Minden elismerésem az íróé, hogy regénnyé tudta formálni az egységes kazak* nép születésének történetét. De minden elismerésem mellett ez mégsem az én könyvem volt. Adatok és összefüggések halmaza, amely ritkán kelt életre. Meg voltam győződve arról, hogy egy történész írását tartom a kezemben, amíg utána nem néztem egy kicsit a dolgoknak, és ki nem derült, hogy Eszenberlin rendkívül lelkiismeretes kutatómunkát végzett ugyan, de nem volt történész. Ő volt gyakorlatilag az első kazak regényíró. A könyveinek semmi műfaji előzményük nem volt Eszenberlin anyanyelvén.

Még nagyobb elismerésem. De ez továbbra sem az én könyvem. A jelentősége és a megírás minősége öt csillag, az élmény három, ezeket átlagoltam. Azt egy idő után megszoktam, hogy minden oldalon jórészt teljesen ismeretlen tulajdonnevek özöne zúdul rám – azért véges volt a számuk, és el lehetett igazodni közöttük. Azt se bántam, hogy olyan magyar tájszavakat használ a fordítás, amelyeket sose hallottam – legalább bővült a szókincsem.** Az már sokkal inkább zavart, hogy nincs térkép, és a részletes atlaszom se segít, amikor a XV. századi népmozgásokat kellene követnem a mai, felerészt orosz eredetű települések és országrészek között. Elkelt volna egy térképvázlat a könyv elejébe, hogy lehessen követni, melyik hadsereg merre megy és minek.

De mindez semmiség. Amit nem szerettem, az az volt, amit föntebb is írtam: számomra mindez nem kelt életre. A néhány vonással megrajzolt szereplők leginkább arra emlékeztettek, amiből Eszenberlin dolgozott: történelemkönyvek meg népballadák alakjaira. Annyira a hadjáratok pontos leírására és értékelésére, annyira az előzmények és „utózmányok” feltárására koncentrált a regény, nem utolsósorban pedig annyira, de annyira didaktikus az egész, hogy ezek mellett minden más szinte elsikkadt. Valahol a felénél kezdtem igazán érezni, amit egyébként ritkán érzek: ezt a könyvet kétszer ekkorára kellett volna megírni. Háttérnek megtenni azt, ami itt előtérben van: a társadalmi mozgásokat és háborúkat – előtérbe hozni és részletezni mindazt, ami az egyénekkel történik. Úgy egyénekből (és tankönyvi példákból) egyéniségekké, hús-vér alakokká váltak volna. Úgy a cselekmény is jóval izgalmasabbá vált volna.

Jól leszólom itt a regényt, pedig igazából lehet, hogy olyasmit kérek rajta számon, amit nem lenne szabad. Kívülről ítélem meg, nem saját szempontjai szerint. Amit kitűz maga elé célnak, azt megvalósítja: bemutatja a mongol eredetű kánság hanyatlását és a kazak nép felemelkedését, miközben kiderül, hogy a zsarnok által uralt és széthúzó birodalmak sorsa a pusztulás, aki pedig odafigyel az egyszerű népre és annak spontán mozgalmaira, az kivételes arányú történelmi személyiséggé emelkedik.*** Hogy könnyű egy középszerű embernek elvakulni a hatalomtól, és elhinni azt, hogy kizárólag az erőszak vezethet célhoz – de a nagy egyéniség, aki valóban vezetésre termett, nem fél beengedni az életébe a jóságot, nagylelkűséget, szeretetet. És ha néhány vonással is, de olyan alakokat tud teremteni a regény, mint a szegények bajnoka, Félszemű-batir vagy a tébolyult zsarnok, Abul-Hair. Kazak népballadák és népi eposzok alakjai, akiket évszázadokon keresztül fenntartott az emlékezet, és Eszenberlin még hallgatta a róluk szóló énekeket. A háttérben meg felsejlik időnként egy-két bekezdésre a kazak puszta, amelyben pár nap alatt szó szerint el lehet veszni, és a lakói számára a szabadságot jelenti, egyébként meg minden, csak nem egyhangú. (Úgy szerettem volna többet olvasni még az ott élők életmódjáról!!!)

Mindez nagyszerű, elismerésre méltó, nem bántam meg, hogy elolvastam, sem azt, hogy megvettem. De A gyémántkard továbbra sem az én könyvem.

* Ez az írás- és ejtésmód a sajátjuk, a kazah oroszosított alak. Most már ezt is tudom.
** A fordító amúgy is abszolúte kitett magáért, óriási munkát végzett. Szó szerint minden olyan tájszót előásott, amelyeknek a legcsekélyebb közük lehetett a közép-ázsiai nyelvekhez.
*** Megjelent 1973-ban a Szovjetunióban. Ezt nem kommentálnám.

Ez a bejegyzés egy sorozat része, amelynek minden darabja a világolvasási kihíváshoz kötődik. A teljes listát itt találjátok.

Ezt 2015. június 11-én írtam. 

Pontszám: 10/8