Újraolvasás vége.

Följebb pontozni már nem tudom.

Filozofikus mese, a legjobb fajtából. Túlzás nélkül hívható úgy, hogy a magyar Varázsfuvola. Vörösmarty a Mozart-operáéhoz hasonló alapokra építette fel a maga drámáját, magyar népmesék elemeiből, a romantika nyelvén.

Már csak a két központi pár miatt is adja magát a párhuzam a Varázsfuvolával. Itt is négyen járják a változatos próbatételek útját, a Mozartéhoz hasonló felosztással: két arisztokrata (királyfi – tündérlány) és két közrendű (jobbágylegény – cselédlány), továbbá ahhoz, hogy elnyerjék végül a boldogságot, mindannyiukra szükség van, egyikük sem hiányozhat. Csak az operabelihez hasonló mesterük nincs, aki ellátná őket egyértelmű utasításokkal. Esnek is nélküle akkorákat, éppen csak ki nem lyukadnak a Föld túloldalán. (Szegény Csongor, a világ fölött repülésből egyenesen a gödörbe.) Ellenfél, az van, akkor most tessék legyőzni egyedül, instrukciók és minden nélkül. Mirígy ráadásul veszélyesebb az Éj királynőjénél, mert nagyságrendekkel több az eszköze, és tevékenységének túlnyomó részét láthatatlanul végzi. Avagy… hopp: kicsoda is itt az Éj voltaképpen? Segítő vagy hátráltató, esetleg valami egészen más?

Emlékezni szoktam arra, hogy hogyan fogadtam gyerekként a nagy klasszikusokat. Ennek az olvasásából viszont éppen csak annyira emlékszem, hogy az első soroktól kezdve fogva tartott és vitt magával a ritmusa, a szavak hangzásában pedig szinte lubickoltam, pedig a felét nem is értettem. Tudom, hogy ettől a könyvtől (is) a nehéz nyelvezete miatt tartják távol magukat sokan, én meg annak a csodabogár-kisebbségnek a tagja vagyok, amelyik kezdettől fogva pont azt szereti benne. Meg a mesemotívumokat, persze, hiszen azok is eljutottak a tudatomig: az aranyalmafa, amelyet csak a megfelelő királyfi tud megőrizni elalvás nélkül, a hattyúból emberré váló tündérlány, aki a szerelméért cserébe elveszíti halhatatlanságát, a három ördögfi meg az ő örökségük… világos, mint a vakablak, ismertem őket régről.

Ahhoz nőnöm kellett, igen sokat, hogy többet is értsek belőle. És hála Istennek ez azok közé a klasszikusok közé tartozik, amelyeket minél jobban ért az ember, annál jobban lehet szeretni. Pedig legalább annyi keserűség és kiábrándultság van beleírva ebbe a szép mesébe, mint amennyi csodálatosság.

Milyen út vezet a boldogság felé? Többféle: az egyik háromfelé szétágazik,* a másik a romantikához illően körbemegy, tehát eleve kétséges, hogy elér-e bármiféle célt; de gondolkodhatunk különféle dimenziókban is: vezet út az égen, és vezet a földön. Egyikről sem jósolható meg előre, hogy el lehet-e jutni rajta egyáltalán valahová, és ha igen, akkor valóban a boldogsághoz, az élet értelméhez-e, vagy valami sokkal, de sokkal rondább helyre. Aztán a végén lehet gondolkodni azon, hogy ügyes mesemondó milyen szépen megoldja azt a happy endet – csak nem mindegy, hol és kinek, illetve hogy kinek nem. Ja, meg hogy milyen áron. Amely árat egyébként azokkal a szereplőkkel is kegyetlenül megfizettetik, akik végül nem mennek semmire. A romantika színe, kérem tisztelettel, nem a rózsaszín és nem a piros, hanem a fekete.

Milyen a viszonya férfinak és nőnek? Hát enyhén szólva is bonyolult. A két páros természetesen két szélsőséget képvisel, a szellemit és az anyagit, szerelemben is, másban is. A végkifejlet azt sugallja, a harmónia mindegyikük számára elérhető, de azt is, hogy kölcsönösen szükségük van egymásra. Csongor és Tünde vonzalma álomszerű (bár egyáltalán nem tökéletes; Csongor például rendszeresen beleesik az útjába kerülő szép nőkbe, már amennyiben Tündéhez hasonlítanak, de akkor is milyen már), ennek megfelelően tisztelik, sőt imádják egymást, a legnagyobb áldozatokra is készek egymásért, egymás nélkül nem érzik teljesnek az életüket. (Csongor vándorútja üres, míg meg nem tudja, hogy a tündér létezik; Tünde személyesen ülteti el az aranyalmafát, amelynek a mágiája úgy működik, hogy kizárólag a kiválasztott királyfi tudjon a közelében ébren maradni.) Balga és Ilma vonzalma földibb már nem is lehetne, főleg Ilma állandó szexuális vágya vicces,** vagy amikor Balgáról kiderül, miféle az ő nőideálja.*** (Tapasztalatlan olvasónak instrukció: ha ölelésről és csókról beszélnek, gyakorlatilag mindig szexről beszélnek virágnyelven.) A darab leghumorosabb pillanatai a két páros kontrasztjából származnak, ahogy folytonosan összecsattan egymással a szellemi és az anyagi, és egyik se győz, és egyik se veszít, és én olyan boldogan mosolygok, mint a nyári nap.

Persze nemcsak a szerelemben párosít anyagot és szellemet ilyen ügyesen Vörösmarty, hanem kb. mindenben. A királyfinak például lehet haladni a levegőn át, hétmérföldes csizmában, szeme előtt a világ átfogó látomásával – csak könnyen lezuhanhat. (Vörösmarty kitalálja a három ördögfi számára a tuti örökség-visszaszerzős módszert, a repülésnek annyi.) A szolgájának lehet haladni a ördögök vontatta szekéren, úgy gyorsabb és biztosabb – de ha a hétmérföldes csizma nincs, a szolga bizony el se indul. Pedig az ő boldogsága is ott van az út végén, és ő nagyon szeretné elérni azt. Az Éj nagyromantikus-hátborzongató monológját a világtörténelemről csak Tünde érti, Ilma egy árva szót se, pedig mindkettejük sorsát érintené a szöveg, de Ilmának esélye sincs Tünde nélkül, hogy ennek megfelelően éljen. Tünde viszont azonnal élhetetlen lesz, mihelyt valami gyakorlati ötletre van szükség – azt Ilma találja ki, hogy hogyan hívják maguk után a férfiakat.

Sorolhatnám még holnap ilyenkorig, de nem teszem. Csak azt említem még meg, hogy ebben a műben szerepel a magyar irodalom első prostituáltja. Pimasz, vagány, mindenre elszánt, eleven humorérzékkel megáldva, kétségbeejtő társadalmi háttérrel megátkozva, és úgy megírva, hogy részvétet keltsen.

…valamint említettem már, hogy ennek a szövegnek már a hangzása is annyira szép, hogy viszi magával az embert öntudatlanul? És hogy a nagy része ugyanolyan ritmusban íródott, mint például a Kalevala, mert hogy az antik verslábak közül a finnugor nyelvek természetes ritmusának a trocheus felel meg a legjobban? Csak a három vándor és az Éj monológja közben vált át a gondolati költészet ötös jambusaiba. És tökéletesen kész vagyok attól, hogy a hármas úton még a minden szellemitől idegen Balga is jambusokban kezd beszélni, de mégis úgy, hogy közben Balga marad, értetlen, földhözragadt és komikus?

Énnekem ettől végem van. Több rendben is.

Rajta van a bakancslistámon, hogy megtanuljam kívülről.

Még pár újraolvasás, és simán összejön.

* Ezzel a hármas úttal meg az Ilma feladványával egyszerűen nem tudok betelni. Mióta felfogtam, el vagyok bűvölve tőle egészen, bele vagyok zúgva ebbe az ötletbe, fülig és örökre. Ez akkora telitalálat, hogy ilyet Robin Hood is csak ünnepnap lő. SPOILER Csongor megkérdi, hol találja Tündérhont. Tünde már nincs jelen, Ilma válaszol: „Sík mezőben hármas út, jobbra-balra szertefut, a középső célra jut.” És hogy néz ki a hármas út? Három, küllemre teljesen egyforma út egyetlen ponton találkozik, egymással mind azonos szöget zárva be. Na, melyik a középső? Mindig az, amelyik felé fordul az ember. De olyan nincs, hogy Tündérhon három különböző irányban legyen! Nincs hát. Akkor mégis melyik a középső? Lássuk, melyik vándor jut el Tündérhonba… látjuk: mindhárman szörnyű véget érnek. Melyik úton kell elindulni? Hát a középsőn. DE MELYIK AZ? Ha mind egyforma, akkor egyik se, te lökött, tanulj már meg a rendszeren kívül gondolkodni, és lépj le a hármas útról, csak annak van értelme. 
** SPOILER ...és amikor megcsalja Balgát, akkor még csak nem is szebb a partner egy fokkal se a bizonyos ördögnél... 
*** SPOILER Az a jelenet egyszerre filozofikus és komikus: Érkezik Tünde, Csongor ámul, látja a tökéletesség megtestesülését, mögötte meg a tökéletesség árnyékát, Ilmát. Ha Csongor platonikus nézőpontjából tekintjük, Ilma valóban árnyék, a tökéletesség földi megfelelője. Balga véleménye cseppet sem platóni: Még hogy ez a nagydarab, izmos nőszemély árnyék legyen? Hiszen az árnyék nem megfogható, Ilma viszont az, de még mennyire az, és Balgának pont ezért kell. Én meg leborulok a Vörösmarty nagysága előtt. Egyvalami zavart a végén: hogy az ő kapcsolatuk nem zárja ki a testi bántalmazást sem. Hogy amikor Csongor és Tünde boldog gyöngédségben egymásra lelnek, akkor Balga azzal kezdi a nagy találkozást, hogy nagyon megveri Ilmát. Ez még a kor kontextusában tekintve is durva, bár azért a szimmetriáról gondoskodva van: Ilmát nem kell félteni. Egyszer már véresre csípte Balgát, egyszer úgy végigtaposott a hátán, mintha szekér ment volna rajta végig, továbbá legaálbb egyszer (még tündérré változása előtt) megpofozta. És Balgának ez tetszik. És Ilma a végén Balgával akar maradni. Hát Istenem. Szerintetek hogy mutatna Vörösmartyn a BDSM címke?

10/10

Ezt 2019. április 3-án írtam.