Második találkozásom a litván irodalommal. Másodszor se bántam meg. Pedig aj, de fura könyv ez, alig lehet mit kezdeni vele. Megy, mendegél, folyik, folydogál vidáman a népmese útján/medrében, aztán hirtelen kanyarodik egyet, az olvasó meg csak pislog, hogy most akkor hol vagyunk. Hát ott, ahol a part szakad népmese folytatódik, az összes meselogika a feje tetejére áll, megkeseredik, és Shakespeare boszorkányai rikácsolnak, hogy „szép a rút és rút a szép: sicc mocsokba, ködbe szét!”

…és akkor most hadd mondjak köszönetet Bojtár Endrének ezért a második találkozásért (is); amiért vette magának a fáradságot, és nemcsak műfordító lett, hanem még litvánul is megtanult, pedig ez aztán, Isten látja lelkét, egzotikusabb nyelv itt Magyarországon, mint a kínai.

Ezt 2014. június 26-án írtam. 

Pontszám: 10/10