Na, akkor számoljunk.

Elolvastam egy könyvet, amelyet Comore-szigeteki író írt. Meg is van itthon, egy nagyon kedves kolléga jóvoltából. Eddig tíz pont.

Képes voltam végigolvasni franciául háromszáz igen sűrű oldalt. Ennyit utoljára a Gargantuánál kellett szótáraznom, és abba beletört a bicskám. Ennek meg a végére értem. Ezek után ahhoz is hozzá merek fogni újra. (Nem most.) Még mindig tíz pont. (Bár annak egy része nekem jár, nem a könyvnek.)

A lapok jó puhák, a nyomtatáshoz hozzáérni is kellemes. Nem is tudom, mikor esett utoljára fizikailag ennyire jól könyvet a kézben tartani. Ezt ugyan nem illik pontozni, de na, valahogy ki kell emelnem.

A történet tulajdonképpen nagyon szép. Egymást követő nemzedékek és sorsok Madagaszkáron és a Comore-szigeteken, anyaság, apaság, barátság, szerelem, elszakadás, egymásra találás… különösen a pillanatok alatt kialakuló lelki szövetségek tetszettek. Meg az, ahogyan a némaságot és siketséget, azaz a testi fogyatkozásokat metaforikus erővel ruházza fel, ugyanakkor megmutatja, milyen könnyen megoldhatja a fogyatkozásból adódó problémákat egy kis normális jóindulat. Tíz pont.

Amennyire a stílusát követni tudtam, az is gyönyörű. Elsősorban a szavak hangzása, mivel azt még akkor is érzékeltem, ha a jelentésük csak halványan rémlett. Mint a zene, mint a költészet, tényleg. Vagy azok a részek, ahol a helybeli hagyományos ruhadarabokról mesélnek. Azok a színek, minták, formák. Szinte az ujjam alatt éreztem az anyagukat. Tízpontabb a tíz pontnál.

Detejóságosmélykékég, olyan is régen fordult már elő, hogy én ennyire várjam egy regénynek a végét. Úgy kb. a harmadik oldaltól kezdve. Azt hittem, sose fejezem be. A könyvmolyfegyelem csodája, hogy a kétszázadik oldalon nem bőgtem el magam azon, hogy még a harmada hátra van. Szó szerint. Ez borzasztó. Egy pont. Se. Volt ennek szerkesztője egyáltalán? És ha volt, elaludt a harmadik oldalon? Megjegyzem, nem lenne csoda.

Eleinte azt gondoltam, a nyelvi nehézségek miatt nem bírom követni – pláne felfogni ésszel – az eseményeket. Sokszor visszalapoztam, néha rá is jöttem, hogy én tévedtem, de a legtöbbször képtelen voltam megtalálni az elvesztett fonalat. Úgy a kétharmadánál adtam fel, és törődtem bele, hogy nem, tényleg nem én vagyok a hülye. Ebben a regényben ugyanis rendkívül gyakoriak az idősík- és nézőpontváltások. Ez még rendben van. Ha azonban mindezekhez a következetesség maximális hiánya is társul, és az író olyan boldogan veti rá magát minden kósza ötletre, mint kismacska a nála kétszer nagyobb gombolyagra,* abból narratív katasztrófa lesz. Lett. (Lábjegyzetben leírom, de spoileres lesz.**) Erre a sok szörnyűségre pedig a tudatom a harmadik oldaltól kezdve masszív unalommal reagált. Ja, és az utolsó oldalon se derült ki, mit akar jelenteni a cím.

Na, így jött ki az átlag. Így is nehezen. Volt ez hat is, öt is, aztán úgy döntöttem, hogy magamnak is adok pontot. :P

Viszont ünnepélyesen fogadom, hogy soha többet a büdös életben (de legalábbis addig, míg meg nem tanulok legalább olyan tempóban olvasni franciául, mint ahogy angolul tudok) nem veszek a kezembe olyan kétszáz oldal fölötti francia nyelvű könyvet, amelyikről összesen annyit tudok, hogy a szerzője milyen nemzetiségű.

U.i.: Oké, még egy haszna volt az olvasásnak. Rájöttem, hogy a telefonon sokkal könnyebb használni a szótárprogramot, mint a laptopon. Vonaton is, ágyban fekve is tudtam olvasni. Kiváló tapasztalat.

* SPOILER 
Író: – X kapcsolatba akar lépni az anyjával. [Ez a regény több szereplőjére is igaz.] Miért ne derülhetne ki harminc oldallal a vége előtt, hogy nem is az volt az anyja, akiről addig azt hitték? Az olyan drámai lenne.
Olvasó: – De hát többször elhangzott, hogy nagyon hasonlít rá! Hogy az ő örökségét viszi tovább! Sőt, konkrétan sikerült a családi tudattalan segítségével kapcsolatba lépnie az anyja felmenőivel is! [Ez is több szereplőre igaz.]
Író: – De nem érted, hogy az úgy nem elég drámai? Ez az igazi ötlet, írjuk át az anyját! Már írom is.
Olvasó: – Nekem is eszembe jutott valakinek az anyja, de nem mondom ki hangosan.

** SPOILER Három nemzedéknyi idő alatt letudja a regény a Comore-szigetek francia uralom alá kerülését (XIX. század vége), függetlenné válását (1975) és a Facebook korát. Ehhez képest alig zavaró melléfogás, hogy a vénséges vén Urangónak, aki még emlékszik a franciák előtti időre, maximum negyvenéves lányai vannak. Vagy hogy Sikidju előbb tinédzserként hal bele a szülésbe, majd tíz oldallal később harmincéves femme fatale-ként látjuk viszont, még a szülése előtt. Miközben Faïrûzt hol az apja adja el a leendő férjének, adósságai elengedéséért cserébe, hol önként menekül rossz házasságba az apja majomszeretete elől. A társadalmi háttér ábrázolása csak addig működik, amíg iszlám közösségben vagyunk, a katolikus közösség belső szabályairól az író legfeljebb hallomásból tudhat, úgy se sokat. Megjegyzendő, hogy aki jót akar magának, jegyzetelje a szereplőket az első oldaltól kezdve, hogy ki kinek a kicsodája – de igazából mindegy, mert itt szappanopera módjára még az anya se biztos, nemhogy az apa, és három-négy évtizednyi különbséggel tudnak felbukkanni random szereplők a legváratlanabb helyeken és időkben. Adott esetben homlokegyenest ellenkező jellemvonásokkal, mint legutóbb. Amerre éppen a kiscica gombolyagja gurult. Azt a kérdést, hogy mikor ki beszél kihez, inkább ne is tegyétek fel. Én se tettem. Olvastam, beletörődve végzetembe, és a vége felé már azt is szó nélkül vettem tudomásul, hogy a siketnéma lány időnként jelel, máskor megszólal. Végül is valahol a könyv elején is elhangzik az a mondat, hogy mennyire szereti a nevelőanyja hangját, fel fogja hívni telefonon, majd a következő oldalon megint jelel.
Ráadásul van a regénynek egy hol felbukkanó, hol eltűnő mitikus-fantasztikus szála. Hogy még bonyolultabb legyen a dolog. Gondolom, helybeli hiedelmeken alapszik. Először örültem neki, bár megvolt az a halvány benyomásom, hogy nem igazán illik a történetbe, de reménykedtem. Hiába. Se mágikus realizmus nem lett belőle, se igazi fantasztikum, csak pár idegesítő bakugrás. Még a katarzis is elmaradt a végéről. 

Ez a bejegyzés egy sorozat része, amelynek minden darabja a világolvasási kihíváshoz kötődik. A teljes listát itt találjátok. 

Ezt 2019. március 16-án írtam. 

Pontszám: 10/7