„…még tanulságosabbak annak az asszonynak az írásai, akit Zsidó Mária álnéven ismerünk. Ez a görög Mária nyilvánvalóan a Nyugat legrégebbi alkimistája. Egyetlen írása sem maradt fenn teljes egészében, de kortársai – mint Zoszimosz is – úgy hivatkoznak rá, mintha Mózes nővérével, Mirjámmal lenne azonosítható. (…) Mária hitének kérdése csekély jelentőséggel bír. Felettébb jó képességű kémikus azonban, akinek egy sor új technikai szerkezet feltalálását tulajdonítják: a forró hamuval teli, állandóan langymeleget tartó dobozba zárt edényét; a trágyafürdőét, mely korlátlan ideig megőrzi a meleget; a dupla falú kazánét, melyet franciául még ma is 'bain-marie'-nak neveznek.”
Írta Kurt Seligmann, Mágia és okkultizmus az európai gondolkodásban című művének 78. oldalán (Gondolat, Bp., 1987. Greskovits Endre fordítása), amelyről itt írtam. Jelentem, az angolok is ugyanúgy hívják azt a bizonyos eszközt. Klasszikus képe oldalt látható, innen van. A fenti kép forrása a Wikimedia Commons.
Klasszikus alkimista írásokat keresgéltem a neten, találtam is nem csekélyebb személytől, mint Nicholas Flameltől (angol nyelvre fordított) könyvet a Bölcsek Kövéről. Amíg meg nem veszem, addig vigasztalom magam ilyen netes forrásokkal. Összehasonlítva az általam oly igen becsült Seligmann-könyvvel, hitelesnek tűnt. És ebből tudtam meg, hogy a „bain-marie” valóban a mai napig használatos, valamint hogy angolul is (sőt az egyik kommentelő szerint spanyolul is) így hívják, csak most már nem kizárólag a vegyészek privilégiuma, hanem a konyhába is beszivárgott...
...és ezen a ponton jöttem rá, hogy az én kedves tejesfazekam, amelyikben soha, de soha nem kozmál le a tej, szintén hasonló elven működik. Most már tudom, kit kell szeretni érte. Elnézést a képen látható kopásokért és egyéb lesúrolhatatlan csúfságokért (a fazék másik füle régen letört), ezekből látszik, milyen gyakran használom, vagyis milyen jó, hogy van nekem.
Ma már (legalábbis tudtommal) nem dupla falú kazánként létezik tehát a bain-marie, hanem olyan dupla falú üveg- vagy fémedényként, amelynek a két fala közé vizet töltenek. (Erre való a fazék oldalán látható lyuk.) Így nem az edényben levő anyagot, hanem a vizet éri közvetlenül a tűz ereje, majd a víz felforr, és az melegíti, ami az edényben van. Amely anyag így szintén a megfelelő hőmérsékletűre hevül, de nem károsodik. (Ld. oda nem kozmált tej. Vegyi laborban nem hátrány.)
A Máriáról szóló első feljegyzések a Kr. u. III-IV. században élt Zoszimosz (latinul Zosimus Alchemista) írásaiban jelennek meg, és már ő se tudta pontosan, mikor élhetett, csak azt, hogy több száz évvel korábban. Az valószínűleg túlzás, hogy Mózes nővére lett volna, inkább a klasszikus kori Athénban lakhatott. Ha minden igaz, Démokritosz tanára volt, azé a Démokritoszé, aki az atomokat kitalálta. A vallása se biztos, de rendszerint Zsidó Máriának nevezik. Egyébként töredékek maradtak fenn a műveiből, más ókori művek idézik néha.*
Nemcsak a fenti praktikus edényt találta fel, hanem egy lepárlókészüléket és a kondenzátor-szeparátort. Az előbbivel csinálják ma a konyakot. Az utóbbit Seligmann szerint a középkor óta arra használják, hogy a virágok illatanyagát kivonják. Használatát „bfg3” molytárs így magyarázta el nekem: „Most is hasonló célokra használják, láttam is működni laboratóriumban. A kondenzálás ez esetben a gőz folyadékká alakítását, lecsapatást jelent. A berendezés lényege nagyjából az, hogy az illóolaj tartalmú növényt vízbe teszik, majd forralják – ha közvetlenül melegítenék fel a növényt, az illóolajok oxidálódnának („megégne” az egész). Az illóolaj és a víz is párolog; a kondenzátorban (megfelelően beállított hőmérséklet segítségével) lecsapódik a víz, de az alacsonyabb forráspontú illóolajok nem. Ezután a szeparátor elválasztja egymástól a folyadékot és a gőzt, így elkülönítve a víztől az illóolajat, amelyet később szintén le lehet csapatni.” Váó, ezen az elven működik az olajfinomítás is. Meg a légkondi.
Természetesen nem egyetlen női alkimista létezett a világtörténelemben. Seligmann egy Kleopátra nevű ókori nőről is ír (nem azonos a királynővel), illetve Perenelle Flamelről, a Nicholas feleségéről és munkatársáról. Ezen a blogon még többekről olvashattok.
Végül álljon itt egy eszement jó (Mária koránál jóval későbbi kort idéző, de azért még éppen eléggé ódon hangulatú) kép egy női alkimistáról. Mindenféle módon manipulált kép: először is photoshoppal tették a nő elé az asztalt, másodszor színésznőről van szó, aki ráadásul éppen csalót játszik Ben Jonson klasszikus szatírájában. Mégis nagyon, de nagyon tetszik nekem. Csaló vagy nem csaló, az kétségtelenül igaz, hogy okosság és termet nem függ össze, és a tudós se feltétlenül karósovány. Ha csak ránézek a képre, kiváló ötleteim támadnak, már csak meg kéne őket írni.
* Ha valaki ebből a sok bizonytalanságból esetleg arra következtetne, hogy az illető nem is biztos, hogy létezett, akkor utasítanám a Mátyás királyról szóló mondakörhöz. :) Attól, hogy valakiről sok-sok anekdotát mesélnek, amelyek nem feltétlenül történtek meg mind, az még egyáltalán nem bizonyíték az illető élete és cselekedetei ellen.
Ezt 2017. augusztus 14-én írtam, 2020. október 10-én javítottam és kiegészítettem.
