Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Gyűjtögetek – válogatok – alakítok – alkotok

Az emberi szó, az isteni nevetés meg a spontán túláradó... (Kharón vagy a vizsgálódók)

2021. január 09. - Timár_Krisztina

alexandre-chaudret-mockinggoliath-obolus-charon01-normalres.jpgLukianoszt olvasok. 

Felvilágjárós rész is van benne. Nahát, ilyet is ritkán lehet látni. Nem az ember megy le kíváncsiskodni, hanem Kharón, az alvilági révész jön föl szétnézni abban a világban, amelyről már olyan sokat hallott. Megfordul a szokásos logika: az ő számára a mi világunk a rejtett, vagyis számára a mi világunkban keresendő bármiféle igazság. És ki más lehetne a kalauza, mint Hermész. (Róla majd írok külön egy bejegyzést, ha a végére értem a Lukianosz-összesnek, mert a szerepe szövegről szövegre változik, de számomra mindig kicsit szokatlan. A Kharónt ábrázoló kép alkotója Alexandre Chaudret, alkotói oldala itt.) 

Szóval nagy várakozásokkal indul a dialógus: ugyan milyen igazságot fogunk látni Kharón nézőpontjából? Sajnos elég hamar kiderül, hogy nem nagyon van neki önálló nézőpontja, inkább a kalauzának van. Én már ott gyanakodni kezdtem, ahol Hermész azt ígéri neki, hogy a lényeget mutatja meg. Aha. Ezt a szót nem szeretem. Azt szokta jelenteni, hogy „ami az én szempontomból a legfontosabb, csak általánosnak nevezem, mert úgy jobban hangzik”. Kharónnak már csak azért sem lehet nézőpontja, mert a számára szokatlan fényben szinte megvakul, és szó szerint Hermész teszi lehetővé aztán, hogy újra lásson, még élesebb tekintettel, mint korábban. 

dabza3kxgainun5.jpgAz nagyon tetszik, ahogy megoldják, hogy Kharón mindent láthasson. Mágikus is, vicces is, ahogyan a szavak erejével történik minden: Hermész kimondja, hogy menjen föl négy hegy egymás tetejére – és fölmegy. :) Aztán kimondja, hogy Kharón lásson és halljon mindent, ami a világon történik – és lát és hall. Amennyiben az istenséget Hermésznek hívják, aki mégiscsak a kommunikáció megtestesítője vagy mi, és amennyiben emberi erőhöz nyúl (na, mi a fene?), azaz elkezdi idézni Homéroszt, egyszerűen bármi megvalósítható. Szimpatikus világkép. 

(A rajz Imogen Foxell munkája, alkotói oldala itt.)

Na, ezzel nagyjából ki is merül a szimpatikussága a világképnek, amelyik már megint a köré összpontosul, hogy minden emberi tevékenység értelmetlen és nevetséges, mivel úgyis mindnek a halál a vége. Annyira nem proto-posztmodern ez a Lukianosz (pedig a szóbeli hagyomány fenti használatától már reménykedni kezdtem), hogy valamelyik istenségnek eszébe jusson megjegyezni, hogy „ecsém, hát akkor annak mi értelme, hogy tollat fogjon ez a macskajancsi, és írjon mirólunk?” Ennek az értékeléséhez én még mindig nem vagyok eléggé melankolikus, hála Istennek, de azért elfogadom érvényes álláspontnak. Csak hozzáteszem, hogy nemrég olvastam újra A Mester és Margaritát (itt írtam róla), és még eszemben van a végén Woland kismonológja arról, hogy ugyan hogy nézne ki a világ árnyék nélkül, milyen sima és egyforma lenne minden. Ezeknek is fel lehetne tenni a kérdést, hogy az rendben van, hogy az embernek nem szabad hagynia, hogy eluralkodjon rajta a gőg, hiszen mindenki halandó, de ugyan hogy kellene kinézni a világnak szerintetek, házat se építsünk, mert egyszer úgyis összedől? Nem mondják meg. Mondjuk, még több mint másfél kötetnyi Lukianosz hátra van, hátha abban megmondják.

homer_british_museum.jpgAz viszont, ahogyan Homérosz halálát megjeleníti, elsőrangú. Azon tényleg vigyorogtam. Ez tényleg a bahtyini recept: a tisztelet nem zárja ki a gúnyt, és nem is lesz tőle kisebb az, akit tisztelünk. Az egy dolog, hogy Kharón bárkájában szó szerint hányásként jön ki Homéroszból az egész életműve. (Háhá, hallottam én már rosszabb értelmezését is annak, amit Wordsworth úgy fogalmaz meg, hogy a költészet az erőteljes érzelmek spontán túláradása, ugyan vajon Wordsworth rájött-e erre odaát.) Az meg egy másik, hogy ezeknek a szavaknak olyan erejük van, hogy még az istenség által is elállíthatatlan vihart kavarnak a túlvilág határfolyóján (attól lesz Homérosz tengeribeteg), és magát Kharónt is megrémítik, arról nem beszélve, hogy nélkülük Hermész sem vezethetné fel révész-barátját a világ tetejére. Na, hát akkor mégiscsak létezik valami, aminek értelme van, nem függetlenül a tengeribetegségtől?

lucianus.jpgJa, és marha jó, ahogyan a Moirákat (sorsistennőket) ábrázolja, akiknek a kezében ott van minden ember sorsfonala, és az embereket úgy mozgatják, mint a marionettbábukat. Komor is, komikus is...

...és rájöttem! Tudod, mi vagy te, Lukianosz? Hát romantikus!

Asszem, föltaláltam a spanyolviaszt.

(Ahogy haladok a Lukianosz-összessel, több ilyen bejegyzést is fogok készíteni, lehet számítani rájuk. Ez a gyűjtőoldal, de a „Lukianosz” címkét is lehet nézni.)

A képek forrása: Artstation, Imogenfoxell.com, Wikipédia, még egyszer a Wikipédia. Az általam olvasott fordítást Jánosy István készítette.

A bejegyzés trackback címe:

https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/api/trackback/id/tr8916378356

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása