Van ebben mindenféle humor, ami belefér. Olyan, mint egy világbajnok műkorcsolya-produkció. Megvannak a kötelező elemek (személycsere, ellentét a között, amit a szereplő mond, és ami történik, kulturált utalások a nemi életre és a bélműködésre, nem túl okos, sőt bolond szereplők stb.), és megvan benne az az egyediség is, amitől pont Örkénynek pont ez a darabja pont jó. 

Általában a regényváltozatot szoktam olvasni, de megfordult már a kezemben a drámaváltozat is. Furcsább, de szerintem viccesebb így, főleg, ha hozzáképzelem a színészeket (nem nehéz). Úgy bele is merültem ma párszor, hogy jószerivel azt is elfelejtettem, mi van körülöttem. Kb. úgy szórakoztam rajta, mint egy Rejtő-regényen. Igaz, elég fáradt is voltam hozzá… Na, annyira azért nem, mint szegény Tóték. Úgy tudok sajnálni mindenkit, aki nem alhatja ki magát. Vele érzek… Arról nem beszélve, hogy erről a darabról nem választható le a sikere és az évtizedes emléke. Hogy vannak mondatai, amelyek szállóigévé váltak, ott vannak a mindennapi életünkben („dobozoljunk!!!”), és már egy oldallal előtte várja az ember, mikor mondják ki, hogy vigyoroghasson.* :)

Nagyon szeretem ezt a fajta komolyan vehető bolondozást. Amely – unalomig ismételgetem már, tudom – nem elfed, hanem kimond. Nem elfeledteti a bajt, hanem tükröt tart neki. A szereplőit pedig nem kinevetem, hanem velük vagyok, és legfeljebb úgy nevetek, ahogy magamon nevetnék. Nagyon meg tudom becsülni az ilyen szövegeket, bárhol felismerem őket, és hálás közönségük vagyok. Valahogy lélegezni is könnyebb a jelenlétükben. 
És igen: ez tragikomédia, nem más. Sem nem szomorú, sem nem vidám, talán még csak nem is mind a kettő. Lehet úgy is röhögni, hogy az ember tudja, mekkora baj van. És persze allegória is, a diktatúráé. Nem is csak egy diktatúráé. Mert Tót éppen úgy diktátor, mint az őrnagy, csak hagyja aludni a többieket… és persze őt szeretik. De attól még a maga kis birodalmában uralkodik. Azért is állnak az „alattvalói” olyan könnyen más szolgálatába. Megszokták az engedelmeskedést… Ha nem így lenne, talán Tótnak segítenének. Talán. De persze a szeretet nagy úr, és ha valakit ezáltal zsarolnak meg – az pedig nagy aljasság.

* Mikor valamilyen rendezvényre készülünk – és valamelyik közös helyiségben cédulákat, jegyeket, vacsorajegyeket, egyebet készítenek – és felhozzák hozzá a margóvágót a félméteres pengéjével, ami alá négy kartonpapír is befér, és olyan a hangja, mint a filmeken a guillotine-nak – akkor aki magyar szakos csak keresztülmegy a helyiségen, mindnek fülig ér a szája vagy elszörnyed, vérmérséklet szerint. A többi meg vihog rajta. :)

Ezt 2016. április 5-én írtam. 

Pontszám: 10/10