Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Nehogy Sárszegen végezd (Kosztolányi Dezső: Pacsirta)

2021. április 05. - Timár_Krisztina

kosztolanyi_pacsirta.jpgÚjraolvasás vége. 

Kevesen tudnak ennyit arról, hogy hogyan működik az emberi lélek, és még kevesebben tudják ilyen pontosan megtalálni hozzá a szavakat. Szerencse, hogy ilyen rövid, különben sokkal rosszabbul esne elolvasni. Mert ez a gyönyörű cím igen-igen szomorú és igazságtalan történetet takar. 

Első látásra úgy tűnhet, hogy cselekménye nincs is – idősödő házaspár egyetlen lánya egy hétre nyaralni megy, mire a házaspár kirúg a hámból –, az első látás azonban, mint oly sokszor, csalóka. Ahhoz, hogy kiderítse az olvasó, mi történik itt voltaképpen és miért, ugyanolyan nyomozói munkát kell folytatnia, mint az Édes Anna olvasása közben. Figyelni a főszereplők minden mondatát, minden tekintetét, mozdulatát, hirtelen érzelmi rohamaikat, reakcióikat a külvilág apró, szinte jelentéktelen történéseire,* főképpen pedig az álmaikat, kezdettől fogva – és mindegyik esetben feltenni a nagy kérdést: miért? Nem olyan nehéz rájönni. 

Miért fiatalodik meg mind a férj, mind a feleség a maga módján ebben az egy hétben? Miért teszik meg mindazt, amit normális körülmények között soha nem tennének? Miért számítanak éppen azok a körülmények normálisnak? Mit is jelent az, hogy „norma”? Ki alkotja meg, ki fogadja el, kinek jó? Itt leginkább senkinek, de azért fennmarad.

Ez a három ember tulajdonképpen egész életére be van zárva – nesztek, karantén –, illetve inkább „kizárva” mindabból, amit a társadalom lehetővé tenne számukra, sőt, adott esetben el is várna tőlük. Mert mindaz, ami ebben a hét napban történik, hosszú évek eseményeinek sorát és okát tárja fel. Célt, azt nem, mivel az nincs. Nem mintha vágy vagy akarat nem volna a változásra. Van mind a kettő, hajaj. Adott esetben bűntudat is miattuk. 

Ami az okokat illeti, láthatólag minden egyetlen okra vezethető vissza: Pacsirta csúnya. Ezért is végtelenül szomorú és igazságtalan ez a történet. Pacsirta kinézetét úgy kezelik, mint valami fogyatékot, márpedig ebben a világban, aki fogyatékkal él, annak létezni sincs joga, nemhogy teljes életet élhetne. Márpedig itt elvárás nemcsak az, hogy az ember teljes életet éljen, hanem még az is, hogy ezt hogyan tegye. Már születéskor ki vannak jelölve az utak és korlátok. Nem akarod ezekhez tartani magad? Így jártál. Akarod, csak nem megy? Még ki is röhögnek, vagy lesajnálnak, ami gyakorlatilag ugyanaz. Meg az összes hozzátartozódat is veled együtt. Sejthető, mennyire utáltam ezt a regényt kamaszkoromban. Azt a nyelvet, azt a stílust, amelyen megszólal, akkor még csak mérsékelten tudtam értékelni. Pedig az tökéletes, egy szót el nem lehetne venni belőle, vagy hozzá nem lehetne tenni. Látszik, hogy költő írta.  

Most viszont rájöttem valamire, amit akkor egész biztosan nem vettem észre, vagy legalábbis nem tudatosan: ebben a világban nem egyedül Pacsirta és családja szenved, csak rajtuk látszik is. Itt gyakorlatilag mindenkinek van valami defektje. Egynek se lennék a helyében. Még azok is, akik abszolút megfelelnek mindenféle elvárásnak, a harmonikus felszín mögött elégedetlenek, másra, többre vágynak. Ha mégsem, akkor önpusztító életmódot folytatnak, és annál büszkébbek magukra, minél gyorsabban viszi őket sírba. A Vajkay szülők tulajdonképpen, legalábbis ebben az egy hétben, nagyon is képesek arra a bizonyos „többre”: hasznos és kreatív tevékenységekbe fognak, amelyek mindkettejüknek örömet okoznak; őket pusztán az idő szorítja korlátok közé, de az aztán alaposan. A többieket viszont a tér: a város, amely minden embert magányossá, minden életet céltalanná tesz. Kivétel talán csak a színésznő és a vőlegénye. Ha ugyan kivételek. Lehet, hogy csak nem látjuk őket elég közelről. 

Szóval ettől lesz ez a történet szomorú és igazságtalan. Továbbra is utálom. Bocs. Ne ezt olvasd depresszió ellen. Ha viszont rendben vannak az idegeid, akkor fogjad csak, nem kell ennél jobb önismereti tréning. Csak utána tisztázd magadban szépen, mi is az életed értelme, nehogy Sárszegen végezd. 

A pontozásom szigorúan szubjekív. 

* Sőt azt is, hogyan szólítják ők egymást, vagy őket az elbeszélő. Amíg Pacsirta jelen van a szülők életében, addig az elbeszélő is úgy hívja őket, hogy „apa” és „anya”. Ahogy Pacsirta távolodik vagy közeledik, úgy felejtődik el és bukkan fel újra ez a két szó, hogy helyt adjon vagy ne adjon helyt a szereplők tulajdonképpeni nevének. Az más kérdés, hogy keresztneve leginkább a férjnek van; a feleséget a férje vezetéknevével emlegetik.

Pontszám: 10/8 

Kiadási adatok: Interpopulart, Bp., 1995. 108 oldal

A bejegyzés trackback címe:

https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/api/trackback/id/tr5716491364

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása