Bizony, én, a Balgaság (kinek nevében ez a mű elhangzik, s kinek Erasmus ugyebár csak írnoka), én alkottam és tartom fenn a világot, híveim közé tartozik az emberiség kb. 90%-a, aki meg nem, az magára vessen, mivel balgának lenni igen kellemes és boldogító állapot.

Tehát a nyájas olvasó, amennyiben gondolkodik, többféle játékot is felfedezhet a beszédem több szintjén is, miszerint balgának lenni igen kellemes és boldogító, tehát aki elutasítja ezt a kellemes és boldogító állapotot, az bizony nem nevezhető bölcsnek, csakis balgának, tehát aki nem balga, az balga, és az a gyanús, ami nem gyanús… ja, bocs, ez máshonnan való idézet…

Nevetek az üresfejűeken, de magasztalom a tudatlanságot, nevetek a gőgösökön, de elítélem a tömeget, miközben a következő oldalon már balgának nevezem, és éppen ezért tisztelettel beszélek róla. Gúnyolódom az asszonyokon, majd elnéző-szeretetteljes mosollyal dicsérem őket. Megrovom azokat, akik csak hajdani tudósok műveit tudják idézgetni, és természetesen oldalanként legalább ötször idézem ugyanazokat a hajdani tudósokat.

Ember legyen a talpán, aki tudja követni, mikor elítélendő a balgaság és mikor nem. A nyájas olvasónak időnként az lehet az érzése, hogy én magam se tudom követni a saját szövegemet. Máskor az lehet az érzése, hogy saját magamat is parodizálom, és az olvasómon nevetek.

Ha a nyájas olvasó szereti az olyan könyveket, amelyekben a mesélő felülről tekint az emberiségre, és gyönyörködik oktalan, mulatságos nyüzsgésükben, akkor az én beszédemet roppant szórakoztatónak fogja találni.

Ha a nyájas olvasó jobban szereti az olyan könyveket, amelyeknek a mesélője inkább leszáll az emberek közé, és nem kigúnyolja őket, hanem velük együtt nevet – hát akkor az én beszédem neki nem fog tetszeni.

Tessék választani.

Ezt 2014. július 27-én írtam. 

Pontszám: 10/7