :P

És van itt még valami, amire nem is gondolhattam: az erő, amelyre a főszereplő útközben szert tesz. Már az önmagában jelent valamit, hogy a neve Firdaus, egy klasszikus perzsa íróéval azonos. Lehet, hogy véletlen, hogy csakugyan így hívták a nőt, de a jó író dolga, hogy a véletlent úgy alakítsa, hogy a regényvilágon belül szükségszerűnek bizonyuljon. Szóval Firdaus nem „leépül”. Az, hogy felváltva szenved és menekül, kb. a mű feléig véletlenszerűnek tűnik, pusztán a kiszolgáltatottságát húzza alá – a felétől kezdve azonban már egyértelmű, hogy életének minden állomása, a legbrutálisabb esemény is „felépülés”: iskola, amelyből tanul, forrás, amelyből erőt merít, egy-egy lépés a szabadság felé vezető úton. Kegyetlen szabadság, vérlázító fajta (mármint az a vérlázító, hogy ilyen árat kell fizetnie érte), de értéket tud teremteni általa.

A vége felé már nagyon elkapja az elbeszélőt a gépszíj, erősen idealizálja Firdaust (bár azért a tévedéseinek is teret enged, csak egy egész kicsit), de annyira földközelben marad közben, hogy ettől még hiteles tud lenni. És hatásos, tagadhatatlanul.

Méltó helye van az 1001 könyv listáján. Nagyon sajnálom, hogy nem jelent meg magyarul.

Ez a bejegyzés egy sorozat része, amelynek minden darabja a világolvasási kihíváshoz kötődik. A teljes listát itt találjátok.

Ezt 2018. január 6-án írtam. 

Pontszám: 10/10