Ezt a könyvet eredetileg arra szántam, hogy egy (nagyon) kemény munkával töltött hét legfáradtabb perceiben, no meg közvetlenül elalvás előtt ne a számítógép képernyőjét kelljen bámulnom, hanem olvashassak valami szórakoztatót. Dél-afrikai író mágikus-mitikus meséi egy család történetéről: pont nekem való!

A legutóbbiban, hogy tudniillik pont nekem való, nem is tévedtem. A többiben nagyot. Ez a könyv sok mindenre jó, de hogy elalvás előtt NEM szabad kézbe venni, az tuti. Volt, hogy éjféltől hajnali háromig nem tudtam szabadulni… és nem azért, mintha könnyed szórakozást nyújtott volna…

Kristien hazautazik Londonból Dél-Afrikába, a haldokló nagymamájához, mert az még utoljára el akarja neki mondani a család történetét. (Önmagában az, hogy egy író képes egy ilyen szituációt abszolúte érzelgősségtől mentesen előadni, mond róla valamit.) Az olvasó érdekében az első oldalon rögtön ott a családfa, indítva azzal, hogy az első ismert ősanya 1770-ben fává változott. (Az antikváriumban ennyit olvastam el belőle, jött is velem a könyv azonnal.) Történik mindez két héttel az 1994-es választások előtt, amikor – egyelőre még csak az olvasó tudja – elnökké fogják választani Nelson Mandelát. A múltról szóló „mitikus-mágikus mesék” természetesen meghatározzák a jelent és a jövőt – legalábbis annak a jelenét-jövőjét, aki jót akar magának.

Utóbbi állítást nekem eddig se kellett magyarázni, de a regény vége után még belém is égett…

Nagyon tetszett, ahogyan a regény a különböző népeket ábrázolja. Senki sem csak jó vagy csak rossz. Főleg, hogy szinte mindent a búrok nézőpontjából látunk, akik hol agresszorok voltak Dél-Afrikában, és egész falvakat irtottak ki az utolsó birkáig, hol áldozatok, mikor őket akarták gyarmatosítani az angolok. Hol egyszerre mind a kettő. Háborúk, öldöklések terheit vinni évszázadokon keresztül: népet próbáló teljesítmény. No és természetesen ott van, végigvonul a regényen minden változatban a férfi-nő konfliktus. Mintha az embernek nem lenne elég baja. A főszereplő-elbeszélő vagdalkozása időnként kicsit még sok is volt nekem, de az biztos, hogy nekem ennyire durva ellenállást soha nem kellett leküzdenem, hogy elismerjék, hogy vagyok valaki. Úgyhogy nem tudom, hogy reagáltam volna a helyében, lehet, ugyanígy.

Minden elismerésem a (férfi) íróé. Nem kis munka lehetett neki így beleélni magát egy női elbeszélő helyébe. Kitűnően elvégezte a feladatot. (Meg a felesége segítségét is elfogadta.)

De ami a legjobban tetszett, az a család története volt. (Azt nem tudtam letenni hajnali háromig.) Persze a „tetszett” itt nem azt jelenti, hogy „hú, de jól szórakoztam.” Azt IS. De ezek a mesék, ahogy a könyv mondja, sohasem ártatlanok. Éppen azért, mert a jelen életrevaló vagy tragikus döntései múlnak rajtuk. Brutálisak és szépek. Megrendítőek és mulatságosak.

Szögezzük le: nekem VAN családom. Így, csupa nagybetűvel. NAGYON VAN. :) Igen, létezik ilyen, hogy „nagyon van”. Már csak ezért is közel éreztem a szívemhez Kristient (ha a neve nem lett volna, akkor is). Egész életemben a családom történeteit hallgattam. A legtöbbet több változatban is. Olyan ősanyám nincs ugyan, aki fává változott volna, de meggyőződésem, hogy csak azért nincs, mert egynek se jutott eszébe. Amúgy kinéztem volna egy-két ükanyámból. Úgyhogy nagy érdeklődéssel figyeltem, mi a különbség aközött, hogy egy család az Alföld közepén, egy Isten háta mögötti magyar faluban él le 250 évet, vagy Dél-Afrikában. Hát VAN különbség. Sok is. De abban, ahogyan a múlt belép a jelenbe, nincs.

Annak, hogy a történetek igazak-e vagy se, a jelentősége nulla. (Ezt idáig is tudtam.) A kedvencem az volt, ahogy két szerető elutazik Dél-Afrikából Bagdadba, ahol is a fiút kardpárbajban megölik a szamurájok. Azon nagyon röhögtem. Eszembe jutott, hogy az én dédapám meg Kínán keresztül jött haza a szovjet hadifogságból. Illetve legutóbb már Japánon keresztül. Az, hogy közben egyesek fává változnak, mások elvesztik, és egész életükben keresik az árnyékukat, és úgy általában mindenki intenzíven visszajár a sírból, teljesen természetes dolog. Nem is értem, ki akadhatna fenn az ilyesmin. Itt minden másképp igaz. És kész. :)

Ez a bejegyzés egy sorozat része, amelynek minden darabja a világolvasási kihíváshoz kötődik. A teljes listát itt találjátok. 

Ezt 2014. augusztus 8-án írtam. 

Pontszám: 10/10