Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Szerbia. Töredékek a szereplőknek, kirakós az olvasónak (Milorad Pavić: Kazár szótár)

2020. február 22. - Timár_Krisztina

pavic.jpgMegyen a kedvencek közé.
És hát nem biztos, hogy ha az ember egy nyolcvanas évekbeli szerb posztmodern szótárregényt elkezd olvasni, akkor eleve erre számít.
Ez egy mágikus hatású álomlabirintus a délkelet-európai történelemben, amelyben minden összefügg mindennel. Állandóan jelen van a többnyelvűség, a fordíthatóság kérdése, a történelem különböző síkjai (a középkor dereka, a XVII. század és a XX. század), a különböző nemzetiségek képviselői folyamatosan keresik egymást, és rendszeresen a halálban találkoznak.
Amely ebben a regényben korántsem olyan biztos. Némelyik „kisportolt tetem” egész rendszeresen visszajár. Néha nemet is vált.

Mégsem nevezném egyszerűen szürrealista látomásnak a regényt. Jobban illik rá a „mágikus realista” megjelölés. Mert ez a világ, amelyet a regénybeli látomások felidéznek, nagyon is a mai szerb világ (több közös vonással a mienkkel, mint amennyit szeretnék), és teljesen meg tudom érteni, hogy a regénybeli kazárokat a szerb néppel azonosítják. Akiknek történelmét az a három kultúra határozta meg, amely a regényben a kazárokért „verseng”: a görögkeleti kereszténység, a zsidó vallás és az iszlám. Ennek a három kultúrának a nézőpontjából van megírva a három „könyv”, amelyekre a regény oszlik – mindháromban akadnak szereplők, akik próbálják egymást felkutatni, békés vagy kevésbé békés célokkal, és látványosan nem fogadják el egymás álláspontját. Kezdve azzal, hogy mindhárom kultúra összes képviselője sziklaszilárd kezdőpontként fogadja el, hogy a kazár nép az ő vallásukat vette fel, és a többiek kudarcot vallottak. Még abban sem értenek egyet, hogy mikor zajlott a hitvita.
Így néz ki biza a történetírás – több benne az irracionális, mint amennyit (tisztelet a kivételnek) bevall. Innentől kezdve pedig miért lenne „betegebb” az álomvadászok foglalkozása*, a tejét mérgezővé tenni tudó asszony, vagy a tizenegy ujjal zenélő és kettő helyett egyetlen orrlikáról felismerhető sátán, mint úgy általában a vallásháborúk története?

A tét: a szavak fölötti hatalom. Aki a kultúrát adja, az adja a nyelvet. Aki elhagyja vallását, elfelejti anyanyelvét. Kazárul nincs is a regényben több egyetlen árva szónál. (Nem is lehet.) A szó és a hatalom szorosan összekapcsolódik, ahogy az lenni szokott. Ítéletek hangzanak el, vallomások, üzenetek, igazságok és hazugságok, és aki a történelmet hangosabban tudja magáénak vallani, megtalálja a Kazár szótárt, az nyer. (Kérdés, hogy mit…)
A könyv három fő részből épül fel: az első a „vörös könyv” (görög keresztény), a második a „zöld könyv” (arab), a harmadik a „sárga könyv” (héber). Ez természetesen három különböző nyelvet jelentene, de nem kell megijedni: mindhárom le van fordítva szerbre magyarra. Viszont három különböző stílusban, tökéletesen utánozva a középkori-reneszánsz szövegek stílusát. Mindhárom szótár formájában van megírva, vagyis inkább, mint egy lexikon, de a szócikkek helyén történetek vannak, hosszabb-rövidebb elbeszélések. A mondatokat időnként elég nehéz követni, mert inkább asszociációk kötik őket össze, mint ok-okozati kapcsolatok. Ha valaki elveszíti a fonalat, ne aggódjon, csak hagyja magát sodortatni. 
Az olvasásra sokféle stratégia létezhet, kezdve azzal, hogy elkezdjük az elején, és befejezzük a végén, egészen odáig, amit én műveltem vele. Elolvastam a vörös könyv első szócikkét, amely a regényben alkalmazott jelölésrendszer szerint mindhárom könyvben benne volt – aztán előrelapoztam, hogy ugyan mit mond ugyanerről a zöld könyv – aztán persze kíváncsi lettem a sárgára – és megvett magának a regény. Innentől így kanyarogtam összevissza: ha egy szócikk említett egy másikat, a szócikk végigolvasása után odalapoztam, akármelyik részbe irányított is. Aztán onnan ismét tovább. Néha elég nehéz volt követni, mert egy szócikk néha több másikra is hivatkozik. Bonyolult játék, de nem bonyolultabb, mint végigolvasni az egészet… Sőt, időnként így még könnyebb is volt, mert még emlékeztem, mit mond az illető szereplőről a regény másik végében található történet.**

Így érte el a regény azt, hogy én, az olvasó, nagyon is megtaláltam azokat a kapcsolatokat, amelyeket a regény különböző kultúrákhoz tartozó szereplői annyi oldalon keresztül hiába üldöztek. Amit ők töredékben látnak, csak az olvasónak van esélye összerakni. Ha van.
Talán valahogy így mondhatják szerbül azt, hogy „rendezni végre közös dolgainkat”…
Zseniális volt ez a Pavić. Posztumusz Nobelt neki!!!

* Be tudnak lépni az álmodó tudatába, körülnézhetnek benne, és álmodóról álmodóra követnek bizonyos figurákat, olyan embereket keresve, akik egymást álmodják. Akkor van gáz, ha a páros tagjai közül az egyik meghal, mert akkor a másik többé nem tud felébredni…
** Ha jól vettem észre, egyetlen olyan szócikk van, amelyet ezzel a módszerrel el lehet veszíteni, de szerencsére időben észrevettem. A feneketlen „kazár csupor”, amelynek titkát nem szabad elárulni, mert azzal megszűnik a varázsa. Erre egyetlen más szócikk sem hivatkozik semmilyen módon. Főhet az olvasó feje, hogy mit is jelentsen ez. (Lehet, hogy ő az a szoba, amelybe nem nyílik ajtó, à la A rózsa neve?)

Ezt 2015. augusztus 20-án írtam. 

Pontszám: 10/10

Kiadási adatok: Forum, Újvidék, 1987. 214 oldal, Brasnyó István fordítása

A bejegyzés trackback címe:

https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/api/trackback/id/tr7215485870

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása