Nagyon kíváncsi voltam erre a regényre. Ez teremtette meg a légiós regény műfaját, vagyis e nélkül a regény nélkül sose jött volna létre se Az elátkozott part, se A három testőr Afrikában, se a… se a… Szóval már csak hálaérzetből is megérdemli.

Rejtő Jenő persze nagyon magasra tette a mércét, hozzá képest még a műfajteremtő regény is csak nagyon messze hátul kulloghat – gondoltam –, úgyhogy nem számítottam különleges élményre, de kíváncsi voltam.

Aztán jól meglepődtem. Ez a könyv bizony önmagában se érdektelen olvasmány. Izgalmas is, érdekes is, kalandos is, tud karaktert teremteni, sőt, ami a legmeglepőbb, a humora se utolsó. No, azért azt a bizonyos lécet nem éri el, de mindenképpen megér egy misét. Kalandregény-kedvelőknek csak ajánlani tudom.

A folytatásai se rosszak, bár azok ekkora élményt nem jelentettek.

Innentől csak Rejtő-rajongók olvassák. 
1. Hogy Rejtő finoman szólva hadilábon állt a földrajzzal, azt minden olvasója tudja. Esőerdő és sivatag közvetlenül egymás szomszédságában… khm. Persze („Macquart nem jött el, de”) sebaj, nem lehet valaki száz esetben zseni, bőven elég, ha kilencvenkilencben az. CSAKHOGY! Azért nem utolsó élmény felfedezni Wren regényében az összes – mondom: az ÖSSZES helyszínt, amelyet Rejtő a légiós regényeiben felhasznál. Még csak rá se nézett a térképre. A zseninek tényleg mindent szabad, és kész. A korabeli Rejtő-olvasók magasról tettek arra, hogy minden a térképnek megfelelően alakul-e. Meg a maiak is. 

2. Rejtőről a mai napig tartja magát a legenda, hogy járt a légióban. Ha valaki tényleg elhitte, most jól leromboltam szegénynek az illúzióit. Járt a kutya fülit. Wrent olvasott. És Wren legalább első kézből szerezte az ismereteit? Nos, róla is azt tartották a maga korában, hogy megjárta a légiót. Aztán róla is kiderült, hogy mindent hallomásból tudott. Szóval most már csak egyet szeretnék tudni, de azt nagyon: KIT OLVASOTT WREN? 

(Hogy ki volt a végső forrás, azt már meg se merem kérdezni.)

Ezt 2014. április 30-án írtam. 

Pontszám: 10/8