Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Mi teszi emberré az embert? (Terry Pratchett: Thief of Time)

2024. május 19. - Timár_Krisztina

pratchett_thief.jpgA magyar fordítás címe: Időtolvaj.

Bárdos Páltól szokták idézni, hogy „Egy Rejtő-regénynek mindig lehet tudni előre a végét, de egy Rejtő-mondatnak – soha”. Na, pont ugyanez járt a fejemben ezt a Pratchettet olvasva. Kevés olyan szereplőt tudnék mondani, aki sorsának a végkifejlete meglepetésként ért volna, de nem volt olyan beszédfordulat, amit meg tudtam volna jósolni. Szegény fordító. 

Mint ahogy abban is emlékeztet Rejtő világára Pratchetté, hogy a szórakoztató világfelfordítás nem választható el a gondolatiságtól.

Az első szójátéktól az utolsóig mind beleillik egy filozófiai rendszerbe, amelynek alapja az időről, az időnek az életünkben betöltött szerepéről való gondolkodás – amitől egyáltalán nem lesz kevésbé szórakoztató, sőt. Kiválóan modellezi azt a megállapítást, hogy komoly dolgokat, nagy igazságokat a nevetés nyelvén is ki lehet mondani, adott esetben tömörebben, okosabban, mint nevetés nélkül lehetne.

Ebből következően a pusztító erőt (már megint) arról lehet felismerni, hogy nem tud nevetni; sőt, nem is tudja, mire való az. Elég sok minden mást sem tud, ami az embert emberré teszi, például felfedezni egyes jelenségek metaforikus értelmét. És igen, közben az a kérdés is felbukkan, hogy egyáltalán mi teszi emberré az embert. Egyfelől keserű, másfelől nagyon optimista mű ez (is), amely arra a következtetésre jut, hogy az emberi létezés meghatározói az ostobaság és a felelőtlenség; de arra is, hogy ugyanez az emberi létezés már önmagában véve is rendkívül erős fegyver azok ellen, akik a megsemmisítésére törnek. 

A világ megmentése természetesen azokra vár, akik sem a világban, sem a világon kívül nincsenek otthon. Akik csak félig emberek: határhelyzetben élő, akár hibrid lények. (Ismét ott a kérdés: mi teszi emberré az embert?) Határhelyzetbe helyezheti őket a származásuk is, de akár a cselekmény is, amikor elindítja őket a definíció szerinti világok közötti határon: az úton. Nem mellesleg pedig a legkomolyabb fenyegetést is a közülük valók jelentik a világra. Tönkretétel és megoldás között a különbség, hogy stílszerű legyek, csak néhány másodperc lehet. Az apokalipszis lovasainak megjelenése külön tanulmányt érdemelne. 

Pedagógus olvasóknak különösen ajánlott a regény. Először is élvezet figyelni Miss Susan ténykedését, aki egyszerre rendkívül konzervatív és rendkívül formabontó. Egész létezése határáthágás, nem meglepő tehát, ha a módszerei is a csodálatos és az ijesztő közötti vonalon billegnek. Arról nem beszélve, amit a körülötte felbukkanó gyerektípusok művelnek. Másodszor van még egy mester-tanítvány páros a regényben, klasszikus távol-keleti sablon szerint megalkotva, majd a sablont többszörösen felfordítva. Lu Tze és tanítványa utazása közben sok mindent el lehet dönteni, de hogy pontosan mit is tanul a tanítvány, miért kell neki mester, és miféle mester ez az ember egyáltalán, azt talán még a legvégén sem. 

Mellesleg megjegyezve rosszkor olvastam a regényt, mert ez a Korongvilág-sorozaton belül is egy kisebb sorozat utolsó része, amelynek előzményeit nem ismertem. Ettől azonban még egy-két apróság kivételével önállóan is érthető és élvezhető. Ha valaki magában szeretné olvasni, megteheti. 

Pontszám: 10/9

Kiadási adatok: Penguin, London, 2010. 432 oldal

A bejegyzés trackback címe:

https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/api/trackback/id/tr5518408479

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása