Szent könyveket még mindig nem pontozunk.
Itt ülök, és próbálok valami értelmeset kitalálni, ami Tatár György utószava után még működhet. Sok mindenre számítottam, de hogy 960 oldal tömény bibliamagyarázat után egy utószó még ekkorát üssön, arra nem. Nem egy esetben pontosabban megfogalmazta, mit gondolok a Zohárról, mint én magam tudnám.

Ha jó könyvnek nevezzük azt, amelynek befejezése után az ember többé nem pont ugyanaz az ember, mint aki a könyv elkezdése előtt volt, akkor ennél jobb könyv nem kell. Nem érint közvetlenül, sem származásilag, sem vallásilag – azért vettem meg és fogtam bele, mert szerettem volna többet megtudni egy olyan kultúráról, amelynek bár nem kevés köze van a sajátomhoz, de azért nagyon különbözik is tőle.* Véletlenül sem úgy változtatott meg, hogy most már ennek megfelelően gondolkodom – eszemben sincs ilyesmi. Többet vitatkoztam vele, mint amennyit egyetértettem vele. Ahol a legjobban vártam volna, éppen ott nem találtam vele kapcsot. Ahol viszont a legkevésbé, ott annál inkább…

A Zohár elvileg bibliamagyarázat, gyakorlatilag komplett középkori misztikus filozófia és elképesztően modern szövegolvasás-elmélet, könnyebben vagy nehezebben követhető gondolatmenetekkel, no meg derekas önellentmondásokkal. Ő maga is magyarázatra szorul. Nem is azért magyarázza a Bibliát (azon belül a Teremtés könyvét), hogy az egyértelműbb legyen – jahahahaj. Ellenkezőleg. Hanem azért, hogy megteremtsen belőle egy gondolkodási hagyományt, és ettől el nem választhatóan legitimálja is azt a hagyományt. Azért magyarázza, hogy joga legyen magyarázni. 

Ez volt az egészben a legrokonszenvesebb. Ebből tanultak a XX. századi irodalomértelmezők (többek között). Hogy minden szövegnek sok és sokféle magyarázata, azaz értelmezése lehet, azt a Zohár maximálisan elfogadja és kiaknázza. Szereplői, a Tórát olvasó és tanuló rabbik, különféle titokzatos, se eleje, se vége utakra indulnak, útközben pedig egyes kiválasztott versekről beszélgetnek, szépen sorba véve a Teremtés könyvének összes versét, legtöbbjüket nem is egyszer. Egyikük ezt mondja róla, másikuk azt, és a végén mindenki borzasztóan örül. Na persze van egy szabályrendszer, amelyet egyikük se szeghet meg, a megadott keretek közül senki nem léphet ki. De ezen a kereten belül az önellentmondások is békében megférnek. Ha ezt csak így leírja valaki, az is ad valamit az olvasónak, de ha az olvasó ezt 960 oldalon keresztül folyamatosan kapja a bizonyos sulyokkal a fejébe, már attól megváltozik egy kicsit.

De ehhez még nagyon szép is a szöveg. Ez tényleg „a ragyogás könyve”: időnként ismeretlen (?) forrású, különböző színű fények ragyognak fel benne, valahonnan valahová tartva. Minden elismerésem a fordítóé, hogy ezt a ragyogást a magyar nyelvben is fel tudta idézni. A stílus tökéletes, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy 1. tényleg bonyolult a szöveg, a mondatok kapcsolódási pontjai egyáltalán nem maguktól értetődőek, 2. rendkívül erősen ráépül a Zohár a héber nyelvű Bibliára. A fordító is, a jegyzetek is állandóan utalnak a héber szövegre, sok minden nem is értelmezhető annak legalább felszínes ismerete nélkül.** Egy hangot nem tudok héberül azon kívül, hogy tohuvabohu, de azért még én is megértettem az ilyen szövegrészeket, úgyhogy a fordító előtt kalapot le.

Aztán persze vitáztam vele jó sokat. Mer' engem úgy neveltek, hála Istennek. Ráadásul erről még a zsidó kultúrán belüli tapasztalatot is szereztem, ld. a Yentl című filmet, amelynek főhősnőjét bölcs rabbi apja tanítja pontosan erre a vitakultúrára. (Behúzott függönyök mögött, „mert Isten megérti, de a szomszédokban nem vagyok biztos”. Imádtam azt a filmet.) Mert hogy időnként bődületesen elrugaszkodott magyarázatokat ad, és ez nem mindig áll jól neki. Mindig nagyon, nagyon pontosan ragaszkodik a bibliai szöveghez, tényleg egy vesszőt nem tesz arrébb benne, ugyanakkor olyan következtetéseket von le belőle, hogy az ember majd' kiugrik az ablakon. No meg a szex. Szent szövegben én még ennyi szexről nem olvastam. Még az Ószövetségben se. Persze 1. szigorúan házasságon belül, 2. szigorúan szimbolikus jelentőséggel.*** De az állandóan. Misztikus formák egyesülése misztikus formákkal, összeházasodás a magasztos jelenléttel stb. Értem én, hogy abból lesz a gyerek, következésképpen ez a szimbolika is a megmaradást, az új élet sarjadását szolgálja, testi és szellemi értelemben egyaránt. Rendben. De azért amikor még a vízözön utáni szivárványt is bizonyos jelképként kellett értelmeznem, akkor komolyan elgondolkodtam azon, hogy Freud nem tanult-e egy darabig rabbiiskolában, mielőtt a pszichoanalízist összehozta.

Arról, hogy a Bibliát lehet-e, érdemes-e történeti forrásként kezelni:
Tökéletesen megértem az ez irányú törekvéseket, rendjén levőnek is tartom őket. Amikor valaki nem vallási szempontból értelmezi a Bibliát, ahhoz őneki joga van, addig, amíg ezt nem akarja bármiféle népirtásra felhasználni. Én is sajátos értelmezést adok neki, amikor irodalmi műként olvasom/olvastatom, hiszen az is.
Amit viszont mindenkinek tekintetbe kellene vennie (és ezért is érdemes olvasni a Zohárt): hogy a bibliai könyvek nem ezért íródtak (ahogy Tatár György írta, nem egy társadalmi/történelmi/teológiai tényanyag „lefordításai” a szent iratok nyelvére). Nem utólag lett a vallási igény. És a történelmi összefüggések feltárása nem „az eredeti értelmet” tárja fel. Értelmezés az is, mint a többi. Nem jobb, nem rosszabb.
A Zohárban szereplő rabbik egyértelműen arra használják a Bibliát, hogy saját életükre, cselekedeteikre, népük helyzetére és jövőjére vonatkozó következtetéseket vonjanak le belőle. Kézikönyv, ha úgy tetszik, a nagyon tiszteletre méltó fajtából. Teljesen mindegy, hogy Jákob hogy tartotta a lábát, ők úgyis megmagyarázzák, hogy nem is erre kell itt gondolni, hanem arra, hogy eljön a Messiás. (Az olvasó meg – teljes joggal – kiborul.) Becsületükre legyen mondva, tényleg komolyan veszik, hogy csak olyan következtetéseket lehet levonni, amilyeneket a szöveg megenged. Át nem írhatják, legfeljebb kitekerhetik (nagyon), de még azt is csak adott keretek között.
A másik, amit érdemes észben tartani: bármiféle értelmezési módszert, amelyet a Biblia olvasására használunk, ezeknek az írásmagyarázóknak köszönhetünk, akik a Zohárt is írták. Ők dolgozták ki ezeket a stratégiákat, nagyon pontosan, részletesen, szigorúan, vallási céllal. Tőlük örökölte a történelem- és irodalomtudomány. Tehát ha tetszik, ha nem, a módszer nem tagadhatja meg vallásos gyökereit. Amelyek közül az első az, hogy (emberi részről) nincsen végleges és minden korábbit kizáró értelmezés. Miért is lenne? Akkor véget érne az élet is. 

Olvasási módszer:
Októberben kezdtem bele a könyvbe, áprilisig olvastam. Néha naponta olvastam belőle egy-egy szakaszt, néha hetekre pihentettem. Nem mindig tesz neki jót a pihentetés, de az olvasónak garantáltan, mivel ha valaki komolyan veszi, és tényleg olvasásnak nevezhető tevékenységet akar produkálni a könyvvel kapcsolatban, akkor nagyon, de nagyon nehéz szöveg. Ki van zárva, hogy elsőre felfogtam, még ezzel a módszerrel is. No de, mint tudjuk, első olvasás nélkül nincsen tizedik sem. 
Nem valami olvasóbarát szöveg – bár a jegyzetek nagyon sokat segítenek –, úgyhogy itt most elárulom: A fejezetek semmit nem jelentenek, csak arra jók, hogy ne egyetlen tömb legyen az egész! A vastag betűvel szedett számok és kisbetűk is csak azt jelentik, hogy ott ért véget az eredeti szövegben az oldal, tehát azt se érdemes felosztási szempontnak használni. Ha valaki olvasni akarja, így tegye: ahol a könyv idéz egy bibliai verset, ott kezdődik az egység, és amíg azt a verset magyarázza, vagy abból kiinduló elmélkedéseket fogalmaz meg, odáig tart. Az elején nyugodtan feloszthatja magának ezeket is kisebb egységekre az ember, pl. egyszerre egy bekezdés, de az többször is… Úgy a negyedénél már elég jól belerázódtam, tudtam követni, mi mettől meddig tart.
Attól viszont senki se féljen, hogy nem fogja érteni, ha nem tudja kívülről a Bibliát. Nem mindent fog érteni, néha puskázni kell, de azért nem lesz olyan tragikus a helyzet. Azt pedig mindenképpen tessék tekintetbe venni, hogy a szöveg íróinak előnyét soha senki be nem hozza. Remélhetőleg. Azt tudniillik, hogy akik ezt a könyvet írták, azok az ószövetségi szent iratokon kívül (Ószövetség, midrás, Talmud stb.) szó szerint semmit nem olvastak egész életükben, még jó, hogy kívülről tudták. 

* Meg mert a Hamvas ajánlotta. Lassan össze kéne számolni, mennyi pénzt adtam ki az utóbbi években a Hamvas miatt. Ha a túlvilágon találkozunk, asszem, benyújtok neki valami számlát. 
** Tiszta gyorstalpaló héber tanfolyam. Mire az ember a végére ér, egy csomó mindent már egész jól tud.
*** Kivéve, mikor azt részletezi, hogyan és miért kell szombatra időzíteni a házaséletet. Fülig ért a szám.

Ezt 2016. április 3-án írtam.