Szent könyveket nem pontozunk, ugye.
Kivéve a gyevi bírót. Akarom mondani: ezt a Popol Vuhot, amelyik 2, azaz kettő oldal után kívánságlistára került, és most gyorsan meg is rendeltem.* Örök hála Boglár Lajosnak és Kuczka Péternek, hogy elkészítették a magyar fordítását.** Gyakorlatilag az eredetiből. Igen. Kicse nyelvről. Afeneajódógukat.

Valóban igazuk van a fordítóknak: ez a szöveg nemcsak szent könyv, nemcsak az ősi maja mítoszok lenyomata, nemcsak – a maga módján – történelmi és néprajzi mű, hanem magas rendű irodalmi alkotás is. Ehhez elég néhány mondatot elolvasni belőle. Elmeséli a világ teremtését, néhány korábbi apokalipszist (ld. vízözön), egy profi alvilágjárást, bosszútörténetet, születést és halált, társadalmi változásokat és mindennapi szokásokat, szertartásokat, sőt a végén még a spanyol hódítások is bekapcsolódnak, és azokról is a mítoszok nyelvén beszél – igen sajátos szent könyv tehát. Bonyolult, helyenként alig érthető, nehéz és önellentmondásos szöveg, annál is inkább, mert – ahogy az utószóból kiderül – egy egészen furcsa logikájú nyelven írták, sok szójátékkal, egy olyan kultúra lenyomataként, amelyhez nagyon-nagyon kevés a fogódzónk.
Ez is érdekessé tenné, de nem feltétlenül tenné élvezetessé. Azaz ettől nem kapna tőlem pontot…

De hát ebben úgy hívják a népeket, hogy Tüzes Fák népe meg Ágak és Látnokok népe! Olyan helynevek vannak benne, hogy Remegés, Tüskés és Bárkásfolyó (ez egy település neve), Reszketőszurdok és Keskenyszurdok! Olyan személynevek, hogy Egylábú Villanás, Hétpapagáj, Kolibriháza, Semmi (!), Gennycsináló vagy Koponyabagoly! Van benne egy olyan mondat, hogy „A Nagyházak élén az úr neve Halál volt.” Ezt csak így, fél kézzel odahajintva, mintha annyit mondana, hogy Kovács János… Meddig tartott kitalálni?! És ezek még csak a nevek…

Minden csak önmagában. Nem volt ott semmi valójában, ami létezett volna.
Csak csend volt. Mozdulatlanság a sötétben, az éjszakában.
(…)
És akkor jött a Szó.
Eljutott a Felségeshez és Tollaskígyóhoz a sötétségben és az éjszakában. Szólt a Szó a Felségeshez és Tollaskígyóhoz. Beszélgettek.
Azután gondolkoztak, azután mérlegeltek.
Azután egyetértettek és egyesítették szavaikat, gondolataikat.
Azután megszülték, azután megszilárdították magukat, és elhatározták a teremtést és az ember születését.

Ennek a szövegnek ereje van, a stílusa most is, itt is könnyedén eléri a kellő hatást. Az alvilágjárós résznél még a hideg is futkosott a hátamon. (Nekem az tetszett a legjobban, ahogyan a két fivér lemegy és visszatér, az nagyon szép történet.) A világ, amelyet ábrázol, mitikus-mágikus-szürreális, de olyan szabályok kötik, amelyeket még az isteneknek is be kell tartaniuk, és csak az ügyes cselszövők és csapdaállítók tudják kijátszani, bár ők se mindig. (A cselvetős részek is tetszettek.) És mindenekfelett tisztelni kell a SZÓT.

Meg kell mentenünk, mert nem látható többé a Popol Vuh, a Gondolatok Könyve, a tenger túlsó oldaláról átjövetel teljes képe, árnyaink leírása, teljes életünk világa, ahogyan nevezték.

Azt nem mondom, hogy a kultúra, amelyet a könyv ábrázol, minden pontján rokonszenves, sőt. De a szöveg, az gyönyörű, az megvett magának. Illetve én őt magamnak, csak még fizikailag nincs itt.

Fontos: A kötet végén a jegyzetanyag nagyon alapos, és kultúrtörténeti elemeket is tartalmaz. Az utószó igen tanulságos, érdemes szintén végigolvasni. Boglár Lajos perui ősmondás könyvét „a főd alul is” felhajtom. (Frissítés: megtörtént.)

* Amikor pedig megérkezik, első dolgom lesz ceruzával munkába fogni. Rémüljetek meg, kiáltsatok tiltakozva, nekem ezt akkor is muszáj lesz aláhúzni, kijelölni, sőt helyenként a lapszélen kommentálni, majd megtudjátok, minek. Nem hiábavaló viszketegségből.
** Ami nem akármilyen meccs volt ám, amint kiderül az utószóból… Hú, anyám, és mindezt a hatvanas-hetvenes években, internet nélkül… Ehhez, kérem, fanatizmus kellett. De nem szólok egy büdös szót se, a helyükben pont ugyanezt csináltam volna.

Ezt 2016. szeptember 23-án írtam. 

Pontszám: 10/10