Határozottan nem én vagyok a könyv célközönsége, de egyáltalán nem bántam meg, hogy elolvastam. És nemcsak azért, mert most már az Egyesült Arab Emírségeket is kiszínezhettem/lekaparhattam az olvasós térképemen. 

Intelligensen, szépen megírt könyv, elhanyagolható számú (és éppen csak egy kicsit idegesítő) sablonnal, eleven szereplőkkel, ügyes történetszövéssel, haladós stílusban. Azt a két pontot igazából azért vontam le, mert nem az én ízlésem. Sok nekem ebből a fajtából ötszázötven oldal, a felénél már untam. De még akkor se bántam, hogy éppen ez jutott el hozzám az Emírségekből.

Kezdjük ott, hogy a regény címe nem véletlenül utal a Desperate Housewives (azaz Született feleségek) című sorozatra. A vége felé elhullajtott konkrét utaláson kívül (az egyik szereplő nézi a sorozatot) valószínűleg az egész könyv tele van rejtett utalásokkal, vagy inkább párhuzamokkal, amelyeket a sorozat ismerői értékelhetnek igazán. Mivel én erről a sorozatról konkrétan annyit tudok, hogy létezik, és még annyi rémlik a plakátról, hogy négy nőről szól, ezeket a párhuzamokat semennyire nem tudtam értékelni, túl azon, hogy ez a regény is négy nőről szól, négy különböző nézőpontból, és központi szerepet játszik az életükben a szex meg a házasság. Nem, nem érzem úgy, hogy pótolnom kellene a sorozatot. Biztos abban is van érték, de túl sok értékes/érdekes dolog van a világon ahhoz, hogy pont ezt vegyem elő.

Szóval biztos sok minden kimaradt az én értelmezésemből, ami sorozatnézők számára evidens lenne, de így is értettem a szereplők gondolkodását, felfogtam, mi miért történik, tehát a sorozat ismerete nem előfeltétel.

Négy nő életének néhány napjáról szól a történet. Nem mind ismerik egymást kezdetben, de akár akarják, akár nem, a sorsuk a legkülönbözőbb szinteken és módokon fonódik össze, adott esetben úgy, hogy csak utólag ismerik fel az összefüggéseket. Négy nagyon különböző típust képviselnek, ez nagyon jó pont volt nálam, mint ahogy az is, hogy mind a négynek sikerült egyénített gondolkodásmódot és stílust adni. Akkor különösen elismerően bólogattam, amikor egyik a másikkal nagyon súlyos konfliktusba került, csúf következményekkel, és mindkét oldalt olyan pontosan jelenítette meg a regény, hogy mindig annak szurkoltam éppen, aki megszólalt, mert nagyon jól értettem, mit miért csinál, és miért fontos neki, hogy elérje a célját. Empátiával ábrázolja mind a négyet a regény.

Elsősorban az érdekelt, hogyan oldanak meg (vagy kuszálnak össze még jobban) hétköznapi vagy nem hétköznapi élethelyzeteket, hogyan ragaszkodnak a személyiségükhöz, vagy hogyan alakulnak át a megváltozott világban, és melyik döntésük milyen következményhez vezet. Ezt a regénytől meg is kaptam, bár nem pont úgy, ahogy szerettem volna (az utolsó húsz oldal majdnem egy pont levonást ért, majd elmondom lentebb, hogy végül miért nem vontam), ezért mindenképpen megérte végigolvasni.

Azért is, mert közben élvezet volt figyelni a történetszálak alakulását, párhuzamait, kapcsolatait, adott esetben összekuszálódásait. Tényleg profi munka ennyi szálat mozgatni, még ha apróbb bakik akadnak is a vége felé.* Túl profi is, ami azt illeti. Amikor a végén az egyik mellékszereplő megjegyzi, hogy ez azért kicsit túl sok a véletlenből, akkorra már nekem is ez lett a benyomásom. De azért illik a regényhez ez a fajta történetmesélés. A klasszikus kalandregények és/vagy komédiák legjobbjait idézi fel, tényleg. Még akkor is, ha igazi vígjátéki jelenet összesen egy található benne (de az aztán fergeteges :D), azt is megrendezik, az egyik legellenszenvesebb szereplő rovására. Illik a regényhez azért is, mert a végkifejletet a vallásos világszemlélet, a gondviselésben való hit diktálja, amelyről éppen eleget beszélnek a regény folyamán ahhoz, hogy a végkifejlet valóban az előzményekből következzen.**

Mint ahogyan azért is, mert a háttérben ott zajlik Dubai élete. És van olyan izgalmas, változatos, romlott, erkölcstelen és álszent, mint Balzac Párizsa. Kb. ugyanaz is érdekli az embereket: a pénz és a gyönyör. Csak Dubai sokkalta veszélyesebb Párizsnál. Akit Párizsban kiröhögnek, messzi tanyára küldenek jótékonykodni élete további részére, vagy felzavarnak a penészes padlásszobába halálos betegséget kapni, annak Dubaiban minden további nélkül szétverhetik a fejét. Oltott mésszel elintézhetik a szobáját. Kiírhatják a család történetéből örökre. Ezt is hátborzongatóan jeleníti meg a regény.

A szereplők életében változatos szerepet játszik a vallás. Nagyon kevés közöttük az, aki igazán komolyan veszi. Mondjuk, az egyik nézőpontszereplő mindjárt ebbe a típusba tartozik – római katolikus létemre őt tudtam leginkább megérteni –, egy másik pedig beletanul. Nagyon sok viszont az enyhén szólva is világias szemléletű ember. Férfi, nő egyaránt. Olyanok, akiknek a vallás inkább kultúra, életkeret, magától értetődő háttér, neveltetés. Jobb esetben szabályrendszer, amely akkor sem veszíti érvényét, ha éppen radikálisan eltér tőle az illető. (Pontosan tudja, ha helytelen dolgot csinál, hibát követ el, de azért megcsinálja. Hát mit mondjak, keresztényt is ismerek ilyet eleget.) Rosszabb esetben kétségbevonhatatlan, kemény, szigorú dogmarendszer, amelynek megtartó ereje semmi, pusztító ereje annál több. (Ilyen keresztényt is ismerek. Csak neki nem adtak ennyi hatalmat a kezébe, mint ezeknek. Az a kis hatalom, amit kapott, az is sok, mert még mindig tud vele ártani a környezetének.) A főszereplők ezzel szembesülnek a legtöbbet, hiszen éppen ez az, ami ellen küzdenek, kimondva vagy kimondatlanul. Ez fenyegető erőként mindvégig jelen van, kényelmetlen közelségben.***

Borzasztó érdekes, ahogyan rávilágít a regény, hogy a világias gondolkodásmód miért tud éppen egy muszlim országban érvényesülni. Miért élnek éppen ott tömegével ilyen kevéssé vallásos emberek. Nem jöttem volna rá a válaszra, pedig milyen evidensnek tűnik: mert ott nem elengedhetetlen része a csoportidentitásnak az iszlám, hanem természetes közeg. Nem kell az öltözékükkel vagy a viselkedésükkel hangsúlyozniuk, van és kész.

Az egyetlen fontosabb keresztény szereplő (szintén nézőpontszereplő) hasonló módon áll hozzá a dologhoz. Nem a hit számít neki, hanem a neveltetése, amely bizony pont ugyanarra a pályára állítja rá, mint a muszlim lányokat az övék: akkor vagy valaki, ha férjet találsz. Eszemben sincs azt állítani, hogy ez általánosítható volna a kereszténységen belül, mint ahogy azt sem, hogy ha valaki számára a férje és a családja a legfontosabb, az ne élne teljes életet. Dehogyis. Ilyet a regény sem állít. De azt igen, hogy a kiüresedett hagyományokhoz való meggyőződés nélküli ragaszkodás, a képmutatás, a szabályok kijátszhatósága vallástól független. Az egy dolog, hogy keresztény szereplőből van kevesebb, tekintve, hogy muszlim közegben játszódik a regény.****

Eddig gyakorlatilag csak dicsértem a könyvet. Akkor miért vontam le mégis két pontot? Először is már a legelején kijelentettem, hogy ennek nem én vagyok a célközönsége, most meg is mondom, miért: mert szó szerint SEMMI másról nem szól, mint szerelemről, szexről, házasságról, férjvadászatról (férfiaknak feleségvadászatról), éjszakai kalandkeresésről. A szórakozásnak más formája nem képzelhető el. (Valami kétszer olvasnak, és egyszer néznek tévét a regényben.) A személyiség csakis ebben a viszonyrendszerben alakulhat bármivé.***** Oké, tagadhatatlanul ott van a szereplők életében a barátság is, családon belül és kívül, sok variációban (két nő érdekből barátkozik, két másik őszinte jóindulatból, aztán a jóindulatból lehet érdekeltség, az érdek válhat ragaszkodássá, de egyik sem zárja ki az árulást). De még a barátnők viszonyát is folyton a szerelmi viszonyok irányítják. El tudtok ti képzelni egy olyan regényt, amely nőkről szól, nők nézőpontjából van megírva, ötszáz oldal fölött van, és nem megy át a Bechdel-teszten? El tudjátok képzelni, hogy az milyen unalmas?

Emberek, annyi minden van még, ami hat a személyiségre! Nincs ezeknek a nőknek például hobbijuk? Ja, de van: minél drágább, elegánsabb, csábítóbb öltözéket és kiegészítőket vásárolni… hopsz, megint ugyanott vagyunk. Akkor nincs kutyájuk, macskájuk, aranyhaluk, munkájuk? Ja, de az is van, de csak az egyiket érdekli igazán, és róla is inkább csak elmeséli a regény, hogy a munkája is érdekli, sőt örömét leli benne, sőt nagyon jól is végzi.****** Csak aztán ezt letudja fél oldalban, és megy tovább ugyanaz a szexszerelemházasság-mantra.

Eddig se irigyeltem a dubaiak életét. Most pláne. Ha tényleg így néz ki, akkor veszélyes is, unalmas is. Semmi pénzért nem kéne. És ezt azok után mondom, hogy végignéztem a rózsaszín Ferrarival járók kalandjait, akik a kezükbe se vesznek egy táskát, ha nem limitált szériából való Chanel.

Nagyon szépen köszönöm a kolléganőmnek, hogy kölcsönadta! Azt meg még inkább, hogy eddig várt türelmesen, hogy végre el is olvassam. :)

A lábjegyzetek mind SPOILERESEK!
* Lehet pár nap alatt nyolc évet öregedni, de ugyanannyival több születésnapja nem lesz tőle az embernek. Azt is lehet, hogy más vallásra tér át az illető, de a neveltetése nem íródik át ugyanakkor visszamenőleg. 
** Azért azt a deus ex machinát nem bocsátom meg, ha százszor a gondviselés működik, akkor sem. Ha jót lehet rajta röhögni, akkor sem. Az első történetszál vége így is giccs. Lehet, hogy illik a regényhez, de én majdnem levontam érte egy pontot, pedig csak pár oldal.
*** Itt azért tapasztaltam egy kicsike didaktikusságot. Azok a szereplők, akik kizárólag a dogmákat veszik komolyan, a hit megtartó ereje nélkül, mind képmutatók, rosszindulatúak, legrosszabb esetben hidegek és szívtelenek, és sokkal súlyosabb bűnöket követnek el, mint azok, akik ellen „védeni” próbálják a hagyományaikat. (Arra nem jönnek rá, hogy ha egy hagyományrendszer fennmaradása pont az ilyen emberek védelmén múlna, már régen rossz volna neki.) Az a kevés szereplő, aki komolyan veszi a vallását, az viszont mind rokonszenves, vagy legalább fejlődőképes. Vagy nem bánt senkit, vagy ha mégis, akkor belátja, megbánja, jóvá akarja tenni. Ebbiza didaktikus, és azt én regényben nem szeretem. De ennyi bőven belefér. Rosszat nem tanul belőle senki, az biztos.
**** Azt, mondjuk, kifogásolhatom, hogy pont ebből a szereplőből csinál egy idő után már-már karikatúrát az elbeszélő. De ezt éppen pont elég muszlim szereplővel is megteszi.
***** Kiteljesedhet persze, akár házasságban, akár egyedülállóként, szereplőtől függően. De egyszerűen muszáj bele az a rengeteg szenvedély, különben nem megy. 
****** Itt jegyezném meg, hogy a regény végéről hiányzik az a bizonyos „gonosz elnyeri a büntetését”-fordulat. Pedig tökéletesen illene oda, és nem is kéne más, csak néhány mondat. Most komoly spoiler jön, ha olvasni akarod a regényt, ne nézd meg! Mert ha egy bizonyos családból pont azt az egyetlen családtagot tagadják ki, aki tud is dolgozni, meg ért is a pénzhez, akkor az a család nagyon, de nagyon gyorsan el fog indulni lefelé a lejtőn. És az összes hatalmuknak pár éven belül annyi.

Ez a bejegyzés egy sorozat része, amelynek minden darabja a világolvasási kihíváshoz kötődik. A teljes listát itt találjátok.

Ezt 2019. január 12-én írtam. 

Pontszám: 10/8