Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok


A szabályszegő beavatott (Doctor Strange, 2016)

2025. június 13. - Timár_Krisztina

Jó érzés látni, hogy misztikumra/misztikára is van igény a populáris kultúrában, méghozzá nem is (csak) felszínes módokon. Hogy egy ennyire faék egyszerűségű történetet fel tudnak dolgozni úgy, hogy annak egyszerre van rendkívül ötletes látványvilága és ügyesen összerakott gondolati tétje. Hogy egy…

Tovább

Nevess a gonoszon! (Mágnás Miska, 1949)

Nem akarok itt most mindenre kiterjedő filmelemzést írni, csak egy kósza ötlet nyomán keletkezett gondolatmenetet írok le. Nyomkövetés közben ugyanis nagyon hamar kiderült, hogy nem is olyan kósza az az ötlet, és nagyon is sok értelme van. Avagy: hányszor megesik, hogy amit ötvenszer látott az…

Tovább

Mire kell nekem a horror? (Nosferatu, 2024)

Rövid válasz: meg akarom tanulni, hogyan kell csinálni, mert azt tapasztalom, hogy ebben a műfajban (is) el lehet mondani valami olyat a világról, amit más nyelven nem. A hosszú válaszhoz mindenekelőtt utalnék arra, hogyan szoktak reagálni az emberek arra, ha élőben közlöm velük, hogy olvasok,…

Tovább

Ez a felnőttfilm, nem a pornó, már bocsánat a képzettársításért (Conclave, 2024)

Annak idején már az előzetes alapján meg voltam győződve róla, hogy ez kiváló film lesz. Oly mértékben sugárzott ugyanis a képkockákról, hogy itt nagyon nem fog történni semmi, ennek pedig oly mértékben mondott ellent a színészgárda minősége és a körülötte csapott felhajtás, hogy azt mondtam…

Tovább

Hasad a színfal (Liliomfi, 2024)

Nemes, szép feladat a magyar színjátszás legkorábbi darabjait ma színpadra állítani, de nagyon komoly kihívás is egyúttal. Szigligeti Ede legmaradandóbb vígjátékát a mai közönség számára befogadhatóvá tenni bátorságot és ügyességet igényel, hiszen a Liliomfi 1849-ben íródott, a maitól eltérő…

Tovább

Nem roppan össze (Dűne 2)

Súlyos terhet vállal magára, aki akkora kultuszregény megfilmesítésébe fog, mint a Dűne. Villeneuve feldolgozásán, különösen a második részen azonban még a vártnál is nagyobb teher nyugszik. Nemcsak a történet bonyolultságáról van szó, vagy arról, hogy fontos szerep jut benne olyan hosszadalmas…

Tovább

Napóleon közönséges, karizmatikus, nagyszerű és veszélyes (Waterloo, 1970)

Óriási film, és nem tudok mit kezdeni azzal, hogy olyan keveset beszélnek róla manapság. Azzal még kevésbé, hogy olyan kevés díjat nyert. Látom a hibáit, de mind eltörpülnek a koncepció, a színészi játék, a tömegjelenetek mellett. El se hiszem, hogy több mint ötvenéves, alig akad eleme, ami rosszul…

Tovább

Alkotók, helyek, kapcsolatok (Közös otthon, saját érzés. Az Óbudai Múzeum kiállítása)

Több műveltségi területet is egyesít, játékra és együtt gondolkodásra hív az Óbudai Múzeum Közös otthon, saját érzés címmel megnyílt kiállítása. A kiállítás témája „óbudai írók, írók Óbudán”. Nem egyszerűen huszonnyolc alkotó (író, költő, publicista) munkásságát hozza közel a látogatókhoz, hanem…

Tovább

Szépségek, szörnyetegek, felnövés, megváltás és zsenialitás (Két fantasyfilm a nyolcvanas évekből)

Fogalmam sincs, hogy maradt ki a gyerekkoromból a Labyrinth (Fantasztikus labirintus, 1986) és a The Dark Crystal (A sötét kristály, 1982), de most pótoltam, és felnőttként sem bántam meg. Egyúttal így karácsony felé mindkettőt jó szívvel ajánlom, mert olyanfajta történet mindkettő, amely felnőttnek…

Tovább

A személyiség kiáradása a vásznon (De temps en temps – Időről időre. Pető István kiállítása)

A Várfok Galéria új kiállításának különlegessége, hogy olyan életművet állít a közönség elé, amelyet magyar alkotó hozott ugyan létre, mégsem vált hazájában közismertté évtizedekig. Pető István ugyanis – ahogy saját magát jellemzi: „kortárs festő és rézkarcoló” – a nyolcvanas évek óta…

Tovább
süti beállítások módosítása