Marha jó! 

A haditérképek históriájába néztem bele tegnap (írta Gábor Imre és Horváth Árpád), a legelejébe, ahol a legrégibb módszerekről írnak. Sajnos nem vagyok elájulva a könyvtől. Ismeretterjesztésre készült, de attól még lehetne részletesebb. Mondjuk, ha tartalmaz egy fényképet egy vesszőtérképről, akkor egy mondatnál többet is szentelhetne annak, hogy mi az, és hogyan használták.

De legalább most már tudom, hogy egyáltalán létezik ilyen. (A képet itt találtam.)

Ez a fenti vesszőtérkép a Marshall-szigeteken készült, fából (nádból?), speciális szárított fűből és kaurikagylókból. Hogy melyik szigetcsoportot ábrázolja, arról nem szól a fáma. Egyébként még a pálmalevelek nyelét is fel lehetett használni hozzá. A kagylók a szigeteket jelentik, az ágak a szigeteket összekötő, kenuval hajózható útvonalakat, főbb tengeráramlatokat. Ha jól értem, a vesszők alakja, vastagsága és hajlása a különböző áramlatfajtákra utalhat (négyféle van belőlük). A vesszőtérképek készítési módja tanulható volt, bár nem mindenki értett hozzá (becsben is tartották a navigátorokat), de az egyes térképeket aztán teljesen egyedi módokon alakították ki. Annyira, hogy egymás térképeit se feltétlenül tudták olvasni.

A II. világháború idején még használták ezeket a térképeket. Navigációra. Használatuk külön tudomány volt, nemzedékről nemzedékre szállt, európai embernek nagyon sokáig nem magyarázták el. Soha nem vitték a térképet magukkal a tengeri utakra: a navigátor a parton alaposan áttanulmányozta, majd emlékezetből irányította a kenu(ka)t.

Itt egy hasznos link róluk. Huszonnégy oldalas cikk, szóval egyáltalán nem nyújt átfogó képet a vesszőtérképekről, amelyeknek jó pár trükkjét a Marshall-szigetiek soha nem is árulták el másnak. De azért ízelítőt ad abból, hogy mi mindent ábrázolnak ezek a térképek.

Először is természetesen nem felelnek meg a Mercator-vetületeknek. Ettől még tökéletesen működhetnek. A metróvonalak vagy a vasútvonalak hálózatát se úgy szoktuk ábrázolni, hogy pontosan mutassa a távolságokat és az irányokat (mármint az iránytűnek megfelelő irányokat), mert ezekben az esetekben nem ez a fontos, hanem pl. hogy melyik vonatra kell szállni, hogy Szolnokról Újszászra jusson az ember.

Amire a vesszőtérképek koncentrálhatnak:

− Uralkodó szélirány, és az annak megfelelő „ocean swell”. Fogalmam sincs, hogy az hogy van magyarul (uralkodó hullámirány?), tartok tőle, hogy sehogy, mivel nincs óceánunk. Azt jelenti, hogy az adott vízfelszínen tartósan adott irányba halad a hullám, de nem felel meg pontosan annak, amit áramlatnak nevezünk.

− Az, ahogyan az adott sziget körül ez az „uralkodó hullám” megtörik, és az, ahogy az egyes szigetek egymás felé irányítják az uralkodó hullámokat, amelyek gyakran kereszteződnek is. Ennek a módja függ attól, milyen méretű/alakú a sziget, és milyen ütemben/formációban mélyül körülötte a tenger.

− A csónakjaik sem olyanok, mint az európai csónakok, pl. előre-hátha fordulás nélkül haladhatnak, kétoldalt széles fakerettel utaznak, másképp működik a vitorlázatuk. Könnyen kormányozhatók erős szélben is. Valahogy arra is utal a térkép, hol mit kell csinálni a csónakkal, de ez nem igazán világos nekem, mivel életemben nem ültem vitorlásban. 

− Bizonyos fajta vesszőtérképek inkább elvont diagramként működnek, amelybe szinte bármely sziget behelyettesíthető. Ezeket használják oktatásra, ezekhez kell a legtöbb matek. Másfajta vesszőtérképek sokkal specifikusabbak, de azok sem arra koncentrálnak, hogy hogy néz ki egy-egy szigetcsoport.

Hát szóval ahogy a Moana/Vaiana c. rajzfilmben látható (bár az Polinéziában játszódik), óceániai hajókázáshoz navigátormester kell. Csak nem olyan könnyű megtanulni a mesterséget, mint a filmben. Ellenben a hagyomány szerint valóban lehet nő és férfi is az a bizonyos mester.

---- ---- ----
Újabb idézet a térképről, ezúttal Miloslav Stingl könyvéből (itt írtam róla):

„A térképen azonban, amelyet Majurón kaptam, a szigetlakók nemcsak az egyes szigeteket szemléltették, hanem főleg a közöttük elterülő tengert. A térkép tehát a szigetek közötti tengeri viszonyokat ábrázolja. Elsősorban a hullámzás irányát. A tenger mozgásának iránya és módja, a hullámtörés, az atoll partjához közeledő hullám gyorsaságának viszonylagos lelassulása a sekély part menti vizekben, mindez leolvasható a Marshall-szigetek lakosainak térképeiről. Az egyes atollok alakjának, a köztük levő pontos távolságnak csak másodlagos jelentősége van.
(...)
Az egyik itteni térkép tehát nem olyan, mint a másik itteni térkép. Lényegében csak az anyag, amelyből a szigetlakók a térképeket készítik, azonos mindig.
Az egyes mikronéziai rebelibek ily módon egymással halálosan ellenséges viszonyban álló államok vezérkarainak térképeire emlékeztetnek. Tulajdonképpen szigorúan titkos térképek ezek. Csak azok számára érthetők, akik ismerik a „kódot". A Marshall-szigeteki térképészek ugyanis valószínűleg mindig rendelésre készítették ezeket a térképeket, s így csak ők, és azok, akik a rebelibeket megrendelték, igazodtak el rajtuk.”
(Keresztül-kasul Mikronézián, 25-26. oldal)

De ez se akármi: faragott térképek Grönlandról. 

Az egyik egy sor szigetet ábrázol, alakjukat és elrendeződésüket, a másik Grönland egy partszakaszát.  Természetesen inuitok alkotásai. Kész vagyok. 

Ezt 2018. augusztus 14-én írtam.