A kettő közül a régebbi magyar kiadásban jutottam hozzá a regényhez, és utólag tudtam meg, hogy ebből azért egy-két dolgot kihúzott a cenzor. Jó volna az angol fordítást beszerezni, abból valószínűleg nem maradt ki semmi.

Ezt csak azért írom, hogy teljesen egyértelmű legyen: ez a könyv még ebben az állapotában is olyan nyomot hagy, mint egy lórúgás, hát akkor milyen lehet cenzúra nélkül. Írhat bárki bármit a második világháborúról, minden erőfeszítést és zsenialitást tisztelek, de Bikovnál jobbat úgyse fog. Esetleg ugyanolyan jót.

Mint minden Bikov-regénynek, ennek is a kisember a hőse. Tényleg „hőse”. Még az elbeszélő is az a maga módján, pedig ő csak teszi a dolgát, megy, ahova küldik, és igyekszik közben ember maradni, sárban, fagyban, aknamezőn, kitört ablakú hodályokban, géppuskatűzben. Hát még azok, akikre felnéz: a vidám, könnyed jóbarát és a goromba pokróc ápolónő. Vagy mindenki más, akit hosszabb-rövidebb időre látunk, aztán eltűnnek, és jó eséllyel sose térnek vissza. Szívósan, kitartóan ragaszkodnak az életükhöz és/vagy a kötelességükhöz, miközben egyre gonoszabbul zárul köréjük az ellenséges gyűrű, és még annál is gonoszabbul a szovjet tisztek/tisztviselők felelőtlensége, szolgalelkűsége, embertelensége.

Fura, de ez a regény az igazság megtalálásának története is, bármi legyen is az. Ezen a csatatéren (kis falvak, régi műhelyek, ottfelejtett betoncsövek, szinte érezni lehet a piszkos hó és a benzin szagát) mindenkinek órák leforgása alatt meg lehet ismerni a valódi arcát. Aztán vagy örül az ember annak, amit lát, vagy nem.

És az emlékezés története is, az emlékek feldolgozhatóságának (-hatatlanságának) története. Erre pedig nemcsak az egyénnek, hanem a közösségnek, az utókornak is szüksége volna. Más kérdés, hogy nem sokan hajlandóak egyáltalán foglalkozni vele. Mármint a győzelem napjának megünneplésén kívül, ami az elbeszélés keretét adja. Amiben az egészségesnél jóval több az elhallgatás.

Annyira jó, hogy nem is értem, hogy jelenhetett meg a szerző hazájában is, nemhogy azon kívül. És hogy még angol fordítása is legyen, hát ez túlmegy a felfogóképességemen.

Ezt 2020. január 7-én írtam.

Pontszám: 10/10