Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Nem gyerek kezébe való (Mykolas Sluckis: Neringa hajfonata)

2023. július 23. - Timár_Krisztina

sluckis_neringa.jpgGyönyörű stílusban megírt meseregény, amit egészen biztosan soha nem adnék gyerek kezébe. Felnőttként is csak a háttér kedvéért olvastam: az nagyon érdekes, ahogyan beleszövi a litván népmeséket, mondákat, még ősibb északi mítoszokat is. Jártam a regény helyszínén, nagyszerű, izgalmas hely az a félsziget, amelyet a történet szerint megépít a Neringa nevű óriásnő, hogy megvédje a parton lakó embereket. Írtam is róla blogbejegyzést.  Magától értetődik, hogy ebből regényt kellett írni. Csak nem ilyet.

Az nagyon is üdvözlendő, különösen a mai világban, hogy Sluckis ennyire rendhagyó megjelenésű főszereplőt választott: egy fiatal, szép, jószívű, érzékeny nőt, aki történetesen akkora, mint egy kisebbfajta hegy. Az is érthető, hogy a megjelenése miatt folyamatosan konfliktusokba keveredik a környezetével. A cselekmény is izgalmas, sok kalanddal, szerethető és utálható hősökkel, még sárkány is van benne. Ráadásul pont alkalmas lenne a regény arra is, hogy örökbe fogadó családok meséljék, hiszen Neringa nevelt gyerek, és ugyanúgy szeretik, ahogyan a vér szerinti gyerekeket. 

De körülbelül itt van vége a regény erényeinek. Azt még megértem (bár attól még erénynek nem tekinthetem), hogy egy Szovjetunióban élő balti szerző kötelező jelleggel a gazdag szereplőket kellett, hogy megtegye gonoszoknak. Ők kivétel nélkül sunyik, haszonlesők, és jól kihasználják mások jóindulatát, de persze továbbra is kapnak jóindulatot, csak hogy ismét kihasználhassák, és az olvasó jobban utálhassa őket. A következetesség ebből a szempontból nem erőssége Sluckisnak, például az egyik oldalon kijelenti, hogy a rossz időjárás miatt mindenki éhezik a faluban, a másikon már a gazdagoknak van ennivalójuk, csak nem adnak belőle. Az egyikük esetében legalább meg van indokolva, hogy honnan veszi, a többieknél ennyi sincs. Pedig az időjárás rájuk is hat. Nem vagyok oda Neringa nevelőapjának feleségéért sem, aki kizárólag azért viselkedik évtizedeken keresztül undokul, mert a férfi annak idején kényszerből vette feleségül, ebből következően akkor is gúnyolja a férjét, ha a szenvedésük közös. 

Na de ezeket még megbocsátja az ember. Ezek a korszakból következnek, amelyikben a regény született; máshogy valószínűleg meg se lehetett volna jelentetni. De ahogyan a közösséget és benne a jókat ábrázolja a regény, az tényleg úgy hatott minden alkalommal, mint egy-egy ütés az ember igazságérzetén és világismeretén. Ha valakit folyamatosan, következetesen gúnyolnak és kiközösítenek, mint Neringát a falubeliek, akkor az még a mesében sem marad jóindulatú, és nagyon könnyen követ el – akár akaratlanul is, pusztán roppant testi erejének köszönhetően – gyilkosságot. Belefér ez egy gyerekeknek való könyvbe is, lásd például a Toldit. Ráadásul olyan a világon nincs, hogy valakit mindenki folyamatosan, következetesen gúnyoljon és kiközösítsen. Hiszen ki is mondja az elbeszélő, hogy vannak, akiknek Neringa nagyon rokonszenves – csak éppen valahogy mindig elfelejtik ezt közölni vele. Mégpedig azért felejtik el, mert észre sem veszik, hogy a folyamatos megszégyenítéssel mennyire megbántják Neringát. Hát a bicska kinyílik a zsebemben az ilyen viselkedéstől, és ne legyen már egy mesében magától értetődő. Az, ahogyan a földnyelv felépül, szintén pusztán gúny tárgya a falusiak körében – amíg rá nem jönnek, mire jó, és boldogan használni nem kezdik, de elfelejtik megköszönni – aztán arra is rájönnek, hogy kárukra is lehet, és jééé, azonnal Neringát vádolják érte, továbbá kizárólag tőle várják a megoldást is. Mint közösség, semmilyen értelemben nem működnek. Én nem szeretném, ha a mai gyerekek ezt a mintát vennék át. Az meg aztán, hogy Neringa még magára is veszi a vádjaikat, és önmagát hibáztatja a történtekért, sőt, az elbeszélő is őt hibáztatja, tényleg mindennek az alja. 

Legyen a regény stílusa akármilyen gyönyörű (köszönhetően Rab Zsuzsának), legyenek az illusztrációk akármilyen bájosak (köszönhetően Róna Emynek), legyen akármilyen informatív, ami a balti kultúrát illeti (még Hamlet malmát is ügyesen beleilleszti a történetbe Sluckis), ez a könyv határozottan nem gyereknek való. Hála Istennek el is felejtették régen. Én nagyon örülök, hogy megtaláltam, a benne szereplő néphagyományok miatt, de a jellemek és a közösség ábrázolása kritikán aluli. 

Pontszám: 10/6

Kiadási adatok: Kárpáti / Móra, Budapest–Uzsgorod, 1976. 106 oldal, Rab Zsuzsa fordítása, Róna Emy illusztrációival

A bejegyzés trackback címe:

https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/api/trackback/id/tr7618176573

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása