Hiánypótló kötet, örülök, hogy újranyomták, és még jobban örülök, hogy 50 Ft-ért megkaptam. A cím némiképp félrevezető (hogy ne mondjam: olvasócsalogatónak való), nem minden novella kísértettörténet, csak van közte olyan is.
Sokféle történet, sokféle kultúrából. Látszik, hogy Balázs Béla a világ minden tájáról akart válogatni, és hogy konkrét koncepcióval illesztett egymás mellé bizonyos történeteket, úgyhogy érdemes sorrendben olvasni őket.

„A kísértetek háza” inkább fantasztikus elbeszélés, mint kísértethistória (és igen érzékenyen érintett, hogy rövidítve került a kötetbe!!! itt olvasható a teljes verzió), a maga módján akár sci-fi is lehetne, ufók nélkül (mármint a teljes verzió).
„Az énekesnő barátja” a kötet legnagyobb meglepetése, nem is gondoltam volna, hogy Goethe ilyet is tudott. Anekdotikus-csevegő rémtörténet egy olyan szerelmi viszonyról, amelyben az is furcsa, hogy kétszáz éve egyáltalán létezhetett ilyen, nemhogy az a hangnem, amelyben elhangzik. Mintha a világon a legmegszokottabb dolog lenne, amiről szó van.
A „Ligeia” alaptörténete önmagában ma már nem lenne ijesztő, de ahogy az elbeszélő felfogja és elbeszéli, attól a hideg lel. Hasonló történetet mesél el „A bíró” (amely egyébként nem „kínai mese”, hanem Pu Szung-ling novellája), csak a félelmet kapcsolja ki belőle, amitől egészen furcsa lesz az európai szemnek, jó ötlet volt beletenni.
„A 'Carnatic'” az első voltaképpeni kísértettörténet a kötetben, nem is tetszett, egyszerűen nem tudtam mit kezdeni vele. A „Baalschem ítélete” annál inkább, megvolt a maga bűvös-szürreális-felnőttmesés hangulata.
A „XI. Károly látomása” megint nem kísértetekről szól: a racionalitás és irracionalitás igen sajátos keveréke (szigorúan jegyzőkönyvbe foglalt és tanúk által hitelesített csoda) Swedenborg hazájából.
A „Wij, a szellemek fejedelme” viszont tiszta irracionalitás és népi rémtörténet, amelyet nem biztos, hogy szeretnék sötét éjszaka a konyhatűzhely mellett hallgatni, avatott mesemondó szájából több mint hatásos lehet. De közben humoros is, ahogy Gogolhoz illik, és nagyon pontosan bemutatja a kort meg a közösséget, minden rokon- és ellenszenves vonásaival együtt.
„Az üldözött” igazából nem novella, hanem önéletrajz-részlet, de éppen azért megdöbbentő. A hétköznapokban tapasztalt kísértetiesség nagyon pontos rajza ez, amelyből kiderül, hogy a legmegszokottabb mozdulat vagy zaj is lehet ijesztő, ellenben a folyamatos rémülethez is hozzá lehet szokni egy idő után. (Csak az ebből adódó kialvatlansághoz nem. Vele érzek.) Szintén nem olvasandó sötét éjszaka egyedül.

A fordítás nagyon XX. század eleji, de ez engem ugyan nem zavart. Némelyik szövegnek még jól is áll ez az ódon stílus. Szóval aki szereti a klasszikus fantasztikus történeteket, és nem riad vissza a kevéssé ismert szavak használatától, annak nagyon ajánlom ezt a kötetet.

Ezt 2016. június 24-én írtam. 

Pontszám: 10/9