Az mekkora gáz, hogy én végig a galloknak szurkoltam?*

Történelmi forrásként kritikával megállja a helyét, önreklámozási kézikönyvként kritika nélkül is. Én hadtörténeti munkaként olvastam, annak mindenhogy megfelel, fontos és tanulságos, csak éppen egyrészt a folytonos ismétlődések miatt, bocs mindenkitől, de tényleg unalmas,** másrészt… nincs erre jobb szó: bicskanyitogató.

Több ezer éve halott emberek háborújáról szól ez a mű, ezekhez az emberekhez nekem személy szerint az égegyvilágon semmiféle közöm nincs, és mégis képtelen voltam elfogulatlanul nézni az eseményeket. Írhatott Caesar akármilyen elegáns, letisztult stílusban a saját körültekintő okosságáról, és akármilyen előkelő lekezeléssel az ellenfél fogyatkozásairól, mindegy volt: menthetetlenül a gallok pártjára álltam. Éppen az elegáns, letisztult stílus kelti azt a benyomást, hogy itt egy szigorúan kiszámított mozdulatokkal közlekedő, hideg parancsoknak engedelmeskedő hadigépezet halad előre ungon-berken keresztül, és darál be eleven embereket, akik földet művelnek (feltűnt valakinek, hogy ebben a könyvben egyszerűen bármilyen körülmények között lehet a helyi lakosságtól gabonát szerezni? feltehetőleg direkt rekvirálási célokra termesztik), gyereket nevelnek, jövőt terveznek, és semmi kedvük adót fizetni a rómaiaknak. Nekem se lenne.

Igen, tudom, a rómaiak sem érzelemmentes gépek. Aki szerint a katonáknak nincsenek érzelmeik, annak jusson eszébe néha, hogy a félelem, a düh, a bosszúvágy is érzelmek, nemkülönben a sértett önérzet, amelyet nemzetközi szabályok szerint kizárólag az aktuális ellenség torkának elvágásával, illetőleg földjének felégetésével lehet nem sértetté tenni. Gáz, hogy az ellenség nem mindig ugyanaz, mert egyesek néha ideállnak, máskor meg oda, és római legyen a talpán, aki követni tudja.

Igen, tudom, a gallok sem tiszta, ártatlan szabadsághősök. Ha olyat akarok látni, Victor Hugót olvasok. De azért az, hogy ütközetenként átlag két római katonát csapnak agyon, azt is lesből vagy távolról, míg ha megjelennek a dübörögve menetelő légiók, egerek gyanánt futnak széjjel, és tízezresével hagyják magukat lemészárolni, hát… bocsáttassék meg nekem, de szerintem ferdítésnek minősül. Az meg, hogy a római államszervezetnél minden alsóbbrendű, egyszerűen nem állja meg a helyét.

Nekem nem az volt a benyomásom, hogy a tökéletes római hadsereg fegyelmezettségével és szakképzettségével győz és békét teremt. Nekem az volt a benyomásom, hogy egy, a rómaitól nagyon különböző, ámde a hosszas háborúskodások során igencsak tanulékonynak bizonyuló közösség egyszerűen azért veszíti el a háborút, mert nem egy közösségről van szó. Maga Caesar sem tagadja, hogy a gallok nem egyetlen homogén massza, hogy sok törzsből állnak, amelyek a legkevésbé sem összetartóak – amelyeket a légiókon kívül leginkább az „oszd meg és uralkodj” elvével lehet sakkban tartani. Meg azzal, hogy jóval több a vesztenivalójuk a rómaiaknál. Valahányszor összefognak, nem törődve a veszteségeikkel, veszélyesen közel kerülnek a győzelemhez. És abból ítélve, hogy közben miféle széthúzás zajlott a háttérben Rómában, hát… :/

Töredelmesen és pirulva be kell vallanom, hogy soha nem olvastam egyetlen teljes Asterix-képregénykötetet sem, kizárólag azokat a részleteket, amelyek a Kockás lapjain is megjelentek. De ezek után biztosan fogok. Mert ez a következetesen harmadik személyű, hűvösen távolságtartó és fennkölt szöveg egyszerűen igényli a paródiát. Még így, ebben a formájában is előfordult, hogy nevethetnékem támadt tőle („Caesar minden természetes jószívűsége ellenére kénytelen volt kiszolgáltatni Gutuatert a csapatostól összesereglő katonák bosszúszomjának”), hát még, ha tudatosan rá is játszanak.***

* Annak ellenére, hogy tudtam, mi a vége.
** Mondom ezt úgy, hogy Xenophónt már olvastam és tetszett.
*** És nem bírom megállni!!! Nem fog le senki, nem bírom megállni, idézem a nótát, amelyet diákkoromban tanultam pesti latinosoktól! A „Mikor én még legény voltam” dallamára énekelendő, első versszak hetykén, második versszak szomorujan:
Mikor én még Caesar voltam,
Galliába kirándultam,
Egyet-kettőt masíroztam,
Rubiconon átugrottam.

De miót' auctor vagyok,
Az ELTE-re bejárhatok,
Akármennyit fordíthattok,
Megérteni sose fogtok.

Pontszám: 10/7

Ezt 2017. július 5-én írtam.