Újraolvasás vége.
Példázat a diktatúráról.
Arról, hogy milyen könnyű meghajolni, az ember akarata, jobb érzései ellenére, már sokan írtak. Arról, hogy mekkora teher parancsolni, jóval kevesebben.

Sokan felteszik azt a kérdést, hogy miért adja meg magát az ember a kívülről érkező nyomásnak. Ez a mű még hozzáteszi a kérdést: miért nem fordít egyszerűen hátat az elnyomó világnak az ember? Egyrészt megszokott választ ad rá: a családtagjai kedvéért; másrészt szokatlanokat: mert az menekülésnek, gyávaságnak tűnne – vagy egyszerűen kíváncsiságból. Kíváncsi az ember, hogy meddig mehetnek el vele. Kíváncsi belenézni a szakadékba.
A szöveg pedig annál hatásosabb, mert a helyzet, amelyet leír, teljesen hétköznapi. Pihenés és szórakozás egy üdülőhelyen. Se katonaság, se fegyver, se szögesdrót. Semmi jele az erőszaknak. Csak elidegenedés. És tömény gonoszság.

Kevesebben teszik fel a kérdést: milyen a sorsa a parancsolónak? Aki magára vállalja a felelősséget mások cselekedeteiért, még akkor is, ha előbb-utóbb tönkremegy bele. Mindenesetre csak tudatmódosító szerek következetes használatával bírja a megterhelést. Persze vele szemben nehéz részvétet érezni. Mert csak azon az áron tud hatni, ha minden szavával sért. Mert gőgös, mert gúnyos, mert a végletekig megaláz, és hiába sajnáltatja magát – neki volna más választása. Azoknak, akiket megaláz, nem.

Vagy mégis?
Biztos, hogy az a megoldás, amit a szöveg kínál?
Biztos, hogy a zsarnoknak van más választása?
Biztos, hogy az áldozatainak nincs? Nem tudnának mást akarni, nem-akarás helyett?
Egy tuti biztos.
Hogy az elbeszélő ugyanazt csinálja, mint Cipolla. Húzza a történetet, ígérget, kelti a feszültséget – aztán egy vágás, és az olvasó leshet. 

Egy bajom van ezzel az elbeszéléssel, de az nagy: hogy sose szerettem Thomas Mannt. Sajna ez van. A kiválasztottat, azt igen, azt nagyon – mert abban mesél. De a többit… Ettől a töményen intellektuális, fenségesen okos, körmondatos-távolságtartó-csevegő stílustól, amelyben a Mario és a varázslót megírta – vagy A varázshegyet – olyan érzésem van, mintha szép nagy színes műanyag kapszulákat kéne lenyelnem sorozatban. Bocsánat.

Ezt 2015. november 24-én írtam. 

Pontszám: 10/8