A világ legszebb könyvei közé tartozik.

Egy értékelő a japán haikukhoz hasonlította, és nagyon szépen köszönöm, hogy megfogalmazta helyettem.

A világ legszebb regényének a Heinrich von Ofterdingent szoktam nevezni. Ez az állításom nem vész össze az előzővel, mivel Jiménez műve nem regény – tehát nem is lehet Novalis művének versenytársa –, hanem hosszabb-rövidebb, impresszionisztikus prózaversek sora, amely nyomokban cselekményt is tartalmazhat.

Hogyan készül a Jiménez-haiku?

Végy 1 db szelíd és bölcs szamarat, 1 db költőt, akinek se dolga, se pénze, 1 db ember- és állatszerető filozófiát, valamint 1 db száz évvel ezelőtti Dél-Spanyolországot, virágokkal, utcagyerekekkel, naplementékkel, hidakkal, folyócskákkal, koldusokkal, szegény vándorárusokkal, nagybetegekkel és könyörtelen halállal. Ja, meg 1 db zseniális magyar fordítót.

Ilyen mondatok jönnek ki belőle (találomra felütve a könyvet):

Platero kocog, nem tudom, az én félelmem hajtja-e vagy a magáé, belegázol a patakba, rálép a holdra és darabokra töri. S mintha egy méhrajnyi sárga üvegrózsa fonódnék a kocogására, hogy visszatartsa…

Így csinálják ezt a Nobel-díjasok.

Néhány részletre még gyerekkoromból emlékszem, a Sevillai altatódal c. antológia legemlékezetesebb darabjai. Szó szerint, mert minden újraolvasáskor előjönnek, és már tudom, mikor melyik mondat következik. Szóval ez ilyen „fejbe ragadós”.

Ezt 2017. július 29-én írtam. 

Pontszám: 10/10